Győr és környéke

2019.06.06. 14:44

Térképen a megye gazdasága - harmadik éve jelenik meg az Erőforrás Térkép magazin

Harmadik éve jelenik meg az Erőforrás Térkép magazin, amely összefoglalja Győr-Moson-Sopron megye gazdasági eredményeit. A kiadvány segíti az itt letelepedni szándékozó cégek döntését, a már működő vállalkozásokat pedig tájékoztatja a régió erőforrásairól, lehetőségekről.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Kisalföldet is kiadó Lapcom Zrt. idén is közösen adta ki az Erőforrás Térképet, amely a KSH, a NAV és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat segítségével jött létre. A szép kiállítású magazint tegnap mutatták be Győrött. 

A sajtótájékoztatón Pintér-Péntek Imre kamarai elnök méltatta a megyei cégek tavalyi teljesítményét. Felhívta a figyelmet a versenyképességre, annak megőrzésére. Kiemelte a kutatás-fejlesztés fontosságát. Kijelentette, a kutatásoknak egyre inkább az ipar igényeit kell kiszolgálnia, s remélte, hogy a gazdaságból érkező javaslatok eljutnak a tudomány képviselőihez. Ennek lesz terepe a győri Széchenyi-egyetemen nyíló Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ.


A Lapzom Zrt. és a Kisalföld képviseletében Somodi Géza főszerkesztő-helyettes elmondta, nem véletlen, hogy a megye gazdasága vezető szerepet tölt be. Ezért sokaknak sokat kellett tennie, s kell a jövőben is. A sikerek fontos tényezőjének nevezte azt az igényt, igényességet, melynek révén ez a magazin is létrejött. Az itt működő vállalkozások számára fontos, hogy megmutathassák eredményeiket és hogy szembesüljenek a gazdaságot érintő kihívásokkal. Erről szól a kiadvány.

 

Fotók



Dr. Horváth Szabolcs, a NAV megyei adó- és vámigazgatóságának vezetője rövid összegzést adott a kiadványban is szereplő adatokról. Győr-Moson-Sopron gazdaságának tavalyi teljesítményét szemléltető adatok közül itt egyet említünk: a költségvetési bevételi előirányzat 102,9 százalékkal teljesült, ez a megyék rangsorában a legjobb eredmény. Kiemelte, az utóbbi évek számos intézkedése segíti a cégek versenyképességét. Ilyen az adó- és járulékterhek, valamint a bürokrácia csökkentése. Hozzátette, az adóhatóságnak alapvetően végrehajtó szerepe van, de az itt működő vállalkozások elvárásai rendkívül magasak velük szemben. Azon dolgoznak, hogy ezeknek meg tudjanak felelni, és az eljárások, egyedi döntések gyorsításával igyekeznek hozzájárulni a versenyképesség növeléséhez.

Ki juthat hozzá?


Az Erőforrás Térképet a megyei kereskedelmi és iparkamara minden tagja kézhez kapja. További érdeklődők - korlátozott darabszámban - a kamara székházában juthatnak hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!