Sztárvadász Revita

Győr - A Revita Televízió Sztárvadász című műsorának elődöntőjén a héten többször is zsúfolásig megtelt a Pálffy Miklós-középiskola aulája. A győri középiskolások számára rendezett versenyen a fellépők próza, tánc, ének és zene kategóriában mutatkozhattak be.

Az egyik legfontosabb cél a kezdeményezés – fogalmazta meg Dani András, a Revita Televízió vezérigazgatója az év elején a kisalföldi Presztízs-díjas médium terveiről szólva. Ennek egyik legjelentősebb állomása éppen most tavasszal látható majd a képernyőn Győrött és környékén. A Revita Sztárvadász címmel tehetségkutató versenyt hirdetett győri középiskolás fiatalok számára.

– Meggyőződésem, hogy egy helyi médium egyik legfontosabb feladata a helyi értékek felkutatása, bemutatása és megőrzése. A Sztárvadász egy nagyszabású feladat, amit idén először, de ígérem, nem utoljára vállalt televíziónk. Örömmel mutatjuk meg nézőinknek azokat a fiatal tehetségeket, akikre mindannyian büszkék lehetünk, hiszen közülük többen európai vagy akár világszínvonalú produkciókkal lepnek meg bennünket. Remélem, sokan figyelnek majd rájuk és szurkolnak nekik, mi ehhez biztosítjuk a rendelkezésünkre álló széles körű nyilvánosságot.
A versenyzők négy elődöntőn vannak túl, műfajok szerint külön kategóriában indultak a táncosok, az énekesek, a zenészek, a vers- és prózamondók.

– Azért választottuk külön a kategóriákat, hogy a döntőben – amely egyben gálának is tekinthető – a győri 14–20 éves korosztály színpadi előadásaiból a lehető legszínesebb műsort készíthessük nézőinknek, ezzel is bemutatva, hogy kik azok a fiatalok, akikre érdemes jobban odafigyelni – mondta Meronka Péter, a televízió programigazgatója. Majd hozzátette:
– Komoly díjazása van a versenynek, több mint félmillió forint értékű ajándék vár a legjobbakra, de az első számú cél a bemutatkozási lehetőség. Az elődöntőkben közel 100 produkciót rögzítettek kameráink, és mi valamennyit rövidítés nélkül megmutatjuk. Azok a fiatalok, akik megtiszteltek bennünket, hogy eljöttek erre a nem könnyű megmérettetésre, megérdemlik, hogy viszontlássák színpadi előadásukat, s ez amellett, hogy tanulságos és szórakoztató műsor, számukra is egy visszajelzés, hogy hogyan szerepelnek profi körülmények között.
A televízió ezen a héten minden munkát alárendelt ennek a megaprodukciónak, először települt ki szinte teljes létszámmal külső helyszínre. Olyan munkatársak is szerephez jutottak, akik eddig csak a háttérben dolgoztak, most azonban belekóstolhattak az élő produkció varázsába. Ehhez az is kellett, hogy a Revita TV 2007-től folyamatosan elvégezze azokat a digitális fejlesztéseket, amelyek nélkül mindez csak ötlet maradt volna. A Pálffy-középiskolát mint helyszínt azért választotta a stáb, mert ez az egyik legjobb adottságokkal rendelkező aula Győrben. Erről a televízió már korábban is meggyőződhetett, hiszen öt éve a 10 éves születésnapját is itt tartotta.

– Nagyon sokat köszönhetünk Leszkovich György igazgatónak és Horváth Miklós szabadidő-szervezőnek. Az ő rugalmasságuk a siker egyik záloga volt – véli Meronka Mónika gyártásvezető. A táncparkettről a Győri Balett gondoskodott, a fény- és hangtechnikát pedig a szakma egyik legrutinosabb képviselőjére, Somogyi Ferencre és csapatára bíztuk.
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy szakértő zsűri válassza ki a továbbjutókat. A próza kategóriában Popper Ferenc, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke és Kszel Attila, a Győri Nemzeti Színház színész-rendezője, a tánc kategóriában Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművész-koreográfus és Ekker Balázs mambóvilágbajnok tánctanár, az ének kategóriában Bogdán Eszter Fesztivál-díjas énekes és Popper Péter előadóművész, a Citrom együttes alapító tagja, a zene kategóriában pedig Szakács Erika, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója és Tóth Csaba, az LK Beat ska zenekar vezetője értékelte a látottakat. Valamennyi kategóriában ott ült a zsűriben Ress Anita, a Revita TV szerkesztő-műsorvezetője is.

Dániel Balázs, a Kazinczy-gimnázium tanulója is indul a tehetségkutató versenyen. Fotó: H. B. Edina
Dániel Balázs, a Kazinczy-gimnázium tanulója is indul a tehetségkutató versenyen. Fotó: H. B. Edina

– Nagyon nehéz helyzetben volt a zsűri, hiszen közel harminc produkcióból kellett kiválasztania azt a 3-at, amely egyenes ágon bejut a döntőbe, és elmondhatom, hogy kategóriánként az előadások nagyobb részének kidolgozottsága, művészi színvonala alkalmas lett volna arra, hogy megmérettessen a döntőben is.

