Játékfüggőség, vagy szerelem? Nehéz eldönteni, de mindenképpen érzelmi nehézségeket tud okozni, főleg egy kamasz életében- fogalmaz a fiút kezelő gyermekpszichológus, aki a riportban azért nem vállalja a nevét, mert nem szeretne játékfüggő gyerekekkel foglalkozni. Mint mondja, ő már túl idős ahhoz, hogy megértse miről beszélnek a mai gyerekek. A ménfőcsanaki fiút is átirányítja egy fiatalabb kollégájához.
A szülők beleegyezésével a pszichológusnál találkozhattunk Csabával, aki most már nem ellenkezik a kezelések ellen, beismeri, hogy segítségre van szüksége.
– Voltam már szerelmes egy osztálytársamba tavaly, tudom mi a különbség és én most szerelmes vagyok– vallja be Csaba. – Ha tehetném és is beköltöznék a számítógépbe és ott élnék Annával.
– Ki az az Anna? – kérdi a pszichológus.
![]() |
– Egy játék szereplője. Egy számítógépes játékban ő a társam. Együtt kalandozunk és feladatokat oldunk meg. Szép hosszú barna haja van és mindig kedvesen mosolyog. Amikor sír, én is elsírom magam. Hiányzik. Nem tudok másra gondolni.
A szülők elmondták, hogy Csabát akkor tiltották el a számítógépétől, amikor az iskolában egyik hónapról a másikra folyamatosan romlottak a jegyei. Csaba az első este a szokottnál szomorúbb volt, de ezt a büntetésnek tudták be. Aztán két nappal később éjszaka, a fiú hangos zokogására ébredtek.
– Csak sírt és sírt, nekem meg majdnem megszakadt a szívem – mondta az édesanya. – Éreztem, hogy ez nem egyszerű hiszti. Leültünk beszélgetni, ennek az eredménye, hogy itt vagyunk. Szerintem Csabi nem szerelmes, hanem függő. Borzasztó, hogy mire képes a számítástechnika.
– A családban van egy beteg, akit játékgépek miatt kezelnek – szól közbe az édesapa- – Ezért is gondoltuk, hogy ez lehet a gond. A fiam tényleg nem szerelmes. Nem bolond, csak elvette az eszét a játék.
A magány az oka
Valastyán Beáta klinikai szakpszichológus szerint nem újszerű az, hogy emberek tárgyakat fetisizálnak, hiszen ezt már régen leírták a patopszichológiában (betegséglélektan).
– Természetesen a virtuális valóság a mai kor terméke, ezért, sokkal nagyobb felhajtás van körülötte – mondja Valastyán Beáta. – A függés egy pszichés betegség, aminek a hátterében nagyon sok tényező állhat. Itt feltételezhető egy-egy olyan család, ahol csak akkor figyelnek a bajra, amikor az már betegséggé válik. Például miért nem tűnt fel a szülőknek, hogy a serdülő gyerek naphosszat a gép előtt ül?
Ez a problémakör a XX. század fő témája volt: ez pedig az elmagányosodás- magyarázza. Az emberek ülnek a számítógép, vagy a TV előtt és azt gondolják, hogy kinyílt a világ előttük, pedig éppen akkor csukódik be. Az emberi kapcsolatok elértéktelenedése, az egyszerűbb út felé fordulás, a konfliktusok kerülése, rettegés a küzdéstől, mind az elidegenedés felé vezetnek. Mennyivel egyszerűbb egy virtuális személyre kivetíteni önmagunkat (vágyainkat, érzéseinket), mint egy valós személlyel megismerkedni, vitatkozni, megküzdeni, megszenvedni a kapcsolat válságait, esetleg elveszíteni azt. Fantáziavilágban élni egészen addig könnyebb, míg nem szembesülünk a valósággal- egészítette ki gondolatait a szakpszichológus.
Szerinte ilyen helyzetben nem csak az egyén, hanem a család terápiája is szükséges, hiszen előttük lett a serdülő lelki beteg, s észre sem vették. A rendszert is meg kell gyógyítani, hogy legyen hová meggyógyulni, kapcsolatokat megélni a serdülőnek. Meg kell tanulnia kommunikálni a korosztályával, alkalmazkodni a külvilághoz, s kortársakkal barátkozni.
| Ember-robot szerelem Egy brit kutató szerint közeleg az idő, amikor elterjedtté válnak a robotok és emberek közötti szerelmi kapcsolatok, sőt, nem kizárt, hogy az ember-robot házasság is mindennapos lesz. David Levy szerint 2050-re elterjedtté válik robotok és emberek közötti érzelmi, szexuális, és akár szerelmi kapcsolat is. Az a gondolat, hogy az ember egy élettelen alkotásba vagy szerkezetbe is szerelmes lehet, igen régre nyúlik vissza. Ezt példázza a görög mitológiában Pygmalion, a szobrász története, aki beleszeret az általa alkotott elefántcsontszoborba. A nagymellű, szexi számítógépes játékhősnő, Lara Croft is osztatlan sikert aratott a férfiközönség körében. A játék felhasználói közül igen sokan panaszkodtak arról, hogy emésztő szerelmet éreznek a különleges adottságokkal rendelkező Lara iránt. Pszichológusok összegyűjtötték, melyek a szerelem kialakulásának alapvető okai és feltételei. Ezeknek szinte mindegyike érvényes a robot-ember kapcsolatra is. Az egyik tényező például, hogy hasonló legyen a két fél személyisége és ismeretanyaga, tudása – ez a robotba könnyedén beprogramozható. Szintén fontos, hogy az ember tudja, hogy a másik szereti őt – a szeretet megnyilvánulásait is bele lehet táplálni a gépbe. |


