Kisalföld logö

2019. 02. 17. vasárnap - Donát -1°C | 12°C Még több cikk.

Győrben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt: fővezért nem találtak, de tenger lehet a városban - galéria

A győrieket is arra buzdítják, nyilvánítsanak véleményt.
A hétvégén járt Győrben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezetője, és a városban is létrehozták a tagszervezetüket. A szervezők a meghirdetett rendezvény kezdését nem vették túl komolyan, fél órán át várakoztatták az érdeklődőket. Igaz, nem hagyták unatkozni a mintegy kéttucatnyi szimpatizánst: a párt médiaszerepléseiből nézhettek bejátszásokat az egybegyűltek.

Vezér nélkül

A párt bemutatása és a célok ismertetése után választottak volna a győri megmozdulások összefogására egy "fővezért", de ez végül nem sikerült. Kovács Gergő a párt elnöke a "Győri alapító és főszervező választó" gyűlésen beszélt a párt céljairól és a helyben megvalósítás előtt álló feladatokról.

Gondolom ti is hegyet akartok, mint a többi város

- kezdte a pártelnök a célok meghatározásának sorát, amit a jelenlévők azonnal megvétóztak. Jelezték, hogy a helyiek tengert, még inkább termáltengert szeretnének.

A felvezető után Kovács elmondta, hogy már körülbelül 12 évvel ezelőtt kezdtek figyelemfelkeltő akcióba, de csak egy-két éve céljuk minél több embert bevonni. Budapesten már két hetente rendszeresen összejárnak, ilyenkor közösen ötletelnek vagy megvalósítják a terveket.

Győrben gondolatébresztőnek összegyűjtöttek és bemutattak néhány megvalósult gerillaötletüket, mint például a - médiából is ismert -, négyszín-festést, a szentendrei faültetési akciójukat, vagy az 5 millió forintból kialakított buszmegálló használhatóvá tételét, ahol amiatt kellett közbeavatkozniuk, mert a buszra várókat semmi nem védte az időjárás viszontagságaitól.
 

Kovács Gergő úgy magyarázta az a fontos, hogy helyben, helyi igényeknek megfelelő ötleteket lehet megvalósítani.

Mert mindenkinek van ötlete. Mi nem tudjuk kitalálni, hogy mások mit szeretnének, mindenhol más az igény

- fűzte hozzá.

Elmondta, hogy két irány van. Ebből az egyik, hogy együtt kell kitalálni értelmes dolgokat "amelyeknek esetleg még köze is van a közélethez".

Vannak dolgok, amikre a figyelmet szeretnénk felhívni és vannak problémák, amiket megoldunk, ha tudunk - mondta.

Példaként említette a padok, buszmegállók felújítását vagy a gerillakertészkedést. (Budapesten több buszmegállóba ültettek növényeket, műfűvel borított területre tettek valódi füvet, készítettek mohafestést stb.)

Hozzátette: a legfontosabb, hogy amit tudunk megjavítunk, megcsinálunk. Amit nem tudunk megcsinálni, azt kigúnyoljuk, így hívjuk rá fel a figyelmet.

A viccelődés, vagy fricska persze nem maradt el. A párt céljai között elhangzott, egy tavaszi olimpia megrendezésének a terve, és szóba került a párt életében most aktuális zuglói választás is, ahol debreceni jelöltjüknek az a legnagyobb kampányígérete, hogy - elődjéhez hasonlóan -, nem fog sokat zavarni a kerületben.
 

Én nem tudom, ki a miniszterelnök, és nem érdekel, mit mondott Kósa. Mi ügyekkel foglalkozunk, minket az ügyek érdekelnek.

A párt tematikus csoportokba szerveződik. A Facebookon megtalálható színházas, idézetes, falfestéses, szoft csoport - ezt már ifj. Sebő Ferenc mondta el, aki egyébként a négyszín-festés projekt kitalálója volt.

Arra buzdítják a győrieket, hogy csatlakozzanak a Facebookon minél többen a győri csoporthoz - MKKP Győr és környéke -, és azon a felületen ötleteljenek és szervezzék meg egy-egy ügy megoldását, vagy a figyelem problémára irányítását.

Igaz, ehhez a "fővezért" nem sikerült megválasztani és az ötletelésben sem voltak túl aktívak a résztvevők, a párt bízik és ígérték, még visszajönnek.

Sebő - aki a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán végzett, jelenleg pedig színházi munkái vannak -, a rendezvény után arról mesélt, hogy számára a street-art jellegű projektek a fontosak. Véleménye szerint ez az a kifejezésmód, amivel az emberek legegyszerűbben és azonnal véleményt tudnak nyilvánítani. Erre kellene mindenkit bátorítani, hogy bátran vállalják fel amit gondolnak és merjék azt kinyilvánítani, mert úgy látja ehhez nincs igazán merszük az embereknek.
 
Megalakult az MKKP győri tagozata

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A piros lámpánál verekedtek össze a sofőrök Győrben - videóval!

A piros lámpánál verekedtek össze a sofőrök Győrben - videóval!
Egy nő, két férfi, és egy buszsofőr csépelte egymást, miután a nő az egyik körforgalom előtt a… Tovább olvasom