2018.05.08. 10:16
Segítő kéz Kisalföld-kampány: a győri onkológiát támogatja - A szembenézés ereje
Mit érez az ember, amikor az első gyanú felmerül, hogy ő talán rákos? Ki mondja meg neki az igazságot? És a teljes igazságot kell tudnia? Megértőnek kell-e lennie magának a betegnek is azokkal az emberekkel, akik mögötte szeretnének állni, de a pálya széléről nem tudhatják, ő mit érez?
A Kisalföld-kampány nemcsak az adománygyűjtést tűzte ki célul, hanem azt is, hogy a betegségről tabuk nélkül beszéljünk. Dr. Herodek Gabriella onkológus főorvos, pszichoterápiás szakorvos ül velünk szemben. Jobbján a betege, s talán már a barátja is: Janszky Andrea, a Vaskakas Bábszínház ügyvezető igazgatója. Nála hét éve diagnosztizáltak emlődaganatot. Hosszú utat jártak meg, s még nincs vége, mert a rák másodszor is támadott.
Őszinte, egyenes válaszaik kinyitnak egy ajtót, s abban a szobában tényleg nem maradnak tabuk.
Az újságba befűzve kedden találják meg azt a sárga csekket, amelyen – ha módjuk van rá – adományukat fel tudják adni. Aki utalni szeretné az összeget, az megteheti az alábbi számlaszámon:
12096705-01312657-00100008
Ez utóbbinál a megjegyzés rovatba kérjük, írják be: „Onkológiai kampány 2018" (a csekknél ez nem szükséges).
Mindkét esetben a Lapcom Média Alapítványhoz érkezik a pénz, a kampány végén pedig a teljes összeget a kórháznak utaljuk át.
Együtt – Dr. Herodek Gabriella onkológus főorvos (balra) segíti Janszky Andrea harcát a rákkal. Fotó: H. Baranyai Edina
A gyanú
– Mi történik az emberben, amikor szembesül a ténnyel: felmerült a gyanú, hogy rákos?
Dr. Herodek Gabriella: – Kétségbeesés, bizonytalanság, beszűkülés és megsemmisülés: ez történik az emberrel. A legrosszabb az ezt követő egy-két hét, amely végtelenül hosszúnak tűnik; az ember másra sem tud gondolni, csak a betegségére. S várja, hogy a gyanúból diagnózis is lesz-e. Vagy megúszta.
Janszky Andrea: – Először nem hittem el, hogy ez velem megtörténhet. Amikor elhangzott a lehetősége, az agyam megakadt, semmi többre nem emlékszem abból, amit az orvosom mondott. A férjem velem volt, szerencsére, ő mondta el, mi hangzott el még az orvosi szobában. A tudat tényleg beszűkül ezt követően, mindenben, még egy tüsszentésben is betegséget láttam.
Ha a saját történetével üzenni szeretne sorstársainak, ha véleménye van a témáról, szívesen várjuk üzenetét, levelét a [email protected] címre.
A diagnózis
– Ha a válasz végül az, hogy a gyanú beigazolódott, daganattal állunk szemben, mi következik? Megkönnyebbülés vagy a visszavonhatatlan ítélet, hogy a rémálomból nincs ébredés?
Dr. Herodek Gabriella: – Az újabb megsemmisülést az oldja, amikor már a kezelési terv jön szóba. Van, hogy többször is el kell mondanom, hogy mi vár a betegre, már látom rajta azt, amit Andi is mondott: a függöny lement, gyakorlatilag semmit sem érzékel abból, amit mondok.
Janszky Andrea: – Otthon fogtam fel, mi vár rám. A férjemmel átbeszéltünk mindent, azt is, hogy az ismerősöknek sem fogjuk letagadni, hogy mi van velem. Jobb, ha tudják, s nem ijednek meg a látványtól, amikor már nem lesz hajam. Ha tudják, és ha beszélhetünk róla, könnyebben tudnak segíteni, minta csak a hátam mögött beszélhetik meg, hogy „Tudtátok? Az Andi rákos.". A legnehezebben az anyukámnak és a gyerekeimnek mondtam el.
