Kisalföld logö

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 14°C | 27°C Még több cikk.

Egy 58 éves nőt gázolt halálra egy autós Veszkénynél a 85-ös úton - Újabb információk

Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy Kapuvár felől Szárföld felé haladó személygépkocsi - eddig tisztázatlan körülmények között – pénteken este, nem sokkal este tíz óra után elütött egy úttesten áthaladó gyalogost. „A baleset során az elgázolt 58 éves veszkényi nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszt a rendőrség a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta. A forgalmat a Szárföld felől érkező járművek esetében Veszkény, míg a Kapuvár felől érkezőknél Babót felé terelték." - tudtuk meg a rendőrség közleményéből.

Információink szerint a veszkényi asszony este negyed tizenegykor szállt le a buszról, majd gyalogosan indult a 85-ös főút túloldalára, mikor a végzetes baleset bekövetkezett. Jól ismerte a járást, rendszeresen ingázott lakhelye, és a szomszédos város között. Az esettel kapcsolatban felkerestük a gyászoló családot is, de érthető okokból nem kívántak nyilatkozni. -

Segítőkész, halk szavú, szorgalmas, és jóindulatú"

- e szavakkal jellemezték ismerősei az asszonyt.

Az autót egy 32 éves rábaközi férfi vezette, aki, bár információink szerint nem sérült meg a balesetben, az átélt traumától sokkos állapotba került.

2016-ban halálos kimenetelű balesetek sorozata történt az érintett útszakaszon. Egy Csornáról Kapuvárra igyekvő, 34 és 38 éves testvérpár vesztette ütközés következtében életét a veszkényi elágazónál (Kisalföld, 2016. február 29.).

Alig több mint nyolc hónapra rá, és néhány méterrel arrébb, egy köztiszteletben álló, a csornai gyerekeket negyvenöt éven át gyógyító orvos hajtott egy mezőgazdasági vontatóba. Sajnálatos módon ő sem élte túl a balesetet. (Kisalföld, 2016. október 17.)

Ugyanebben az évben, nem sokkal karácsony előtt szintén itt szenvedett ráfutásos balesetet egy homokot szállító teherautó és egy gépkocsi. Az autó fiatal sofőrjét kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni. (Kisalföld, 2016. december 22.).

Közvetlen a 85-ös főút mellett található a Novomatic Kft. A cégnek közel négyszáz alkalmazottja van, dolgozóinak jó része tömegközlekedéssel közlekedik. Ahhoz, hogy munkahelyükre beérjenek, akárcsak a faluba tartóknak, először át kell kelniük a nagy forgalmú 85-ösön.

Főút lévén gyalogátkelőhelyet ide nem építenek, pláne, hogy a Győr-Sopron közötti útszakasz forgalmának inkább a gyorsítása, mint fennakasztása a cél.

A Novomatic cégvezetése a biztonságos átkelés érdekében óvintézkedéseket is tett. Hosszas egyeztetések, és engedélyeztetések után változó jelzéstartalmú táblákat helyeztek ki (Kisalföld, 2017. február 22.). Az átkelési pontokra szerelték, s a jelzőgomb megnyomásával mindkét irányban 150-150 méterre felvillan egy sebességkorlátozó 60-as tábla.

Az átjutást, és beláthatóságot tovább nehezíti az út kanyarulata, így mind a gyalogosok, mind az autósok részéről fokozott figyelem szükségeltetik.

A pénteki, végzetes baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Korábban írtuk:

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. június 14-én 22 óra 20 perckor, a 85-ös számú főút 38. kilométerszelvényében - közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy Kapuvár felől Szárföld felé haladó személygépkocsi - eddig tisztázatlan körülmények között - elütött egy úttesten áthaladó gyalogost.

A baleset során az elgázolt 58 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérhiány ellen Véradó Vakáció

Vérhiány ellen Véradó Vakáció
Magasabb fokozatra kapcsolt a Vöröskereszt, kampányokkal mennek a nyári vérhiány elé. Tovább olvasom