Győr és környéke

2017.11.20. 11:49

Tompa Eszter-gyilkosság: vádemelési javaslatot tett a rendőrség a gönyűi férfi ellen

S. Attila véletlenül elütötte, majd a következményektől tartva megfojtotta a 22 éves lányt.

Emberölés gyanúja miatt  vádemelést javasol a rendőrség egy 37 éves gönyűi férfival szemben,  aki 2003-ban véletlenül elütött, majd a következményektől tartva  megfojtott egy 22 éves nőt - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron  Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

    


Tóth Gabriella elmondta, hogy a férfit idén január 11-én fogták  el otthonában, miután egy másik bűncselekmény miatt a rendőrség  látókörébe került.   

    

A férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy Sashegypusztán  figyelmetlensége miatt elütötte az út mellett kerékpározó nőt,  akiről azt hitte, hogy meghalt. A következményektől tartva a nőt az  autója csomagtartójába tette, majd elhajtott Bőny felé. Néhány  perces út után egy földes mellékútra kanyarodott, mert meghallotta,  hogy a lány a kocsi hátuljában magához tért és mozgolódott.   

    

A férfi egy zsinórral megfojtotta a nőt, majd hazament, de az  esti órákban visszament a tetthelyre, hogy áldozata holttestét  Győrbe vigye. A nő testét a Mosoni-Duna árterénél hagyta, autóját  másnap Szlovákiában egy illegális autóbontóban eladta.   

    

A kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 22  éves lány halálát a bántalmazás okozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!