Kisalföld logö

2019. 04. 19. péntek - Emma Még több cikk.

500 ezer forintot érhet egyetlen jó ötlet a győri startup versenyen

Az elmúlt 2 évben a helyi startup ököszisztéma nagyot változott Győrben, márciusban szervezték meg 16. alkalommal Startup Szerdát, melynek célja a helyi vállalkozókedvű fiatalokat, startuppereket összehozni, hogy meginduljon a kapcsolatépítés. Ennek nyomán rendezik meg péntektől a második Ideathont a megyeszékhelyen.
"Mi az az Ideathon? Egy olyan egy 3 napos esemény, ahol a versenyzők csapatokba tömörülve egy ötletből kidolgoznak egy MVP-t, majd bemutatják egy szakmai zsűri előtt" – foglalta össze röviden a verseny lényegét Tüske Tamás, a StartITUp Győr mozgalom egyik beindítója, szakmáját tekintve startup tanácsadó.

"Az elmúlt időszakban jó volt látni, hogy egymást után nőttek ki a startup csapatok az ököszisztémából. A tavalyi Ideathonból kiindulva úgy látjuk, hogy egy ilyen ötletverseny nagyon felgyorsítja a helyi startupok fejlődését. A tavalyi díjazott startupok között vannak olyanok is, akik azóta befektetést kaptak. Az Ideathon2.0 még rangosabb lesz, mint a tavalyi" – mondta el Szabó Krisztián az INPUT Program helyi koordinátora.

Ennek bizonyságára elég talán a zsűri névsorát megnézni: Csendes Olivér, a Pioneers vezetője, Bedő Beatrix, az Impact Hub alapítjója, Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője, Farkas Andor, a SZINTÉZIS-NET vezetője és Károlyi Antal, a Magyar Üzleti Angyal Egyesület elnöke.
 
Tüske Tamás szeretné, ha minél több egyetemista venne részt a versenyen. (Fotó: Májer Csaba József)
Tüske Tamás szeretné, ha minél több egyetemista venne részt a versenyen. (Fotó: Májer Csaba József)

Bővebb infók itt és itt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi- és Iparkamarában rendezett versenyről!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bankautomatát tört össze egy férfi Pannonhalmán - fotók

Bankautomatát tört össze egy férfi Pannonhalmán - fotók
A Győri Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Tovább olvasom