Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Amíg 3000 új határvadász nem lesz

Ezren már jelentkeztek határvadásznak az országos toborzókon, melyek a megyében is folytatódnak. Győrben negyvennégy új taggal növelik a bevetési osztályt. Szerdán végzős középiskolásoknak mutatták be munkájukat, s hívták őket határvadásznak.
Délnek mennek – A győri készenlétisek számát kétszázra duzzasztják, novemberben indul az újak képzése

Országszerte folyamatosan zajlanak a rendőrség létszámbővítése miatt szervezett toborzók. A bűvös szám a 3000, ennyivel növelnék a határvadászok számát, ezren már jelentkeztek is erre a feladatra. Hívő szóra tehát még szükség van, ennek részeként szerdán a győri Készenléti Rendőrség XV. Határvadász Bevetési Osztályát mutatták be a győri Bercsényi és a csornai Hunyadi iskola végzőseinek és a sajtónak. Lőczi Zsolt őrnagy a Készenléti Rendőrség osztályvezetője arról beszélt, hogy a déli határon szolgálatot teljesítők terhein szeretnének csökkenteni a létszám növelésével. Domschitz Katalin őrnagy a megyei Humánigazgatási Szolgálat oktatási főelőadója, a megyei toborzócsoport tagja előadásban a feltételeket ismertette a diákokkal. Az első képzés novemberben indul, de már a tanulási időszak alatt is kapnak fizetést, majd két hónap után próbaidős őrmesterekre lesznek, akik alapilletménye 220 ezer 300 forint. Ehhez még nyelvvizsga, éjszakai vagy készenléti pótlék is jöhet.
 



Ami a győri határvadászokat illeti, az itteni készenlétisek 2009–ben 82 emberrel indultak, ma 156–an vannak, s ezt a létszámot emelnék kétszázra. A déli határra heti váltásban vezényelnek le győri rendőröket általában csütörtöktől csütörtökig teljesítenek ott szolgálatot. A Kisalföld azt kérdezte, Győr–Moson–Sopron megyében eddig hányan jelentkeztek, ám kiderült, csak országos adatot publikálnak. Annyi azonban biztos, a toborzás a következő hónapokban is tart majd, az első képzések akkor is elindulnak novemberben, ha a háromezer határvadász addigra nem jön össze. A szerdai nyílt napon a Készenléti Rendőrség XV. Határvadász Bevetési Osztályának gyakorlati bemutatója érzékeltette, miként reagálnak, s szorítják vissza a rendőrök több tucatnyi emberből álló csoportok támadását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult és bővült az Audi iskola Győrben - fotók

Megújult és bővült az Audi iskola Győrben - fotók
Az Audi Hungaria Iskola bővítési projektjének második ütemében egy új épületszárnyat, egy teljes… Tovább olvasom