Retró: történetek egy folyóirat krónikájából

Egy híján 40 éve szolgálja a megye és az ország kulturális életét a győri Műhely folyóirat. A periodika 1978 óta három korszakot élt meg. Az első időszakban a szerkesztőségnek gondjai akadtak a megyei pártbizottság „agitprop" kommandójával, akik túl irodalminak találták a lapot.

A ’60-as években folyóirat-alapítási hullám söpört végig az országon. Egyre születtek azok a vidéki irodalmi, kulturális lapok, amelyek elsősorban az adott megye, térség alkotóit, kutatóit fogták össze, nekik biztosítottak folyamatos megjelenési lehetőséget.

Győr később startolt

Győr egy erős évtizedet lemaradt ebben a „versengésben", a többi megyeszékhelyhez képest viszonylag később, 1978 őszén jelent meg a Műhely című folyóirat első száma, a Győr-Sopron Megyei Tanácstársadalomtudományi, közművelődési és kritikai folyóirataként aposztrofálták. Persze mindehhez a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának Kulturális Minisztériuma irodalmi főosztályának (húúú!) hozzájárulása kellett. Megtörtént. A főszerkesztő, Gecsényi Lajos történész, levéltáros az alcímben jelzett témák közül elsősorban a társadalomtudományi oldalt helyezte előtérbe, de emellett, abban az időben szokatlan bátorsággal, a hazaiakon kívül számos nyugati magyar írótól, költőtől is közölt műveket. Így többek között a csornai születésű, Amerikában élő Horváth Elemér, a győri születésű, Kanadában élő Tűz Tamás és az Angliában élő Határ Győző gyakran szerepelt a folyóirat számaiban. Ez utóbbi írásainak közléséből később baj is támadt... De ne menjünk a dolgok elébe!

A Műhely 1982-ig évente négyszer, 1983-tól kéthavonta jelenik meg. Az akkori szerkesztőbizottságot Sinay Jenő, Gárdonyi Béla, Mónus Imre, Sarkady Sándor és Pátkai Tivadar alkották, akik a lap rovatgazdái is voltak.

Figyeltek a Kassákra

Visszaugorva egy kicsit az időben, többen a Műhely körül kialakult szerzőgárda magját a ’70-es években működő Kassák Lajos Művészeti Kollégium tagjaiban látják. A győri társaság, amely képzőmű-

vészekből, fotósokból, írókból, költőkből, zenészekből és újságírókból állt, előbb az úttörőházban, majd a Petőfi ifjúsági házban jött össze. Mivel a hatalom minden ilyenfajta szerveződést némiképp gyanúsnak tartott, az alkotócsoportot rendszeresen megfigyelték, sőt, tagjai közt olyanok is voltak, akik jelentettek az állambiztonságnak.

Az alkotók egy része idővel – például Pátkai Tivadar, Borbély János, Villányi László – kinőtte a kollégiumot, országos folyóiratokban publikáltak. Ebben az időben vetődött fel egy győri folyóirat létrehozásának ötlete. Megvalósulását – többek között – hosszas vitasorozat előzte meg a Kisalföld hasábjain. A Műhely megszületése mellett a fő érv az volt, hogy létezik a megyében olyan erős szellemi erő, hogy alapítson és tápláljon egy folyóiratot. Ez – ahogy már említettük – 1978-ban meg is történt.

