Győr és környéke

2019.01.11. 09:56

Utasokkal teli csuklós busz rekedt a vasúti átjáróban Győrújbaráton

Szemtanúk szerint a sorompó a járműre csukódott, a vonat pedig dudálva közeledett...

Sudár Ágnes

Egy diák elmondása alapján talán csak egy méteren múlt, hogy a vasúti átjáróban bent rekedt buszba nem hajtott bele egy vonat. A buszsofőr – szintén az elmondások szerint – a piros jelzés ellenére hajtott a 

sínekre, s az előtte lévő autósor miatt nem tudott rendesen átjutni. A Volán-társaság szerint a sofőr nem hibázott. 

 

A busz mögött állt az az autós, aki a Facebookon számolt be a történtekről: „Szerdán reggel 7 óra 10 perc körül voltam szemtanúja egy veszélyes esetnek. A Győrújbarát felől Győr irányába tartó autóbusz közvetlenül előttem haladt. A vasúti lámpa már piros volt (ez egyértelműen látszott), így én lassítottam is. A busz azonban ezt nem tette meg, az átjáróba behajtott, de amint az várható is volt, nem tudott teljesen áthaladni az előtte hosszan álló kocsisor miatt..." 

Felvételünkön jól látszik, hogy a sorompó és a sín között kicsi a távolság, a busz hátulja közel volt az érkező vonathoz. Fotó: Mészáros Mátyás

 

A szemtanú, aki szerint az álló kocsisor is jól látszott már messziről, így folytatja a történetet: „A sorompók elindultak lefelé, de az alatta rostokoló busz miatt az egyik nem tudott lecsukódni. A busznak ütközött, majd kis erőlködés után letört. A busz hátulja így a sorompón túllógott a vonatsín felé. 


 A vonat érkezett, dudált és nagy sebességgel áthaladt az átjárón. Szerencsére a busz mögött haladt el...

A sofőr kényelmesen kiszállt, a letört darabot felvette az útról, megpróbálta félredobni, de az a hó miatt visszacsúszott. Így inkább nekitámasztotta a lámpának valahogy. Ekkor a vonat már érkezett, dudált és nagy sebességgel áthaladt az átjárón. Szerencsére a busz mögött haladt el..." 


Nagyjából el tudjuk képzelni, milyen lehetett mindezt a buszon átélni, de inkább idézzük azt az édesanyát, akinek a 15 éves fia is ott ült a buszon. Az asszony elmondta nekünk, a fia elmondásából tudja csak, mi történt, de ő maga jobban megijedt, mint a gyermeke. 


A fiú a busz hátsó feléből középre, a csuklóba ment, amikor látta, mi történik. A buszon szerinte nem tört ki pánik, de ők sem értik, hogy a sofőr – akit egyébként a fiatalok kimondottan kedvelnek – miért hajtott a sínekre. A feltorlódott kocsisor sem lehet újdonság, ugyanúgy megszokott ez ilyenkor, mint az a helyzet, hogy ezen a buszjáraton rengetegen vannak. Akik használják, illetve a helyiek „heringjáratnak" is hívják. Sok középiskolás diák utazik ezzel a járattal, Győrbe ugyanis így kényelmesen beérnek. 

A lámpa a szemtanúk szerint piros volt, a Volán-társaság vizsgálata szerint nem volt még az, amikor behajtott az átjáróba a sofőr. Fotó: M. M.

​A lámpa a szemtanúk szerint piros volt, a Volán-társaság vizsgálata szerint nem volt még az, amikor behajtott az átjáróba a sofőr. Fotó: M. M.

 Az eset közvetlen szemtanúja – tehát az a sofőr, aki a busz mögött nézte végig a történteket – jelezte: a rendőrséget és a busztársaságot is értesíti a történtekről. 


 „A rendőrség megerősíti a bejelentés tényét; vizsgáljuk a eset körülményeit" – mondták megkeresésünkre tegnap. 


Az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) közleményben válaszolt; abból pedig az derül ki, hogy a sofőr az ő adataik szerint nem hibázott, nem volt piros a lámpa, amikor a sínekre hajtott: „A rendelkezésünkre álló adatok szerint autóbusz-vezetőnk a Győrújbarát–Győr járatot vezette csuklós autóbusszal. A vasúti átjárón áthaladt, majd az autóbusz előtt egy ismeretlen, műszaki okból hirtelen megálló személygépkocsi miatt megállni kényszerült. Az autóbusz a vasúti átjáró után, az átjárót biztosító félsorompó vonalában állt meg. A fényjelző készülék pirosra váltott, majd a leereszkedő sorompó csapórúdja az autóbusz bal hátuljának ütközött és letört. Személyi sérülés nem történt. A vonatközlekedést nem veszélyeztette. A gépkocsivezető jelezte a forgalmi szolgálat felé az eseményt. Értesítettük a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bevetés-irányítási központját, majd ezzel egy időben a MÁV ügyeletét. A rendőrség a vállalati helyszínelő bevonásával lefolytatta az eljárást. A károkozást bejelentettük a biztosítónak. A kiérkező rendőr az esetet rendőri jelentéssel zárta, tehát az autóbusz-vezetőt nem tette felelőssé a történtekért."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!