Győr és környéke

2019.07.09. 12:11

Űrjogi perbeszéd világversenyen a győri joghallgatók

Az űrjogra koncentráló Manfred Lachs Space Law Moot Court Competitiont a világ legjelentősebb perbeszédversenyei közé sorolják. Idén Franciaországban a Paris-Sud Egyetemen rendezték az európia döntőt. Magyarországot a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói, Frank Máté, Horváth Rebeka és Mihály Laura Dominika képviselték.

kisalfold.hu

A párizsi verseny az űrjog különleges világába röpítette a résztvevőket. A megoldandó jogeset szerint két fiktív állam közös bányászati tevékenységet folytatott az űrben, egy speciális nyersanyagra koncentrálva, amit aztán az egyik állam titokban katonai célra is használni kezdett. Az egyik, hazatartó űrhajó végül felrobbant, mindenki meghalt, megsemmisült a rakomány, és azt kellett megállapítani többek között, hogy kit terhel a felelősség a robbanásért. A csapat részvételét az Igazságügyi Minisztérium által alapított, a „Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok" keretében létrejött, a nemzetközi perbeszédversenyeken való részvételt segítő alprogram támogatta. A csapat felkészítését a Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék oktatói, Ganczer Mónika, Kecskés Gábor és Sulyok Gábor végezték.


„A verseny előtt kétfordulós válogatón vettünk részt a győri jogi karon. Megkaptuk a jogesetet, és összefoglaltuk az ezzel kapcsolatos meglátásainkat: szerintünk milyen jogszabályokat kell feldolgozni hozzá, és mi lehet a megoldás. Az írásban beadott összefoglalóink alapján végül hatunkat hívtak be a szóbeli fordulóra, ahol felperesként és alperesként egyaránt érvelnünk kellett. Ezt követően hirdették ki a karon, hogy ki mehet a Manfred Lachs Űrjogi Perbeszédversenyre, Párizsba" – foglalja össze az előzményeket Frank Máté.

Horváth Rebeka, Frank Máté és Mihály Laura Dominika már újra itthon, Győrben, a jogi kar Deák-termében. Fotó: Májer Csaba József

Horváth Rebeka, Frank Máté és Mihály Laura Dominika már újra itthon, Győrben, a jogi kar Deák-termében. Fotó: Májer Csaba József


Maga az európai döntő gyakorlatilag egy bírósági tárgyalás modellezése volt. Ahogy a Nemzetközi Bíróság elé szokás, úgy a csapatoknak itt is be kellett nyújtaniuk a periratot. Mégpedig úgy, hogy a felperes és az alperes oldaláról egyaránt legyen érvelésük. A győri joghallgatók két negyven oldalas, angol nyelvű dokumentációt készítettek el, és küldték tovább Párizsba. Utána már célirányosan készültek a versenyre, az A és B állam oldaláról egyaránt összegyűjtötték az érveket, és összeállították a koherens, meggyőző perbeszédeket.


„Tehát a felperesi és az alperesi poríziót is fel kellett dolgoznunk, majd pedig képviselni azt. Elég későn kaptuk meg a többi csapat periratait, akikkel aztán vitába szálltunk, és ez tovább nehezítette a körülményeket, de sikerült megbirkózni ezzel is. Végül kétszer kerültünk alperesi, kétszer felperesi pozícióba, és francia, szlovén, olasz, német csapatokkal álltunk szemben" – részletezi a versenyt Horváth Rebeka.


„A Manfred Lachs Space Law Moot Court Competitionnak több fordulója van világrészenként, és a kontinensversenyek győztesei jutnak ki az októberi világdöntőre, Washington D.C-be. Érdekesség, hogy a Paris-Sud University-nek külön űrjogi tanszéke, űrjogi kutatóintézete is van. Ezért aztán a házigazdák nagyon erősek voltak. Velük is megmérkőztünk, és – képletesen szólva – jól megizzasztottuk egymást" – idézi fel Mihály Laura Dominika.


