Kisalföld logö

2019. 02. 23. szombat - Alfréd -6°C | 1°C Még több cikk.

A győri édesanya újra kezdi az életét három gyerekével

"Az elmúlt években nagyon sok rossz történt velünk" - kezdte az anyuka.
Közös fotó

Mosolygós gyerekek és takaros tisztaság fogad az adyvárosi panellakásban, a három gyerek alig várja, hogy egy közös fényképre összeállhassanak az édesanyjukkal. Emil, Noel és Gréta a Lukács-iskola diákjai; azt remélik, hogy most már rendeződik az életük.
 
Emil, Noel és Gréta szinte már túlnőtték a háttérben megbújó édesanyjukat.

"Az elmúlt években nagyon sok rossz történt velünk" – vág bele az anyuka. Bordós Anita már csak a hivatalos iratokon viseli a Bogdán Péterné nevet – ebből a tényből máris sejthető, hogy mire utal mint a sok rossz egyik forrására. Két éve kellett gyermekeivel elmenekülni a Győr-Szoltól kapott bérlakásból, mert, ahogy lapunknak mondta, volt férje bántalmazta.

Válás után

Az utána következő hónapokban ismerősöknél, rokonoknál húzták meg magukat, míg végül albérletbe tudtak menni. Beadta a válópert is; végül idén májusban lezárult a hivatalos eljárás, a lakást is megkapta. "Igaz, addig a volt férjem tartózkodott a Bán Aladár utcai ingatlanban, és teljesen leélte, majd elvitt minden mozdíthatót, még a WC-tartály belső részét is kiemelte, hogy használhatatlan legyen – meséli az asszony –, ráadásul nem fizetett sem bérleti díjat, sem rezsit."

Három ágy

Lapunkhoz azért fordult, hogy újra el tudja kezdeni az életét. Kezdetben csak három ágy állt a lakásban, mára lett pár apró bútoruk, de bőségről még nem beszélhetünk. Az olvasóink jóságából a Jóakarat hídján keresztül kapott 150 ezer forintból alapvető felszerelési tárgyakat vásárol majd, és a felhalmozott adósság törlesztésének kezd neki. "Nem tudok elég hálás lenni azért a sok segítségért, amit kaptam" – mondja búcsúzóul, már az ajtóban állva a lánynevét visszaszerző anya, és Noel, Emil és Gréta nagyon egyetért vele.
Ha támogatást adna vagy kérne

A Lapcom Média Alapítvány várja a jóakarat forintjait. Adományaikat a mai számunkkal együtt kézbesített sárga csekken fizethetik be vagy átutalással, a 12096705-01312657-00100008-as számlaszámra is eljuttathatják hozzánk. Az alapítvány segítségét kérő olvasók jelentkezését a Kisalföld-szerkesztőség, 9021 Győr, Újlak utca 4/A postacímre vagy az alapitvany@kisalfold.hu e-mail-címre várjuk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az év győri albérlete: elegancia és elképesztően hangulatos erkély a Baross úton - fotók

Az év győri albérlete: elegancia és elképesztően hangulatos erkély a Baross úton - fotók
Ahogy az teljesen ésszerűen várható, a kiemelkedően jó adottságú ingatlannak megkérik az árát. Tovább olvasom