Győr és környéke

2019.05.07. 09:00

Segítő kéz a rákbetegeknek - Húsz asszony előtt sapkát emelünk

Húsz páciens vállalta eddig, hogy a kemoterápia mellett a hajhagymákat hűtő sapkát is viselni fogja - a készülékek rendelkezésre állnak; a kitartás, az erő és az akarat ahhoz kell, hogy a zömében mellrákos asszonyok a hajukat ne veszítsék el.

Sudár Ágnes

Ahogy korábbi cikkünkben olvashatták, pontosan egy éve indult el a kampányunk, amelynek a kezdetekben két fő célja volt. Egyrészt olyan készülék megvásárlása, amely az országban addig csak egy helyen (Budapesten) volt, s amely arra szolgál, hogy a kemoterápia mellékhatásától – a hajhullástól – megkímélje a pácienseket. Szándékosan nem pusztán asszonyokat írtunk, mert a haj elvesztése a férfiakat ugyanúgy szíven üti, mint a nőket. 

 

viszont igen, ő ugyanis tegnap kezdte a terápiát. Fotó: H. Baranyai Edina " border="0" class="kepkeret" data-id="2875889" src="/wp-content/uploads/2019/05/6237891_1.jpg?verz=1557172868" style="width:250" title="Huszár Rita szakápolónak nem az első alkalom, hogy a sapkát a betegre felhelyezi. Miereisz Emilnének

viszont igen, ő ugyanis tegnap kezdte a terápiát. Fotó: H. Baranyai Edina " />

Huszár Rita szakápolónak nem az első alkalom, hogy a sapkát a betegre felhelyezi. Miereisz Emilnének viszont igen, ő ugyanis tegnap kezdte a terápiát. Fotó: H. Baranyai Edina

 A másik fő cél – a betegségről szóló nyílt, egyenes beszéd mellett – egy altatógép beszerzése volt, s talán tudják: a kampány sikere mindent felülírt, így nemcsak a két fő célt, hanem egyebeket is sikerült elérni – önöknek, illetve a győri önkormányzatnak hála, amely a civil forintokat 20 millió forintig megduplázta. Összesen több mint 50 millió forint gyűlt össze, egy év után pedig megnéztük a tapasztalatokat. 


A hajhűtő Paxman-készülékkel (ebből kettőt vásárolhatott a Petz-kórház onkológiai centruma) kezdjük: tavaly ősszel érkeztek meg a gépek, amelyeket azonnal be is üzemeltek. Húsz páciens – egy kivételével mind nő volt – vállalta, hogy végig viseli a sapkát a kezelés alatt. Tudni kell, hogy ez eleve 120 perccel meghosszabbítja egy-egy kezelés hosszát, ugyanis a gyógyszer beadása előtt és után is viselni kell még a jéghideg fejfedőt. Nem jó érzés a hideg, ezt most sem állítjuk, s azt sem szabad titkolni, hogy voltak, akik nem bírták, s két-három alkalom után lemondtak a folytatásról. Olyan páciens is akadt, akinél migrénes fejfájás, hányás jelentkezett, azért nem folytatta a terápiát. A többségnek még tart a kezelése. Ketten befejezték és végigcsinálták – nekik megmaradt a hajuk. 


Miereisz Emilné Erzsébet tegnap kezdte el a kemoterápiát, nyolc alkalom vár rá, s mivel számára fontos a hosszú haja, eltökélt, hogy megőrzi azt. Ezért aztán vállalta a hajhűtést, az első alkalomkor azt mondta, valószínűleg a betegségével is könnyebb lesz így megbirkóznia. És érzi, hogy sikerülni fog, már most is egészségesnek tartja magát. Családjának két férfi tagja is elkísérte Győrbe, ők erőt és biztatást adtak a feleségnek/édesanyának. A fiúk ugyanazt mondták: sokszor a családtagoknak is könnyebb erősnek maradniuk akkor, ha szerettük sem változik meg külsőleg egyik pillanatról a másikra. 

Nem könnyű út vár Erzsébetre, de fontos számára a hajkoronája, erőt ad neki, ha nem veszíti el. Fotó: H. B. E.

Nem könnyű út vár Erzsébetre, de fontos számára a hajkoronája, erőt ad neki, ha nem veszíti el. Fotó: H. B. E.

A hajhagymahűtés sikeres eljárás, de van, akinek ennek ellenére is kihullik a haja. Ez a ritkább, de a tavalyi kampány során is nyíltan beszélt mindenki a mellékhatásokról, a siker és a kudarc viszonyáról – most se tegyünk kivételt. A centrum pontos kimutatást vezet minden kezelésről és betegről. 


Az altatógépet szintén használhatja az onkológiai osztály, minden csütörtökön átlagban három-négy betegnél így tudják elvégezni az egyébként fájdalmas beavatkozást. Az ígéretnek megfelelően egy altatóorvost ezen alkalmakkor biztosít a kórház, így a műszer szintén hatékony része már a győri onkológiai ellátásnak. A fájdalom pedig a múlté. 


A tévék, a hűtők a szobákban a betegek rendelkezésére állnak – ezeket is a kampány során szerezhette be az onkológia. A nyári hónapokban nagyon nagy szolgálatot tesz a klímaberendezés az ambulancián, s bár kis dolognak tűnik, de nem az: a kihelyezett vízautomata is nagyon jól jön az órákig tartó kezelés alatt. Köszönet érte sokadszor is mindenkinek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!