Az orvos
– Ki mondja el a betegnek a vizsgálatok eredményét?
Dr. Herodek Gabriella: – Sokszor éreztem rosszul magamat amiatt, hogy nekem kellett elmondani a betegnek, hogy daganatos betegsége van. Korábban szinte mindig így küldték hozzánk a betegeket az orvoskollégák, ma már a sebészek, belgyógyászok is elmondják a pácienseknek, hogy a szövettan mit mutat, mi következik. Ez változás az orvosok hozzáállásában, és ez jó.
Janszky Andrea: – Én a sebésztől tudtam meg a betegségemet: emlődaganatom van. Akkor szinte mellékes volt, hogy férfi vagy nő-e az orvos, aki az emlőeltávolításról, a kemoterápiáról beszél. Sokkal fontosabb volt számomra, hogy meghallja a kérdéseimet. Azokat is, amelyek nem tartoznak közvetlenül a terápiához. Először az onkológus orvosom is férfi volt – sőt, úgy tudom, hogy a legtöbb emlődaganatos beteget férfi orvos kezeli az onkológián. Nincs ezzel semmi gond, de mivel ez a betegség a nőiességet is igen jelentősen érinti, azért jó, ha van valaki, akivel az „egyéb" dolgokat is meg lehet beszélni. Nekem Gabi volt az, aki annak idején lelkileg fontos tanácsokkal is ellátott: figyelmeztetett, ne várd meg, míg kihullik a hajad, mert ki fog! Nyírd le! Kopaszra! Nem nyírtam, csak amikor már hullott. S akkor értettem meg, hogy mennyire igaza van. Sokkal jobban megviselt, amire nem figyelmeztettek: amikor a körmeimet is elveszítettem. Nem számítottam rá, s így sokként ért.
Férfi-nő kapcsolat
– A betegség összekovácsolja vagy ellenkezőleg, szétválasztja a párokat?
Dr. Herodek Gabriella: – Van, hogy a férfi elhagyja a beteg feleségét. De olyan is, amikor a nő lép ki a kapcsolatból, emiatt. Volt egy idős házaspár betegem, a férj rajongott a feleségéért, aki azonban az emlőeltávolítás után tükörbe sem bírt nézni, a férje elől is elzárkózott. Láttam a vívódásukat, s hármasban leültünk beszélgetni. Az asszony nem hitte, hogy lehet őt még ezek után is szeretni. Amikor a férje szájából hallotta, hogy dehogynem... kevés ennyire őszinte boldogságot láttam.
Janszky Andrea: – Az előző történet egy idős házaspárról szól, de beszélni kell arról a helyzetről is, amikor fiatalok az érintettek. A szexuális életük mehet tönkre egy ilyen betegség során. Féltem én is tükörbe nézni a műtét után. A hét év alatt, amióta küzdök a betegséggel, megtanultam, hogy nem lehet elvárni, hogy mindig az én állapotom, az én nyavalyáim legyenek a fontosak. A hányinger, a kemó... minden. A párom élete nem foroghat csak az én betegségem körül! Aki a pálya szélén áll, annak sokszor sokkal nehezebb, mert úgy érezheti, tehetetlen. S már tudom, mennyit ér az a pillantás, amit a férjétől akkor is megkap az ember, amikor kopasz és nincs melle...
A barátok
– A kopaszságot kell-e titkolni a környezet előtt?
Dr. Herodek Gabriella: – Van, aki mindent megtesz ezért. De olyan páciensem is volt, aki extravagáns helyzetnek látta a kopaszságát, s azt vagányul viselte.