Közjáték a Vidravassal

Az új periodikát a magyar írótársadalomból is többen üdvözölték, írásaikkal és tanácsaikkal is támogatták. Köztük a ménfői születésű Galgóczi Erzsébet író jó szándékú tanácsával így biztatta Gecsényi Lajos főszerkesztőt: „Fontos lenne az, hogy a Műhely, a legtöbb vidéki laphoz hasonlóan, kialakítson egy sajátos, rá jellemző profilt, ami által idővel semmilyen más folyóirattal sem lesz összetéveszthető." Ez 1981 körül sikerült. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Látóhatár című utánközlő folyóirat válogató bibliográfiájában minden számban 2–3 írást ajánlott a Műhelyből is. Ha már Galgóczi Erzsébetet megidéztük, érdekes közjáték volt vele kapcsolatban, hogy amikor a Vidravas című regényéből részletet ajánlott a győri folyóiratnak, akkor a párt „agitprop" – magyarul agitációs propaganda – osztályának illetékesei arra hívták fel az író figyelmét, hogy bizonyos inkriminált részeket hagyjon ki az írásából. Galgóczi ezt nem tette meg, de a Műhely így is leközölte. Lett is utána ejnye-bejnye. Az elvtársi kritika a folyóirattal kapcsolatban máskor is felbukkant. Így például 1983-ban felszólították a főszerkesztőt, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen az egyes írások politikai-ideológiai elemzésére és szelekciójára. (Micsoda szépen fogalmazták meg a puha cenzúrát!) A külföldi magyar szerzőkkel kapcsolatban pedig érvényesüljön a marxista kritikai hangvitel. Az „agitprop" megjegyezte azt is, hogy túlzottan szépirodalmi beállítottságú a folyóirat, megbillent az egyensúly. Ennek igazolására felhánytorgatták azt is, hogy egy számban három emigránsalkotás is szerepelt. Azt is meghagytákGecsényinek, hogy a következő évi tervébe foglalja bele például a megye ipari, mezőgazdasági fejlettségének bemutatását, a megye idegenforgalmát. (Nesze neked, irodalom!) Mindezen „hiányosságok" ellenére írókörökből továbbra is érkeztek biztatások. Így például Janikovszky Évától is, aki így írt: „Alkalmam volt megismerni a folyóiratot, amit szégyen és gyalázat, de nem olvastam eddig, viszont ezután keresni fogom."

Nem szabadott szeretni

A folyóirat életében cenzúrát jelentett 1984. (Orwelli szám!) A lavinát Határ Győző írásainak közlése indította el. Történt ez azért, mert az 1956 óta Londonban élő sokoldalú alkotó erősen szálka volt a rendszer szemében, ezért „nem szabadott szeretni". Ennek ellenére a Műhely számtalanszor közölte a „harcsabajszú bölcs" versbe, prózába foglalt gondolatait. Az utolsó csepp a pohárban egy olyan írásának a megjelentetése volt, amit nem sokkal utána a Szabad Európa Rádió (első számú közellenség!) is leadott. Ennek következményeként 1984 tavaszán lemondatták Gecsényit és a szerkesztői gárdát. Ezt a helyzetet a folyóirat szerzői sajnálattal fogadták, sokakban felháborodást keltett. Az angyallelkű Tűz Tamás a főszerkesztőhöz címzett levelében így fogalmazott: „Sokat, nagyon sokat jelentett számomra a Műhely, nemcsak egy darab Dunántúlt, de egy ország kozmoszba táguló lélegzetét is, és nagyon örülök, hogy ennek a lélegzetnek része lehettem."

Ismét az irodalomban

Gecsényi Lajost követően, öt éven át Kloss Andor volt a folyóirat főszerkesztője. Kevésbé erőteljesen, de folytatódott a társadalomtudományi vonal, és maradt néhány szerző a nyugati magyar irodalomból is. A helytörténet, a regionális kérdések vizsgálata, a figyelem a szlovákiai és burgenlandi magyarság sorsára jellemzik a folyóiratnak ezt a korszakát. 1989 őszén, pályázaton Villányi László költő nyerte el a főszerkesztői széket. Ez a tény sok mindent meghatározott a Műhely harmadik korszakát illetően. Ahogy köszöntőjében megfogalmazta: olyan európai színvonalú műhelyt kíván teremteni, amely tevékeny részese az ország kulturális életének. Egy alkalommal a Kisalföldnek így nyilatkozott: „A magyar irodalmi életben ma gyakran végvárakként állnak egymással szemben egyes csoportok: mintha nem tudnák, hogy egy ügyet képviselnek. A Műhely egyetlen szekértáborba gyűjti az értékeket, s így annak változatosságát is felmutatja. Szép volna, ha majdan az ötvenéves Műhelyt is köszönthetnénk, de addig is nyugtázzuk: Győr városa, a régió ezzel a folyóirattal és szerzőivel újra beírta magát az irodalomba."

(A Műhely krónikájában Iván Orsolya a folyóirat alapításának 30. évfordulójára írt szakdolgozatának segítségével kalandoztunk.)   

Cikkünket a hetente szombaton megjelenő K2 magazinban találják.