Győr és környéke

2014.09.15. 12:59

Tibor a karzaton - Elbúcsúztak a nagybajcsiak a lemondott paptól

A vasárnapi misén sokan voltak Nagybajcson; a szertartást nem Tibor atya vezette, aki szerda óta nem is plébánosa a keresztény közösségnek.

Sudár Ágnes


A történet az utóbbi idők talán legtöbbet emlegetett és kibeszélt esete, amelyről természetesen a híveknek is van véleményük.

A templomban sokan voltak a vasárnapi misén, várták a püspökség tájékoztatását is. Fotó: Mészáros Mátyás

A templomban sokan voltak a vasárnapi misén, várták a püspökség tájékoztatását is. Fotó: Mészáros Mátyás


Az előzményeket, korábbi cikkeinket itt és itt találják.

Talán éppen a szokatlansága és a téma kényessége miatt sokan Nagybajcson a sajtónak nem akarták elmondani, mit gondolnak arról, hogy a plébánosuk bejelentette: egy-két éven belül családot szeretne alapítani, a magánnyal teli esték felőrölték az erejét. Arról pedig, hogy el tudják-e képzelni polgármesternek – hisz múlt hétfő óta jelöltként regisztrálták Balogh Tibort a faluban – október 12-én, a szavazófülkében mondják el a véleményüket, titkosan.

Aki beszél, az jó véleménnyel van az atyáról, elfogadja, tiszteli a döntését. Tudják azt is, hogy van, aki merőben más véleménnyel van erről. De felfogták, hogy ez történt, őket ugyanakkor valóban váratlanul érte az, ami – a plébános Kisalföldnek adott csütörtöki interjújából kiderül – az atyában már egy éve megfogalmazódott. A most vasárnapi mise óta tudják, hogy Megyeri Ciprián, a révfalui plébánia papja érkezik hozzájuk.

„Mi mindenkit tiszta szívvel vártunk, őt is várjuk" – mondja egy idős asszony.

A mise végén tájékoztatták a híveket: előbb felolvasták a püspökség közleményét (ez jelent meg nálunk is), majd a helyettesítő plébános személyes szavakkal szólt a hívekhez... és szólt Balogh Tiborhoz is, aki a karzaton hallgatta egykori pap-mentora szavait. Ez így szólt: a személyes sajnálat mellett el kell fogadni Balogh Tibor döntését, aki előtt az egyház ajtaja természetesen nyitva marad, ahogy minden hívő előtt is. A papi hivatást emberek vállalják, akiknek azonban Jézus szavainak közvetítése a küldetésük, sokszor úgy, hogy az üzenet eltakarja az arcukat, a személyüket.

Egy ilyen személyes, emberi történet azonban a reverenda mögötti arcot is megmutatja a világnak. Hívek és nem hívők ezért beszélnek ennyit egy fiatal férfiről, akit a mise után természetesen sokan megállítottak, Tibornak szólítva őt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!