Kisalföld logö

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 21°C | 32°C Még több cikk.

Baleset egy győri buszjáraton: rázárta az ajtót Eszter lábára a sofőr

Az asszony kislánya és a többi utas jelezte, hogy baj van.
Molnár Eszter és 12 éves lánya, Nagy Vivien az egyik helyi busszal tartott hazafelé Révfaluból kedd délután. Az édesanya a Borsnak elmondta, hogy a Honvéd ligetnél átszálltak az 1-es buszra,  de a tervezett indulás nagyjából tizenöt perccel csúszott.

"Az indulást követően sietősen vezetett a sofőr. Mi a harmadik megállónál, a Kálvária úton szerettünk volna leszállni. Időben jeleztünk. Az ajtó ki is nyílt, elsőként egy idős asszony szállt le, akinek természetesen nem két másodpercbe telt mindez. Ezt követően Vivien is leszállt, majd mikor én is követtem volna, a semmiből rám csukódott az ajtó – emlékezett vissza Eszter, aki a lépcsőkre zuhant, a hátát komolyan beütötte. A vezető már majdnem gázt adott volna, de a többi utas ordibálva jelezte, hogy baj történt.

Az édesanya azt mondta a lapnak, hogy mikor számon kérték a sofőrt, azt válaszolta: késésben volt, sietnie kellett. Eszter panaszt tenne a buszsofőr ellen.

A Bors megkereste az ÉNYKK-t, még várják a válaszukat a történtekről.

Nyitóoldali képünk illusztráció.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy évszak receptjei - A Kisalföld legújabb szakácskönyve

Négy évszak receptjei - A Kisalföld legújabb szakácskönyve
a Négy évszak receptjeiben százhúsz olyan főételt találnak, mely hónapról hónapra haladva a piacról beszerezhető szezonális alapanyagokból készül. Tovább olvasom