Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 10°C Még több cikk.

Győrben már olyan régóta terelnek, bontanak betonoznak, hogy számolni se tudjuk a napokat - fotó

A győri tűzoltóság előtti út december 4-én szakadt be kéttalpalatnyi helyen, másnap „kerítették körbe", a forgalmas útszakaszon a terelőtáblákat kellett kerülgetniük a közlekedőknek. Nyolc nap után megjelentek a szakemberek, a gödröt betemették, murvával szórták meg a tetejét, ám akkor aszfaltot nem kapott. A terelőoszlopok a helyükön maradtak. Megkerestük akkor a Pannon-Víz zrt.-t is, ahol közölték: a meghibásodást műszeres mérésekkel pontosan nem sikerült azonosítani. Mivel forgalmas az útszakasz, megpróbálnak minél kevesebb területet igénybe venni a javítás során, ezért fontos a hiba helyének pontos meghatározása.



"A vizsgálatok szerint további beszakadásra nem kell számítani, így a szolgáltató reményei szerint a javítást nem kell a téli időszakban elvégezni. A beton kötése, a megfelelő tömörítés és az útburkolatra kerülő víz miatt is biztonságosabb, optimálisabb a későbbi munkakezdés. Mivel télen az aszfalt- és betonkeverő telepek leállnak, a pannon-vizes hibaelhárításokat ideiglenes jelleggel zúzott kővel vagy ideiglenes betonozással állítják helyre" - jelezték. Tévedtek, nem sokkal később ismét beszakadt az úttest, ismét lezárták, majd hosszabb kínlódás után február elején nekiestek, kiásták, lemásztak, két hétig dolgoztak rajta az autósokat a szemközti sávba terelve. Bő egy hete elkészült, lebetonozták, majd szokás szerint körbekerítették - az autósok továbbra is ezt kerülgették.

Hétvégére eltűnt a terelő, hétfőn azonban ismét előkerült. Most úgy zárták le ezt a területet, hogy a saját sávban, szűken de jobbról, valamint a szemközti sávba átsorolva balról is kerülhető. Volt, amikor egy irányba haladva egy kocsi jobbról, egy balról került, majd visszasorolva kis híján ütköztek...

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebbszer kellett oltani

A tavalyi volt zsinórban a negyedik év, amikor 700 alatt volt a tűzesetek, és 1700 alatt a… Tovább olvasom