Győr és környéke

2018.08.21. 09:00

Szerelmünk története - Az óceánon túlról jött az e-mail

Exférje mutatta be a mostaninak Tamásyné Németh Szilviát és az esküvő előtt csak háromszor egy hetet töltöttek együtt, mert egy óceán választotta el őket egymástól. Hosszú szerelmes levelek után egy rövid mondat volt az e-mailben küldött lánykérés.

Rimányi Zita

"Szeretném veletek megosztani történetünket arról, hogyan kérte meg a párom a kezem, bár nálunk nem is igazán maga a lánykérés volt érdekes, inkább a körülményei" – írta felhívásunkra győrladaméri olvasónk, Tamásyné Németh Szilvia. Szívesen felidézte, hogy 2003-ban találkoztak először, amikor a volt férjével – akitől akkor már elvált – és a kislányával együtt a nagyszülőkhöz tartva Győrben bementek egy pubba. 


Születésnapi ajándék


Szilviának aznap volt a születésnapja, így mondhatni ajándékba kapta mostani férjét, Lászlót. Az exe mutatta be őket egymásnak, mert korábban együtt tornázott a férfivel, aki artistaként dolgozott Amerikában és csak pár hétre jött haza. – Jót beszélgettünk, még az is kiderült, hogy régóta ismernünk kellene egymást, mert a szüleink kertszomszédok voltak, így gyerekkorunkban csak egy kerítés választott el bennünket. Hamar szimpatikusak lettünk egymásnak, ezért miután elbúcsúztunk, nem akartam annyiban hagyni a dolgot. SMS-t írtam neki.

 

Tamásyné Németh Szilvia és Tamásy László. Az esküvő előtt csak párszor találkoztak, de már tizennégy éve együtt élnek, és két kislányuk is született.

Tamásyné Németh Szilvia és Tamásy László. Az esküvő előtt csak párszor találkoztak, de már tizennégy éve együtt élnek, és két kislányuk is született.

 

Háromszor egy hét


– Sok levelet váltottunk, de egy év alatt csak háromszor egy hetet tölthettünk együtt, amikor László hazarepült. A vízumkérelmemet elutasították, én nem mehettem ki hozzá. Erre egyszer csak jött egy e-mail, hogy lennék-e a felesége – idézte fel az asszony. Csupán egy lényegre törő mondat volt, de Szilviát végleg magával ragadta. 

A vőlegény egy keddi napon repült haza. Aznap megvették a gyűrűket, szerdán pedig egybekeltek. A családdal vacsoráztak, másnap hajnalban pedig László – immár férjként – indult vissza Amerikába. Felesége a kislányával együtt hamarosan követhette, így elkezdhették közös életüket.


Két év Amerikában


Két évig éltek kint, aztán hazaköltöztek. – Zsákbamacska volt a házasságunk, de már tizennégy éve vagyunk együtt, és született két kislányunk. Boldogan élünk – remélem –, míg meg nem halunk – fogalmazott a feleség, aki máig kinyomtatva őrzi a lánykérő e-mailt.


Lászlót korábban bemutattuk


Férjéről, Tamásy Lászlóról Produkció a munkagépen címmel április 13-i számunkban már írtunk, ugyanis artistaként társával Duo Golden néven bejárta a világot. Egy barkácsáruházban targoncás és időnként még ma is bemutat pár kunsztot a kollégáknak.

Írják meg szerelmük történetét!


Önt hogyan kérték meg? Ön hogy kérte meg a párja kezét? Ossza meg velünk szerelmük történetének legromantikusabb pillanatát! Leveleiket a [email protected] e-mail-címre vagy a szerkesztőség postacímére várjuk. A legkülönlegesebbeket közzé is tesszük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!