Győr és környéke

2015.11.06. 12:58

Udvarába hozta a tengert a győri lottómilliomos

Két éve nyert 630 millió forintot Andraschek László és felesége, Anikó. A híressé vált lottómilliomos ma fejezi be az elvonókúrát, a hírnév és a gazdagság ugyanis visszataszította az alkoholizmusba. Továbbra sem jutottak el a feleségével a tengerhez, de már van egy medencéjük, sós vízzel. Megpróbálnak újra boldogok lenni, úgy, ahogy szegényen voltak.

Sudár Ágnes

˝A lottónyereményt már kamatostul megfizettük, nagyon kemény időszakon vagyunk túl. Laci pénteken fejezi be a rehabilitációt, hivatalosan is tiszta lesz.

Vettünk egy BMW-t, lett medencém és két Levi’s 501-es farmerem. Ennyi a luxus. De gazdag emberként megtanultam gyűlölni is. Ezt az érzést addig nem ismertem" – mondta Anikó, aki két éve lett milliomos a férjével együtt. Ki ne tudná: a skandináv lottón nyertek 630 millió forintot. Erről elsőként a Kisalföldnek nyilatkoztak, aztán rájuk repült a sajtó.

 

Édes-keserű milliomosboldogság.

Édes-keserű milliomosboldogság.

A házaspár sorsát egy ország követi azóta is, ezt egyelőre ők maguk is hagyják. "Bár Laci már kicsit besokallt." Egy éven belül dokumentumfilmet is bemutatnak róluk az HBO-n, a filmet már forgatják. "Dehogy a világhírnév izgatott" – mondja Anikó, aki hozzáteszi,  az utolsó snitt az lesz, amikor ő és Laci valahol Olaszországban végre besétál a tengerbe. 

A tavaszi kávézónyitáskor már megígérték nyilvánosan is, hogy elmennek a tengerhez, hisz most van pénzük. De sok minden történt velük a nyáron, zömében rossz dolgok. László inni kezdett, a rehabilitációja és egy családi betegség miatt nincs most Győrben.

Helyette Anikó elmondja, hogy ilyen volt az egész nyara: egyedül intézte a nagy álmot, a medencét, amelybe tengeri sós víz került, de mire csobbanhatott volna, súlyos tüdőgyulladást kapott. "Mikor az orvosom azt mondta, hogy ebbe akár bele is halhatok, végleg összetörtem. Zokogtam, a medence vizében elvesztek a könnyeim.

És gyűlöltem a helyzetet, hogy itt vagyok egyedül, Laci szintén, gazdagok vagyunk, de egyikünk gazdag alkoholista, a másikunk meg gazdag pánikbeteg. Visszakértem a régi boldogságunkat."

A víz olyan a medencében, mint a tenger. De illúzióból eleget látott már Anikó, a lottómilliomos Andraschek László felesége. Fotó: H. Baranyai E.

A víz olyan a medencében, mint a tenger. De illúzióból eleget látott már Anikó, a lottómilliomos Andraschek László felesége. Fotó: H. Baranyai E.

Megküzdöttek érte, s most Anikó azt mondja, vissza is kapták. Elveszett ugyan a brókerbotrányok labirintusában negyvenmillió forintjuk, kényszerből eladták a balatoni nyaralót, de az árából vettek egy csodaautót az Opeljük mellé. Hófehér a BMW, van sofőrjük is. A kávézóban most majd melegszendvicset is kínálnak, hozzá a krémet Anikó keveri, saját recept alapján. "Nem lettem én "naccsosasszony", nem felejtettem el, honnan jöttem. Kicsit hiányzik is Újváros és a Kossuth utca, ahol nyitott ajtónál aludtam. Itt most a zárt ajtó mögött a riasztó vigyáz rám, s én mégsem érzem magam biztonságban. A barátok nagy részét – köztük egy huszonöt éves barátságot – elvitte a gazdagság,  a Kossuth utcába is ezért nem megyek vissza fényes nappal."

A házaspár ezzel együtt tudatosan kezeli a pénzét. Százötvenmillió forintjukhoz bármikor hozzáférhetnek, a nagyobb részt pedig befektették. Lakásokat vásároltak (ötöt), ezeket zömében  audisoknak adják ki, abból jó pénz jön össze havonta. "Ha a "megtehetem Laci" végleg a múlt ködébe vész, márpedig hiszem, hogy Laci  leküzdötte az alkoholizmust, akkor mi nem leszünk azok a lottómilliomosok, akik öt év alatt elveszítik a nyereményt" – mondja Anikó, aki a házukból kifelé jövet még megmutatja a földszinti részt is: "Ide terveztem a szenvedélybetegeket segítő alapítványomat. A helyiségek be vannak rendezve, az álmomat pedig nem adtam fel. Csak most egyelőre magunkat kellett meggyógyítanunk a lottónyeremény mellékhatásaitól."  

A pénteki Kisalföld az apropója egy bevállalós színháztörténeti újdonságnak, mely a hétvégi könyvszalon egyik főattrakciójának ígérkezik. Főcímeinkből válogatva három drámaíró fog párbajozni a hírek fegyvernemében. A győztesről a közönség szombat este dönt, ugyanis 24 óra leforgása alatt megírják, színpadra állítják és be is mutatják a műveket. A péntek délelőtti sorsoláson eldőlt: a győri lottómilliomos adja a dráma témáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!