Kisalföld logö

2019. 05. 26. vasárnap - Fülöp, Evelin Még több cikk.

Barátjukat rabolta ki négy fiatal Győrben - 25 ezer forinton osztoztak

Egy kollégium átjárójában fogták le társukat.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség előzetes letartóztatását indítványozta annak a négy férfinak, akik március 23-án kirabolták társukat Győrben - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn.

A megalapozott gyanú szerint a négy fiatal azon az éjjelen együtt szórakozott a sértettel egy győri szórakozóhelyen, majd 2.30 óra körüli időben egy kollégium átjáróján hátulról megtámadták a sértettet: egyikük nyakánál lefogta, míg a többiek kizsebelték őt. Az eltulajdonított 25.000 forint készpénzt az elkövetők vonatjegyekre költötték a hazautazásukhoz, valamint szétosztották egymás között.

Valamennyi gyanúsított bűnügyi előéleti adatokkal rendelkezik, illetőleg egyiküknek sincs munkahelye, bejelentett lakcíme. Ezen tények miatt az ügyészség álláspontja szerint fennáll a bűnismétlés, és az elrejtőzés veszélye. Emellett az ügyészség szerint alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén nehezítenék a bizonyítást, ezért a vádhatóság a legsúlyosabb kényszerintézkedést indítványozta.

A gyanúsítottak terhére rótt csoportos rablás büntetési tétele 5-10 évig terjedő szabadságvesztés.
Illusztráció

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fehérarany elefántot keres a rendőrség Győrben - A rabló láncfűrészt is lopott és ütött Pázmándfalun

Fehérarany elefántot keres a rendőrség Győrben - A rabló láncfűrészt is lopott és ütött Pázmándfalun
A tolvajt lopás közben tetten érték, aki meglökte és megütötte a tulajdonost. Tovább olvasom