Kisalföld logö

2019. 06. 24. hétfő - Iván 18°C | 28°C Még több cikk.

Elkészült a Győri Balett új próbaterme - fotókon, videón mutatjuk!

A teremben lesznek kisebb, kamaraelőadások is, például beavató jelleggel, a kicsik számára.
Átadták a Győri Balett új próbatermét, amely a Teleki utca és az Árpád út találkozásánál épült parkolóház földszintjén kapott helyet. 

A parkolóházat tavaly decemberben, ezüstvasárnap előtt adták át az autósforgalomnak, ez 1,7 milliárdos TOP-os forrásból készült el, a város ezen felül 186 millióból építette meg a két utcafronttal rendelkező földszinti termet.
A próbahelyiség 223 négyzetméteres, két öltöző , teakonyha, mosókonyha, irodahelyiség tartozik hozzá. Nemcsak tágasabb a korábbinál - amit az idén 40 éves társulat használt - de jóval levegősebb is.
 
Fotók


A próbaterem aljzatában padlófűtés fut, a padozat pedig több rétegű, speciális, s felső rétege pedig olyan balettszőnyeg, amilyent a világ számos vezető balett társulata használ. A fal hangelnyelő burkolatot kapott és fóliázott üvegfalak is hangszigeteltek.

A teremben lesznek kisebb, kamaraelőadások is, például beavató jelleggel, a kicsik számára.

Az objektumot Borkai Zsolt polgármester adta át és köszöntötte a megjelenteket Kara Ákos államtitkár, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Kiss János a Győri Balett igazgatója, 

A társulat be is mutatott két szép rövid produkciót az új teremben, a koreográfiát a Harangozó-díjas Velekei László készítette.
 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkóborolt a szamárcsalád Tényőről

Elkóborolt a szamárcsalád Tényőről
Másfél napi keresés után akadtak rájuk. Tovább olvasom