Győr és környéke

2019.06.15. 14:00

Vérhiány ellen Véradó Vakáció

Magasabb fokozatra kapcsolt a Vöröskereszt, kampányokkal mennek a nyári vérhiány elé. A Véradó Vakáció augusztus végéig tart, a hegyeshalmi bornapokra kamionnal indulnak, és persze lesz VOLT, ahol remélhetőleg megint százával nyújtják a karjukat a fesztiválozók.

D. Pusztai Andrea

Országosan harmadával esik vissza nyaranta a véradások száma, ami teljesen érthető, hiszen az önkéntesek is elmennek szabadságra. A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete országosan kiemelkedő statisztikával büszkélkedhet, május végéig a szervezett véradásokat 110 százalékon teljesítették, vagyis a tervezett véradók számát tizedével sikerült megfejelniük. Ez 12.454 véradót jelent, és amire Kun Szilvia megyei igazgató a legbüszkébb, 1325 új véradót nyertek. A nyaralási szezon azonban náluk sem múlik el nyomtalanul, ezért minden évben készülnek valamilyen különleges akcióval.

Jó lenne, ha olyan természetesen, ahogy megkötjük a biztosítást utazás előtt, elmennénk vért adni is, hogy gondoskodjunk arról a segítségről, amelyre másoknak, ne adj’ isten nekünk szükségünk lehet – mondja Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének igazgatója. Fotó: H. B. E.

– A Győr+ Média Zrt. közreműködésével immár harmadik éve rendezünk rádiós kampányt – mondta Kun Szilvia a Kisalföld érdeklődésére. – A cél, hogy minél több embert megszólítsunk és önzetlenségre ösztönözzünk. Jó lenne, ha olyan természetesen, ahogy megkötjük a biztosítást utazás előtt, elmennénk vért adni is, hogy gondoskodjunk arról a segítségről, amelyre másoknak, ne adj’ isten nekünk szükségünk lehet.


A Véradó Vakáció elnevezésű kampány július 1-jén veszi kezdetét és egészen augusztus végéig tart. Minden héten más és más sportegyesület tolmácsolásában ismerhetjük meg az életmentő önkéntesség fontosságát.

A csatlakozók között van a Cutler Győr, a Győri Koko Gym MMA, a Győr Sharks, a DallosPilates és a Győri Úszó SE. Aki meghallotta a hívó szót, azt a győri vérellátó központba várják naponta 7–15.30 óra között. Minden akciós hetet a péntek koronáz meg, akkor a sportegyesület önkéntes csapata együtt vonul be a véradóállomásra.


A Véradó Vakációt megelőző nagy dobás a VOLT Fesztivál lesz majd június végén, ahol bizonyára idén sem kell toborozni. Tavaly összesen 555 véradóval zártak a vöröskeresztesek és a fiatalok sorban álltak a rendezvény mind a négy napján.

 

Július 13-án Hegyeshalomba indul a véradókamion, a falunapok sikeréért mindent bevetnek majd a lelkes helyi vöröskeresztesek.

Példát mutatnak

Kun Szilvia elmondta: az egész évet jellemző, kiemelkedő megyei statisztika három pilléren nyugszik. Az első a mintegy ezer elhivatott önkéntes szervező munkája. A második az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai stábja nap mint nap felpakol és kiszáll a vöröskeresztesek által előkészített véradásokra. Akik nélkül pedig igazán elképzelhetetlen a siker, a sok-sok lelkiismeretes véradó. Az igazgató példaként említette a Cutler Győrt, amely hónapokat várt arra, hogy bekerülhessen a feszes véradói menetrendbe. Idén február közepén szervezték meg az első akciót, amely a nyári hónapokhoz hasonló kritikus időszak az influenza miatt, mégis páratlan eredménnyel zárult. Egy nap alatt 75-en adtak vért, közülük 20-an életükben először. 

Állandó véradási helyszínek Győr-Moson-Sopron megyében:


Győri Regionális Vérellátó Központ

Cím: 9023 Győr, Magyar u. 8. 

Telefon: +36 96 511 910 

Véradási időpont: 

Hétköznap: 7.00-15.30


Soproni Területi Vérellátó

Cím: 9400 Sopron, Győri u. 15.

Telefon: +36 99 514 217, +36 99 523 147

Fax: +36 99 523 146

Véradási időpont:

Hétfő: 8.00-12.00


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!