Kisalföld logö

2019. 02. 17. vasárnap - Donát -1°C | 12°C Még több cikk.

A győri kutatónő óriási lehetőség előtt áll - egyszerre nyert felvételt a Harvardra és a Stanfordra

Mészáros Eszter ezer szállal kötődik a kisalföldi városhoz. Győrben nőtt fel, diákként itt tanult meg olyan szinten angolul, mely az alapokat adja kutatásaihoz. A fiatal nő 2009 óta kisebb megszakításokkal külföldön tanul. Most két világhírű amerikai egyetem közül választhat, de az örömbe üröm is vegyül.
Úton

Mészáros Eszter a Krúdy-gimnáziumba járt. "Az iskola nyitott volt a kéréseimre, támogatták, hogy magántanuló legyek, majd saját szervezésemben Portugáliába menjek. Az összes érettségi tárgyból előbb vizsgázhattam. A szüleim is mellettem állnak a kezdetektől fogva. Havasréti Béláné Irénke, a győri Talentum Műhely vezetője is sokat segít, a Sólyom-ösztöndíj elnyerését jó részt neki köszönhetem" - kezdte a fiatal kutatónő.

Portugália után a New York-i Egyetem abu-dzabi képzésére vezetett Eszter útja. Három évet tanult az emírségben, egy szemesztert Madridban, fél évet New Yorkban töltött. Első tanévében ismerkedett meg Susan Carey-vel.
 
Magyar diákok találkoznak Abu-Dzabi-ban tavaly ősszel. Mészáros Eszter balról a második.


"Van kitörési lehetőség"

"A Harvard Egyetem pszichológus professzora a fejlődéslélektan világhírű kutatója, megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhattam vele Dr. Kovács Ágnes társaságában. Az amerikai és a magyar kisbabák logikai fejlődését vizsgáltuk a nyelv tükrén át, a kutatás egyik budapesti száláért feleltem. A 15 és 22 hónap közötti babákkal logikai játékokkal vettünk fel teszteket. A kicsiktől sok mosolyt kaptunk a kutatás során" - hallottuk. Mészáros Eszter már a győri diákévek alatt vállalt önkéntes munkát, ebből a mai napig "nem enged".

"Egy budai gyermekotthonban a Benned a Létra csoport tagjaként fejlesztőfoglalkozásokat tartok a társaimmal együtt. A hátrányos helyzetű gyerekeknek az érzelmi intelligenciáját, kommunikációs készségeit fontos javítani, hiszen enélkül nehezen koncentrálnak a jövőjükre. Ők is élhetnek boldog életet, annak ellenére, hogy nehéz sorssal születtek. Van kitörési lehetőség ebből a helyzetből, budai gyermekotthonban nőtt fel az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, Röhrig Géza is" - hallottuk.
 
A Templeton program zárórendezvényén több Benned a Létrás társsal. A képen látható fiatalok gyerekotthon lakóinak segítenek a fejlődésükben.

Robotok veszélyeztetik a munkahelyeket

Mészáros Eszter egyszerre nyert felvételt két amerikai csúcsegyetemre, a Boston közeli Harvardra és kaliforniai Stanfordra. Mindkét intézményben oktatásfejlesztést tanulhat. "Az a célom, hogy az oktatás minél hatékonyabban segítse a diákok érzelmi és lelki fejlődését. A robotkorszak hajnalán vagyunk. Nem kell sok idő ahhoz, hogy a gépek elsajátítsák az ember kognitív, megismerő funkcióit. Így rengeteg munkahely szűnhet meg világszerte.

A minőségi oktatás fontosabb lesz a jövőben, mint bármikor korábban. Az érzelmi intelligencia fejlesztése társadalmi szempontból is fontos, ez az alapja a kiegyensúlyozott életnek. Rossz látni, amikor egész társadalmi csoportok, beleértve tehetséges embereket is, nem jutnak egyről a kettőre, mert nem fejlődik az érzelmi intelligenciájuk" - közölte Mészáros Eszter.
Az érzelmi intelligencia

Több kutató szerint a magas IQ nem jelent garanciát sem a sikerre, sem a boldog életre. Az érzelmi intelligencia az, ami befolyásolja viselkedésünket, személyes döntéseinket. Ez az a "titok", ami a vizsgálatok szerint a sikeres emberek 90 százalékának birtokában van.

25 millió forint

Mind a Harvardon, mind a Stanfordon - az ösztöndíj ellenére - tetemes költségei vannak a tanulásnak. "A Stanford képzése jobb lehetőséget kínál. Itt komplett oktatástechnológiai terméket kellene fejlesztenem az év végére. A Szilícium-völgyben rendkívül drága a megélhetés. Egy évre 100 ezer dollárt, 25 millió forintot szükséges összegyűjtenem, amelyet már az idei nyár végén igazolnom kell.
 
Mészáros Eszter a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjasaként már járt a Stanford Egyetem intenzív nyári kurzusán tavaly. A képen az oklevél megszerzését ünnepelik csoporttársaival, a győri kutatónő a bal oldalon áll.

A pénznek nagyjából a harmada áll rendelkezésre a Sólyom-ösztöndíjból, a Stanford által felajánlott támogatásból, a megtakarításaimból és a képzés melletti plusz munkák vállalásából. Négy hazai ösztöndíjra pályázom, köztük Dr. Bognár Béla volt győri révais diák támogatására. Ezekből az összeg újabb egyharmada várhatóan összejön. Ezen felül 30 ezer dollárt, nagyjából 8 millió forintot kell még előteremtenem a Stanfordhoz".
Mecenások figyelmébe

Ha a győri mecénások látnak fantáziát Mészáros Eszter munkásságában, az `em2525@nyu.edu´ e-mail címen érhetik el. A tudást, amit a győri kutatónő Kaliforniában szerezhet oktatásfejlesztésből, Magyarországon is kamatoztatná.


 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilátó lett a lilahegyi torony, innen az Alpokaljáig is ellátni - videó, fotók

Kilátó lett a lilahegyi torony, innen az Alpokaljáig is ellátni - videó, fotók
A fa köpenyt kapó kilátó felújítása 64 millióba került. Tovább olvasom