Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

Győri északnyugati elkerülő - Két nyomvonal közül választanak

Környezetvédelmi engedélyezési eljárás indul a győri északnyugati elkerülő két nyomvonalára a tervzsűri keddi döntése alapján. Kiderülhet, hogy a zöldhatóság a két verzió esetében talál-e valamelyiknél kizáró okot. A kérdés továbbra is az, hogy Győr és Győrújfalu vagy Győrújfalu és Győrzámoly között fut-e majd az aszfaltcsík.
Az északnyugati elkerülő az autópályát köti majd össze Győrújfalu mellett elhaladva a Vámosszabadi felé vezető 14-es úttal. Néhány hete lapunkban a bemutatott tanulmánytervből idéztünk: e szerint a Győr és Győrújfalu közötti nyomvonal esetében „sérülékeny vízbázis külső védőterületén új közút nem létesíthető".

Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetőjének írt levelében hangsúlyozta: szerinte helytelen, hogy a tanulmányterv jogászkodásra is vállalkozva kizárja a Győr és Győrújfalu közötti nyomvonal megvalósítását. A levélben is megerősítette, hogy ő ezt a verziót támogatja, hiszen évtizedek óta ez szerepel a fejlesztési tervekben, mert közlekedési szempontból ez tűnik kedvezőbbnek és a térség lakosai is ennek tudatában vásárolták ingatlanjaikat.

„A keddi budapesti tervzsűrin aztán a közlekedési szakmát képviselő és a tervzsűrit elnöklő Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselője is úgy nyilatkozott, hogy a szaktárca is e nyomvonalat preferálja. A tervzsűri a szavazáson az eddigi három verziót kettőre szűkítette: a Győr és Győrújfalu közötti nyomvonal mellett alternatívaként a GY–16-os verzió, a - Győrújfalu és Győrzámoly közötti is megvalósítható verzió maradt. A (Győrújfaluhoz tartozó) Mártonházát érintő változatot viszont elvetették. Az elkerülő ezen szakasza tehát két lehetséges nyomvonalra szűkült, mindkettőre környezetvédelmi engedélyezési eljárás indul, a hatóság dönthet arról, hogy van-e valamilyen kizáró ok, s kaphatnak-e engedélyt. Ha mindkettő zöld utat kap, akkor születhet döntés, hogy melyik nyomvonal végleges tervei készüljenek el" – közölte.

Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő úgy látja: előremutató, hogy a - tervzsűri nyomvonalkérdésben a szakhatóság állásfoglalását kéri. „Én azonban egyetértek a győri polgármesteri hivatal szakembereivel abban, hogy rendkívül aggályos lenne egy sérülékeny vízbázison keresztül elkerülő utat építeni" – mondta a honatya.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megfordulni a körforgalomban? Á, inkább irány a záróvonal Győrben - videó

Megfordulni a körforgalomban? Á, inkább irány a záróvonal Győrben - videó
Mindig azt mondjuk, hogy ennél nincs lejjebb a győri közlekedési kultúrában. Azt kiderül, nem volt… Tovább olvasom