Győr és környéke

2015.08.17. 14:38

Vera Győrben gyűjt lebénult afrikai barátnőjének elektromos kerekesszékre

A győri származású Vass Veronika közel öt éve, 2010 októbere óta kisebb megszakításokkal él a fekete kontinensen. Párjával Mozambikban tervezik a közös életüket.

Szeghalmi Balázs


Veronika korábban tanítóként dolgozott egy bentlakásos tanítóképző iskolában a kelet-afrikai Mozambikban, most pedig a fogyatékkal élő emberekkel foglalkozik. Vera blogját a kisalfold.hu-n ide kattintva tekinthetik meg!

"Azért, mert a gyerek bicegve megy, attól még lehet okos"

"Még mindig a tanítóképző égisze alatt, de egy finnországi támogatásnak köszönhetően próbálunk javítani a vakok, siketek, mozgássérültek helyzetén.

Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon is van hova fejlődni ebben a kérdésben, de Afrikában nagyon gyerekcipőben jár, ahogy a fogyatékosokat kezelik.

A családok szinte eldugják azokat a gyerekeket, ahol a babának bármilyen mozgásszervi rendellenessége van.

A mi feladatunk, hogy a lelkükre beszéljünk, s megértessük velük, hogy azért, mert a gyerek bicegve megy, attól még lehet okos. Vagy ha korán elviszik fizioterepiás kezelésekre, akkor javulhat a betegség.


A kisalföldi nő mozambiki munkatársaival beszélget egy beteg kisgyerek anyukájával

A kisalföldi nő mozambiki munkatársaival beszélget egy beteg kisgyerek anyukájával

Vera hosszútávon Afrikában gondolkozik

Két mozgássérült munkatársam van, akik talpraesettek, a példájuk igazi sikertörténet. Az egyikük könyvelői végzettséget szerzett: gyakorlatilag ő tartja el az egész családját.

Nem csak előadásokat szervezünk és plakátokat ragasztunk, hanem népszerű, zsúfolt piacokra hangosbeszélővel kivonulunk, s így ismertetjük a fogyatékkal élők jogait, lehetőségeit.


Hangosbeszélővel a fogyatékkal élőkért az afrikai piacokon

Hangosbeszélővel a fogyatékkal élőkért az afrikai piacokon

A távlati célunk az, hogy legyen a mi városunkban olyan iskola, ahol a fogyatékkal élők tanulhatnak. Ettől egyelőre távol vagyunk, de nem ijedünk meg a közel lehetetlentől" - mondta jelenlegi munkájáról Vass Veronika.

A győri származású nő - bár évről évre meglátogatja itthon élő családját -, hosszútávon Afrikában gondolkozik: párjával épp most építkeznek Chimoio városában.


Vera afrikai kisgyerekkel

Vera afrikai kisgyerekkel

Az afrikai édesanya öklömnyi felfekvésekkel fekszik egy ágyon

Veronika egyik legjobb mozambiki barátnője, Suria két éve szörnyű autóbalesetet szenvedett, melynek következtében deréktól lefelé lebénult.

"Tudom, hogy itthon is rengeteg a bajbajutott ember, de ha tehetik, bármilyen kis összeggel támogassák Suria ügyét.

Olyan nőről van szó, aki diplomázás előtt állt a tanítóképzőn, tisztességgel fel akarta nevelni a kisfiát, most pedig öklömnyi felfekvésekkel fekszik az ágyon, mivel vajmi kevés mozgásra van lehetősége.


Suria és Vera: az afrikai anya Magyarországról kapott kerekesszéket, de azzal csak otthon tud mozogni, s esélye sincs a teljes életre

Suria és Vera: az afrikai anya Magyarországról kapott kerekesszéket, de azzal csak otthon tud mozogni, s esélye sincs a teljes életre

Bár két éve sikerült Magyarországról kerekesszéket vinni neki, a mozambiki útviszonyok annyira rosszak, hogy azt csak otthon tudja használni.

A balesete óta egyetlen egyszer jött ki a házából, holott vannak tervei, a tanítóképzőt mindenképp be szeretné fejezni.

"A repülőgépes szállítás vámmal együtt Mozambikba így is tetemes összeg"

Ehhez óriási segítségére lenne az elektromos hajtású kerekesszék, mely a homokos, földes afrikai utakon sem akadna el.

Ilyen készülékeket Mozambikban nem forgalmaznak, Dél-Afrikában már igen, de az áruk szinte megfizethetetlen: átszámítva 500-600 ezer forintba kerülnek.

Az elektromos szék beszerzését meg tudom oldani az abdai Életfa Egyesület segítségével, de a repülőgépes szállítás vámmal együtt Mozambikba így is tetemes összeg. Mindennel együtt körülbelül 300 ezer forintnak kellene összegyűlnie" - zárta szavait Vera.



Jó célt szolgálnak! Bármilyen jelképes összeget bátran utaljanak
 

Aki szeretné támogatni az afrikai édesanya felépülését, a következő számlaszámra utalhat bármilyen jelképes összeget: 10300002-69126597-11103281 (név: Vass Veronika, MKB Bank).

Verát a következő telefonszámon érik el: 20/324-8997. Ha szeretnének segíteni, minél előbb hívják: a győri származású nő augusztus 21-én (pénteken) utazik vissza a fekete kontinensre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!