Győr és környéke

2018.06.13. 19:07

Továbbra is keresik az eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelőt - Az ikrényi kert titka

Miközben úgy tűnhet, a nyomozó hatóság kezdi elengedni az ikrényi horgásztó melletti zártkerti szálat, a hónapok óta eltűnt Mácsik Zoltán családja - sok más mellett - továbbra is elképzelhetőnek tartja, hogy a villanyszerelő meggyilkolásával gyanúsított építési vállalkozó a kertjét aljas dologra használta.

Sudár Ágnes

Lakat és csend fogadja az embert annál a kertkapunál, ahonnan április 17-én még helyszínelő rendőrautók hajtottak el. Hetek óta nem járt ott senki, nem nyomozott, nem vizsgálták a környéket olyan vehemenciával, mint április első napjaiban. De közben továbbra is eltűntként keresik Mácsik Zoltán mosonmagyaróvári villanyszerelőt. Augusztus 11-ig pedig biztosan előzetes letartóztatásban marad az a győri építési vállalkozó, akivel Zoltán korábban munkakapcsolatban állt, s akit a nyomozó hatóság előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít.

Egyetlen póni maradt a telken, az állatot etetik a környéken élők, mert az előzetes letartóztatásban lévő gazdája most nem tud kijárni hozzá. Fotó: H. Baranyai Edina 

Az ikrényi horgásztó melletti telkekre ki pihenni, ki kertészkedni érkezik, s ahogy az eltöltött idő célja is más és más, úgy a most gyilkossággal gyanúsított tulajdonosról is megoszlanak a vélemények. Van, aki kimondottan neheztel a szemetét felhalmozó, sokszor bűzt okozó vállalkozóra, más – aki pedig épphogy láthatta és szagolhatta mindezt – jó véleménnyel van róla, ártatlanként tekint a férfire, s a hobbija miatt sem morgolódik. 

Merthogy az ikrényi horgásztó melletti telken nemcsak szemetet halmozott fel É. I., hanem szinte egy kisebb szafarit telepített. Hüledezve hallgatjuk, hogy volt ott emu, csüngőhasúmalac-pár, páva, kecske, birka... Ezek közül most már csak egy póni maradt, amelyre figyelnek az állatbarát kerttulajdonosok – etetik, amióta nincs a gazda, aki naponta kétszer járt a kertjébe, az állatokhoz. 


Mint megtudtuk, amikor Ausztriába ment dolgozni É. I., illetve onnan jött haza, mindig megállt, megetette, ellátta az állatait. Aztán idővel rájött, hogy túl sok fáradságába és pénzébe kerül mindez, ezért a különleges fajoktól sorra megvált. Aztán jött helyette a szemét, leginkább építési törmelék, hulladék, amely valóban látványos dombokban gyűlt össze – ezért is reklamált néhány környékbeli kerttulajdonos.


 A józan paraszti ész azt mondatja, hogy ha valakit (bárkit) aljas szándék hajt, akkor nyilván nem a saját telkén rejti el a bizonyítékot – azon, ahol egyébként naponta látták, így élete szerves része volt. De tény az is, hogy míg sokan azt gondolták, az eltűnt Mácsik Zoltán autóját azonnal elnyelte egy autóbontó (mert ez is logikus lépés lett volna), helyette egy autószerelőnél találták meg, nem tüntették el.  

Lakat és csend fogadja az embert a kertkapunál. Fotó: H. B. E.

Lakat és csend fogadja az embert a kertkapunál. Fotó: H. B. E.

 É. I. különös hobbija nem jelent ebben az esetben semmit, annyiban fontos szál, hogy az ikrényi horgásztó melletti telket – megint csak a szemtanúk elmondása alapján – detektorokkal nézte át a rendőrség, s Mácsik Zoltán családja is keresőakciót szervezett oda. Nem találtak semmit. És senkit. Ezt szörnyű leírni, főképp annak tudatában, hogy Zoltán családja – ezt tegnap mondták nekünk – a legvékonyabb szalmaszálba is kapaszkodva hisz a csodában. Hogy „Zoli" egyszer még megöleli őket. 


Kérdésünkre, hogy ez esetben meg tudnának-e bocsátani a most előzetesben lévő É. I.-nek, az volt a válaszuk, hogy ha élve kerül elő a férj és édesapa, neheztelés nélkül elfelejtenék az egészet. „Mi nem ártottunk neki" – teszi hozzá a feleség, Zoltán lánya pedig minden információban csak azt keresi, ami édesapjához vezet. „Zoli megérdemelné, hogy kiderüljön a teljes igazság" – mondja ki a legfontosabb célt Mácsik Zoltánné, de napról napra jobban rettegnek a bizonyosságtól. Attól, hogy olyan derül ki, amit egy kívülálló ki tud mondani, de ők még nem akarnak. Hogy tényleg megölte őt valaki, s lehet, valóban aljas indokból.


A gyanúsítottról annyit lehet még tudni, hogy az előzetese óta ügyvédet váltott, a védelmét egy másik jogászra bízta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!