Janszky Andrea: – Kalapot, kendőt viseltem ez idő alatt. Otthon nem zavart a kopaszságom, s a barátaim is tudták, mi van velem. De például amikor uszodába megy az ember, s olyan helyen öltözik, ahol külön kabinok nincsenek, fél, hogy mi lesz, ha mondjuk egy kislány meglátja a mellkasát... Vagy ha egy kempingben közös zuhany van. A sorstársak között volt a legkönnyebb megélni ezeket a helyzeteket. Egyszer kalapban mentem egy kemóra, nagyon meleg volt, s a kórteremben levettem azt. Erre a velem szemben ülő is levette a kendőjét. Aztán a tőlem balra, majd jobbra lévő is... Szabadok voltunk.
Ha másodszor is kimondják: RÁK
– Ha másodszor is azt hallja az ember, hogy a betegsége kiújul, az mennyivel rosszabb, mint az első szembenézés?
Dr. Herodek Gabriella: – Az első diagnózis felállításánál én soha nem beszélek százszázalékos gyógyulási esélyről, s nem titkolom el, hogy a kiújulásnak lehet esélye. Ha ez valóban bekövetkezik, sokszor hallom: na akkor nekem végem. Próbálok vigaszt nyújtani, a reményt megcsillantani, de eltitkolni nem szabad, hogy mi várhat a betegre. A terápia folytatásáról soha nem én döntök, hanem ő. Ha folytatni szeretné, folytatjuk. Ha nem, joga van így is dönteni.
Janszky Andrea: – Az első diagnózis után úgy álltam neki, hogy meggyógyulok. Éveken át úgy tűnt, sikerült is. Másodszor hallani, hogy rákos vagyok, sokkal nehezebb volt. Azt hiszem, én is elkövettem azt a hibát – s erre mindenkit figyelmeztetek –, hogy a sikeresnek tűnő első kör után elhittem, ezt megúsztam. Elengedtem magam, nem figyeltem olyan dolgokra, amelyekre a betegségem alatt igen. Lehet, hogy most ezért fizetek, de megvívom ezt a harcot is.
A halál
– Megmondja-e mindig az orvos, ha a betegére a halál vár? S akarja-e ezt valóban tudni a beteg?
Dr. Herodek Gabriella: – A halálhoz sok lépcsőfok vezet, ezt elmondom, s azt is, hogy időt tudunk még adni neki. Ha a hozzátartozó azt kérné, hogy a beteg családtagnak ne mondjam el a várható végkifejletet, de ő mégis azt szeretné, akkor a beteg az első. A legfontosabb, hogy amíg csak lehet, tűzzön ki célokat magának az illető. Olyanokat, amelyeket viszonylag gyorsan el tud érni, s ami után egy újabb jöhet.
Janszky Andrea: – A halál gondolata a gyanú pillanatában megfogalmazódik bennünk, s ez végigkísér az utunkon. Én megfogadtam, hogy ha egyszer kimondják, nincs esély, akkor lesz bakancslistám, amit megcsinálok. Nekem szerencsém volt, jó fizikai állapotban ért a betegség, s bár mondták nekem is az ismerőseim, hogy a sugár, a kemoterápia ártalmas is lehet, s hogy vannak alternatív gyógymódok, én a klinikai lehetőségeket választottam. Azt mondtam nekik, olvashatok akár öt éven át is cikkeket a Google-on, az orvosok ugyanennyi ideig tanulták ezt az egyetemen, aztán szakvizsgáztak, meg sok-sok év tapasztalatot szereztek; nem leszek okosabb náluk. Nekik hiszek inkább. Azt is jó látni, hogy míg a szüleim generációjánál egy rákos diagnózis valóban azt jelentette, hogy a rokont, a családtagot rövid időn belül elveszítjük, most már ez nem feltétlenül van így. Persze a természetgyógyászat nagyon sokat segíthet abban, hogy a betegséget jobb állapotban élhessük meg.
Dr. Herodek Gabriella: – Igen, ki kell mondani, hogy a rák számos fajtája szinte krónikus betegséggé szelídíthető. Éveken át lehet uralni és kezelni ezt a betegséget. Én nagyon sokat tanultam a betegeimtől. Rengeteget. Nekik köszönhetően lett más a viszonyom a halálhoz. Van félelem azért bennem. De már el tudom fogadni.