Az elődöntők felvételeit a következő időpontokban láthatják a nézők a Revita Televízióban: próza: április 12., szombat, 15 óra; ének: április 13., vasárnap, 15 óra; tánc: április 19., 15 óra; zene: április 20., 15 óra. A közönség is juttathat produkciót a döntőbe: szavazni a Revita Televízió honlapján, a www.revitatv.hu internetes portálon lehet. A versenysorozat döntője a Richter Teremben lesz április 28-án 18 órától, ide ingyenes jegyeket április 20-tól igényelhetnek az érdeklődők a Halászi Takarékszövetkezet győri, Árpád úti fiókjában.

Gyász
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, Horváth Zoltán halálának 2. évfordulójára Már csak emlék vagy, s ez oly nehéz. Hisz úgy fáj a szívünk, hogy elmentél. Elhívtak tőlünk a távoli fények, De mi még most is visszavárunk téged. Tudjuk hogy nem jöhetsz. Így tovább könnyezünk, Fájó szívvel, gyertyalánggal rád emlékezünk. Szerető feleséged, lányaid, unokáid és vejeid
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, MOLNÁR ISTVÁN bágyogszováti születésű, volt kőszegi lakos halálának 3. évfordulójára. Az idő múlik, a fájdalom nem. Míg élünk emlékezünk. Fájó szívű Édesanyád, Feleséged, Kislányod és Öcséd
„Csillag volt, mert szívből szeretett, mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre ott marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapám, testvérem, apósom, sógorom és rokonunk, REISINGER NÁNDOR életének 83. évében, házasságának 57. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a ravazdi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 14 órakor mondatunk a helyi templomban. Kérjük, szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Fájdalommal és a feltámadásba vetett hittel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Dédnagypapám, Apósunk és Rokonunk, SZABADOS EGON életének 90. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 13 órakor lesz a Szent Imre-altemplomban, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A virágra szánt összeget kérjük a templom javára felajánlani. Gyászoló Család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak, csak a bánat és könny marad utánad. Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal teli szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, keresztapánk, LÁNYI ZOLTÁN 2019. október 16-án, 68 éves korában hirtelenséggel itt hagyott bennünket. Szeretett halottunktól 2019. október 24-én, csütörtökön 16 órakor veszünk végső búcsút az Écs-falusi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 15.15 órakor mondatunk a helyi templomban. Gyászoló család
„Már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendesen, mert én a szívetekben élek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink, testvérem és rokonunk, CSEH FERENCNÉ szül. Major Anna volt Kótai Jenőné életének 88. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a mosoni temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmise a temető kápolnájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Feleségem, Édesanyám, Nagymamám, Sógornőm és Rokonunk, SOÓS ZOLTÁNNÉ szül. Bajcsi Luca volt gönyűi lakos életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 25-én, pénteken 13 órakor lesz a győri Szent Imre-templomban, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szeretett hozzátartozónktól egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk LENCSE IMRE halálának 2. évfordulóján. Elhagytad a házat amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Most már Nélküled jön el a nyár az ősz a tél a tavasz, bármilyen szép is Nélküled nem lesz ugyanaz. Bocsáss meg ha valamit hibáztunk, nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk. Kérjük az Istent hogy jól bánjon Veled, helyettünk angyalok simogassák a fejed. Olyan drága voltál nekünk hogy azt nem pótolja senki, lelkünk sebeit nem gyógyítja semmi! Bánatos feleséged, fiaid és családja
A Nagylózsi Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói az 50 éves találkozó alkalmából szeretettel emlékeznek elhunyt tanáraikra: PÁL TIBOR igazgató FERSLI IMRE osztályfőnök PÁL TIBORNÉ SIPOS LAJOS BAKONYI ISTVÁN és elhunyt osztálytársaikra: HORVÁTH PIROSKA REINHOFFER ANDRÁS Emléküket megőrizzük!
A volt Szamuely Tibor Közgazdasági Szakközépiskola 1984-ben végzett 4/a. osztályának diákjai 35 éves érettségi találkozójukon szeretettel emlékeznek BÉKÉSI IMRE tanárukra és LAUER KRISZTINA osztálytársukra. Emléküket nem feledjük
Fájó szívvel emlékezünk BABOS BÉLÁNÉ (Erzsike, Böbe) halálának 5. évfordulójára A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre Rád emlékeztet. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk BÖRZSEI JÓZSEF halálának 1. évfordulóján Csendes a temető, nem jön felelet. Arcomat mossák a keserű könnyek. Hideg sírköveden kezem pihentetem, itt vagyok nálad, rád emlékezem. Ha majd egyszer én is lehunyom a szemem, nem fáj már semmi, mert ott leszel velem. Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. Örökre szerető feleséged, lányod, fiaid, menyed és unokáid
Fájó szívvel emlékezünk CZUPY JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, az emlékét őrizzük szívünkben örökké. Szerető családod
Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek. A rábapatonai Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói 50 éves osztálytalálkozójuk alkalmából fájó szívvel emlékeznek elhunyt igazgatójukra MOGYORÓSI FERENCRE, osztályfőnökükre DRESCHER NÁNDORNÉRA. Osztálytársaikra: BÁN TIBORRA, BOGNÁR FERENCRE, NAGY DEZSŐRE, MEZŐ ANTALRA, RÁCZ ANNÁRA. Emléküket megőrizzük.
Szeretettel gondolunk volt tanárainkra és Rátok az 55 éves érettségi találkozón: FÁBIÁN MARGIT, HORVÁTH MÁRTA, JANEK ARANKA, KOTÁLIK ERZSÉBET, NAGYPÁLI ÉVA, NÁDOR ÉVA NÉMETH ÉVA, Zrínyi Ilona Gimnázium, 4/A