Győr és környéke

2017.10.30. 19:45

Szexuális erőszak, gyermekpornográfia a Szigetközben: nyolc évig rémálomban élt egy lány

A nyomozókat is megdöbbentette a Szigetközben történt szexuális erőszak és gyermekpornográfia: a kislánnyal nyolc éven át erőszakoskodott nevelőapja, miközben az anya pofonnal "biztatta" az együttlétekre gyermekét.

Cséfalvay Attila

Rendőrök, ügyvédek és bírók sem találkoztak még Magyarországon ilyen súlyos szexuális erőszakkal, mint amilyet kiskorú ellen követtek el a Szigetköz egyik településén.


Az ügy  a lány védelme miatt a nyilvánosság kizárása mellett zajlott, a Kisalföldnek nyilatkozik először az áldozat, D. C. Mint mondja, azért, hogy ha valaki hasonló helyzetbe kerül, mihamarabb próbáljon segítséget kérni.


Az előzmények egészen az évezredforduló környékéig nyúlnak vissza, amikor a férfi a Távol-Keleten megismerkedett, majd feleségül vett egy ottani asszonyt. A szigetközi faluba költöztette, s vele jött az akkor nyolcéves lánya is, akit beírattak a helyi általános iskolába. A rémálom ekkor, még 2005-ben kezdődött a kislány számára. Nevelőapja előbb fogdosni kezdte a nyolcéves kislányt, majd egyre durvább kérései lettek.


Együtt kellett fürödnie vele, majd kielégítenie nevelőapja vágyait. A férfi egészen elképesztő módon próbálta védeni magát a későbbi esetleges következményektől: egy papírt íratott alá a nyolcéves gyerekkel, hogy önszántából létesít vele szexuális kapcsolatot. Nem sokkal később már megerőszakolta a kislányt.


Jogos a kérdés: hol volt eközben az anya? Nos, ő törte le az ellenállását. Ha segítséget próbált kérni tőle, egy pofonnal válaszolt. A lány hiába sírt, tiltakozott, nem volt támasza, miközben hetente legalább egyszer, de volt, hogy a férfi mindennap megerőszakolta. Szülei azt próbálták elhitetni a kislánnyal, hogy mindez természetes dolog, a barátaik is így tesznek.


Felvételeket is készítettek


Az együttléteknek nyoma is maradt, a férfi a közösüléseket sokáig asztali naptárába betűjelekkel rögzítette: a naptárt egy páncélszekrényben tartotta, a kulcsait pedig mindig magánál. Emellett videofelvételeket és fotókat is készített az aktusokról. A lány 14 éves kora körül egyre többször próbált segítséget kérni az anyjától, aki azzal utasította el, hogy ha ellenáll, akkor mehet vissza szülőhazájába.


A házimunka is egyre nagyobb szeletét hárították eközben D.-re. Ha nem végezte jól a dolgát, pofonnal, néha pálcával és nadrágszíjjal fejezte ki az anya nemtetszését. A kislány a tetőtérben lakott minimális bútorzattal, a szobaajtaját nem lehetett bezárni, s alig volt fűtés nála. Iskola után sehová sem mehetett, orvoshoz is csak egyszer vitték, amikor 40 fok fölé kúszott a láza. Volt, hogy szülei egy-egy hétre elutaztak, ilyenkor iskolába sem engedték, pénzt és élelmiszert is alig hagytak otthon, napokig étel nélkül maradt. A büntetőügyben a bíróság szerint „a vádlottak D. testi, erkölcsi, érzelmi fejlődését súlyos mértékben veszélyeztették".


Lefoglalták a bizonyítékokat


A fordulópont 2013 nyara volt, amikor egy nap ismét egyedül volt otthon, s a tiltás ellenére áthívta barátját a szomszédos faluból – a ház előtt beszélgettek. A szülők eközben hazaértek, s haragra gerjedtek – ismét pofont kapott anyjától. Miután kidobták otthonról, a lány a szobájába ment, felhívta ezt a barátját, hogy menjen érte. A dühödt nevelőapa még aláíratott egy papírt a lánnyal, hogy önszántából távozik, tartásáról a fiú gondoskodik, majd szó szerint kilökték az ajtón.


Papírt íratott alá a nyolcéves gyerekkel, hogy önszántából létesít vele szexuális kapcsolatot.


A kamasz lány másnap a barátja apjának mesélte el, hogy nyolc évig mi történt vele. „Mondtam neki, hogy ez nagyon súlyos vád, de kitartott mellette. Hittem neki, s ekkor hívtam a rendőrséget és a gyámhatóságot" – mondta. A rendőrök házkutatásra mentek ki, lefoglaltak minden bizonyítékot – miközben a tulajdonos nem volt otthon. Amikor hazaért, éjszaka felháborodottan ment a rendőrségre panaszt tenni. Mondták neki, menjen vissza másnap reggel: visszament, rögtön kattant is a bilincs a kezén. A nevelőapa a bíróságon többek közt azzal védekezett, hogy „a szexuális együttléteket nem ő kezdeményezte, hanem a sértett közeledett felé kilencéves korában. Erőszakra soha nem került sor, s az anya is csak nevelő célzattal adott néha egy-egy nyaklevest." Az anya az eljárás során egy beadványban úgy védekezett, hogy férje az évek során érzelmi és anyagi függőséget alakított ki köztük, melyből próbált szabadulni, de nem tudott. Hozzátette, folyamatosan megkapta, hogy ha valami nem tetszik, mehet vissza a szülőhazájába.


Nem volt senki, akiben bízott volna


A Győri Törvényszéken tartott tárgyalássorozat végén tavaly a nevelőapát társtettesként elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt 14 év, az anyát 9 év fegyházbüntetésre ítélték. A lány mostanra magyar állampolgárságot kapott, barátja édesapja volt a törvényes gyámja. Velük él, már dolgozik, nagykorú lett, s eljegyezte párja, aki megmentette a rémálomból. Az a nyolc év azonban nem múlt el nyomtalanul D.-nél. „Miért nem szóltam hamarabb? Féltem, s nem volt senki, akiben megbíztam volna" – mondta. Édesanyja a börtönben őt jelölte meg kapcsolattartóként. „Belementem, kéthetente felhív. Teljesen nem bocsátottam meg neki, de mégiscsak az anyukám."


A büntetőjogi per ugyan lezárult, ám kártérítési is indult. Képviselőjük a budapesti Dr. Gaál Dániel Ügyvédi Iroda, s 30 millió forintos nem vagyoni kárról folyik az eljárás a győri törvényszéken. „A kár nagyságának megállapítása folyik, az orvos szakértői és a pszichiátriai szakértő vizsgálatára várunk. A jogsértés súlya, ismétlődő jellege és D. egészségügyi károsodása miatt jelentős összegről van szó. A 30 millió forintos kártérítés akár még jelentősen emelkedhet is a szakértői vélemények tükrében. A már említett precedensek hiánya nem könnyíti meg a nem vagyoni kár összegszerűségének meghatározását" – mondta dr. Gaál Dániel ügyvéd, aki szerint lassú az eljárás.


A fiatalok azt tervezik, ha hozzájutnak a pénzhez, önálló életet kezdenek. Kérdés, végre lehet-e majd hajtani az ítéletet, mert a bíróság elutasította a börtönben ülő nevelőapa vagyonának zárolása iránti kérelmet. Eközben azt látják, hogy különböző ingóságait az interneten keresztül is árulják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!