Győr és környéke

2019.02.15. 11:19

Szuper Levente a győri Móra-iskolában tartott előadást a jégkorongozásról - fotók

A GYSZSZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma adott helyet a Magyar Jégkorong Szövetség "Gyere hokizni!" roadshow-jának.

kisalfold.hu

A program vendége volt Szuper Levente korábbi jégkorong kapus, az első és egyetlen magyar játékos, akit amerikai NHL csapat szerződtetett, valamint közel száz alkalommal játszott a magyar válogatottban. Szuper Levente az érdeklődő tanulóknak felidézte iskolás éveit, megerősítette, hogy az élsport és a komoly tanulmányi munka megfelelő szorgalommal sikerekhez vezet. Biztatta a jelenlévőket arra, hogy merjenek nagyot álmodni, hozzátette, hogy a célok eléréséért mindig meg kell küzdeni.


A jó hangulatot fokozta "Csúszka", a meglepetés vendég, a magyar jégkorong válogatott kabalaállatának megjelenése, aki igazi sztárként táncolt és játszott a gyerekekkel.


A rendezvényen részt vettek a Győri Nemak-Dana ETO HC mórás sportolói is. A program jeges bemutatóval folytatódott Nemak-Dana jégcentrum edzőpályáján, ahol az érdeklődő kisdiákok kipróbálhatták a hoki néhány mozgásformáját is.

Szuper Levente a győri Móra-iskolában tartott előadást a jégkorongozásról


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!