Győr és környéke

2019.01.01. 03:32

Újabb amputáció kézben felrobbant petárda miatt Győrben

Huszonhét éves férfi bal keze hüvelyk- és középső ujjának végét kellett amputálni egy szilveszterkor felrobbant petárda miatt.

Sudár Ágnes

A férfi a harmadik idén, aki Győr-Moson-Sopron megyében így sérült meg. Ketten még szilveszter előtt elveszítették két-két ujjukat, de az esetükből csak nem tanult mindenki.


Hivatalosan így szól a hír: bejelentés érkezett a rendőrségre december 31-én 20 óra 40 perckor arról, hogy Győrben, a Rába parton egy 27 éves férfi sérült meg egy pirotechnikai eszköztől. A férfit a mentők kórházba vitték. A helyszínre érkező rendőröknek a sérült egyik ismerőse elmondta, hogy ő is és a győri fiatalember is petárdát akartak eldobni, azonban a barátja kezében felrobbant az eszköz. A Győri Rendőrkapitányság az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.


A folytatás pedig így: a Petz-kórházban a fiatal férfit megműtötték, de bal kezének középső- és hüvelykujja olyan nagyon roncsolódott, hogy az ujjvégeket amputálni kellett. Mindezt prof. Oláh Attila orvos igazgatótól tudtuk meg,aki korábban a két másik esetről is tájékoztatást adott. Gyórón még múlt pénteken egy 17 éves lány kezében robbant fel a petárda, szombaton pedig Újrónafőn egy 46 éves férfiéban. Ők hasonló sérüléseket szenvedtek, mint a 27 éves győri fiú.


 A szilveszteri riasztásokról a mentőszolgálat napközben kiadta az országos összesítését: 2980 esetben riasztották őket szilveszterkor, ebből 830 Budapesten történt. Győrfi Pál szerint Budapesten és az ország nagyvárosaiban most is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.Országszerte 9 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, előfordult, hogy valakinek a kezében robbant fel a petárda (ez a győri eset - a szerk.), máshol a pirotechnikai eszköz arc, illetve szemsérülést okozott.A közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések, és belgyógyászati rosszullétek mellett idén 139 részeg, vagy esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, közülük 37-en kiskorúak voltak.

A rendőrség korábbi fotója

 

Korábban

Bejelentés érkezett a rendőrségre december 31-én 20 óra 40 perckor arról, hogy Győrben, a Rába parton egy 27 éves férfi sérült meg egy pirotechnikai eszköztől. A férfit a mentők kórházba vitték. A helyszínre érkező rendőröknek a sérült egyik ismerőse elmondta, hogy ő is és a győri fiatalember is petárdát akartak eldobni, azonban a barátja kezében felrobbant az eszköz. A Győri Rendőrkapitányság az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.


Rövid időn belül a harmadik súlyos kézsérülés történt megyénkben pirotechnikai eszköz meggondolatlan használata miatt, ezért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet, hogy:


- A petárda használata tilos, aki azt engedély nélkül szerzi be, szabálysértést követ el. A bírság maximálisan kiszabható összege ilyen esetben 150 ezer forint. A legálisan megvásárolható pirotechnikai eszközök felhasználásának szabályairól a rendőrség honlapján tájékozódhat bővebben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!