Természetesen minden angolul, szaknyelven zajlott. Perszituációban, azonnal, az űrjogi szakzsargont használva, választékosan, angolul vitázni szép kihívás lehetett. Ráadásul a bírók gyakran közbe-közbe kérdeztek, és nemcsak az adott területtel kapcsolatosan, hanem a nemzetközi jog többi részletét érintően is. Ezért a hazai perbeszédversenyekhez képest, ahol ilyen jellegű disputa nincs, nehezebb, de életszerűbb volt a párizsi megmérettetés.


Amikor a győri csapat tagjait tapasztalataikról, a verseny hasznosságáról kérdezzük, a periratkészítés kihívásait említik elsőként, és az angolul tartott perbeszédeket, amik önbizalmat adnak későbbi pályafutásukhoz. A Párizsban töltött bő egy hét alatt, azon túl, hogy a város megismerésére is maradt idő, a kapcsolati hálójukat is sikerült bővíteniük. Összebarátkoztak például a győztes szlovén csapat tagjaival. A ljubljanai egyetemen is van űrjogi tanszék, mégiscsak most, immáron az ötödik évben sikerült kimagaslóan szerepelniük a tekintélyes versenyen.

A csapat és az európai döntő bírói tanácsa, Prof. María del Carmen Mu?oz Rodríguez, Prof. Armel Kerrest és Marco Ferrazzani, az Európai Űrügynökség jogi osztályának vezetője.

A csapat és az európai döntő bírói tanácsa, Prof. María del Carmen Muñoz Rodríguez, Prof. Armel Kerrest és Marco Ferrazzani, az Európai Űrügynökség jogi osztályának vezetője.


A győriek nem tudták meg, hogy végül hányadik helyen végeztek a tizennyolc induló közül. Négy csapat jutott az európai döntőbe, és a végső párharcot a ljubljanai egyetem hallgatói vívták bécsi diákokkal. A többi csapat eredményét nem hozták nyilvánosságra.


Horváth Rebeka végzős, Frank Máté negyedéves, Mihály Laura Dominika másodéves jogászhallgató a győri karon. Rebekát a nonprofit szféra érdekli. Máté szeretné a doktori iskolában folytatni a tanulmányait, emellett ügyvédjelöltként is dolgozni akar. Jelenleg is egy ügyvédi irodában gyakornok. Nem titkolt célja, hogy a győri egyetemen taníthasson, miközben a szakmában, a gyakorlatban is elismerést szerez. Laurának szívéhez nőtt a nemzetközi jog, ezért a diplomácia világában is szívesen kipróbálná magát. A jogászképzés előtt az ELTÉ-n diplomázott pszichológiából, és ezt a két területet is örömmel ötvözné valamilyen módon, de az ügyvédi pálya is érdekli természetesen.


Amikor Máté eddigi versenyeredményeire térünk rá, a lányok mosolyogva hátradőlnek, mert tudják, hogy hosszú lista következik. „Az OTDK-n második, harmadik helyet, és különdíjat is szereztem. A Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen Erdélyben, csapatban második lettem. Miskolcon az Országos Jogi Disputa Versenyen csapatban szintén a második helyet szerezük meg. Ősszel az Országos Hallgatói Koncepcióversenyen Szegeden egyéniben harmadik lettem – sorolja Frank Máté. Ebbe a szép listába illeszkedik a párizsi verseny, amit egyébként 1992 óta rendeznek meg, és 2010-ben a győri egyetemen tartották az európai döntőt.


Amikor búcsúzunk, a csapat tagjai kérik, hogy feltétlenül tolmácsoljuk köszönetüket felkészítő tanáraiknak ezúton is, elsősorban Ganczer Mónikának, Kecskés Gábornak, Sulyok Gábornak, és az egész karnak természetesen, hiszen sok segítséget kaptak a felkészüléshez.

Balról jobbra: Kecskés Gábor felkészítő tanár, Horváth Rebeka, Frank Máté, Mihály Laura Dominika versenyzők és Sulyok Gábor felkészítő tanár.

Balról jobbra: Kecskés Gábor felkészítő tanár, Horváth Rebeka, Frank Máté, Mihály Laura Dominika versenyzők és Sulyok Gábor felkészítő tanár.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!