2017.11.04. 08:00

Retro - Gregor József a győri színházban, 1. rész

Miénk volt a Fülöpök királya

Minden idők egyik legnagyobb magyar operaénekese a színpadon kívül legalább olyan meghatározó színfoltja volt a társulatnak, mint Fülöp királyként. Gregor József (1940–2006) több győri vendégszereplés után másfél évig állandó tagja volt a Kisfaludy Színháznak, Györgyfi József szerint akkor volt a legjobb az opera Győrben.

Még anélkül, hogy egyetlen felejthetetlen áriájáról is megemlékeznénk, Gregor Józsefről négy dolgot minden hajdani pályatársa megemlít. Egy: bohém volt az evésben. Kettő: kilószám fogyasztotta a cseresznyepaprikát. Három: többen miatta jártak a színházi büfébe. Négy: imádta ugratni a kollégáit, szigorúan előadás alatt. Arra pedig, hogy szerethető ember volt, magunktól is rájövünk akövetkező két részből.

Szegeden betelt a pohár

Amikor Gregor József 1988 első heteiben megjelent a Kisfaludy Színház titkárságán, nemcsak Bor József direktor és Takács László főtitkár köszöntötte régi ismerősként, de a portás és a büféshölgy is, hiszen Gregor '79-től járt Győrbe. Ám az 1988-as év első napjaiban robbant a hír, hogy otthagyta Szegedet, s hozzánk szerződik. Mesélt akkor a Kisalföldnek az okokról: miközben világhírű szólistákkal énekelt Nyugat-Európában és Amerikában, itthon megállt körülötte az élet, évek óta csak epizódszerepekre kárhoztatták, majd '87 decemberében közölték vele a próbán, hogy nem ő van kitűzve estére. „Én feltétel nélkül tisztelem az esti fellépést, s majd' harminc év után sem tudok, s nem is akarok próba nélkül játszani. Kiírt előadásról visszaküldeni bárkit, ez olyan szervezetlenségre utal, amit nem szabad elfogadni, se nekem, se másnak" – vallotta ekkor az utolsó cseppről (1988. I. 19.).

Bellai Eszter

A honvédegyüttes volt a bölcső

Bor Józsefnek nem kellett sokáig csábítani, Gregor számára hívó szó volt Csala Benedek, a karmester neve, akivel együtt kezdtek Szegeden Vaszy Viktor karmester-igazgató keze alatt. Kellemes élményként emlegette Gregor a '87. őszi fellépést is, amikor a győri Bartók művelődési központban egy szűkebb közönség előtt a Tomkins Énekegyüttessel adott műsort.

– Gregor Jóskának is a honvédegyüttes volt a „zeneakadémiája", akár nekem, de ő korábban volt tag – meséli Györgyfi József operaénekes. (Gregor valóban nem fejezte be a zenei főiskolát, eltanácsolták. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesével énekelt, próbaéneklésre ment Szegedre 1963-ban, amikor Vaszy Viktor felfedezte. Forrás: Wikipédia.)

– Emlékszem, ő akkor már a társulat tagja volt Szegeden, mi ott énekeltünk a honvédkórussal. Biciklivel jött a színházba, mert autója még nem volt. Leállt velünk beszélgetni, igen közvetlen volt mindenkivel. Én akkor találkoztam vele először, és nagy meglepetésként ért, amikor Győrbe jött. Akkor volt a legjobb az operatársulatunk – mondja Györgyfi József.

Gregor József 1979-ben Don Pasqualeként Győrben. Fotó: Győri Nemzeti Színház

Bellai Eszter: Sokat jelentett, ha megdicsért

– Budapesten hallott engem énekelni és kért, hogy szerződjek Szegedre – meséli Bellai Eszter operaénekes, aki többek között a Don Carlosban játszott vele együtt. – Választás elé állított ezzel. Nekem az ő neve – Oberfrank Géza zenei igazgatóé mellett – garancia lett volna arra, hogy Szeged jó döntés. Mégis Győrt választottam, mert nem szerettem volna ott berendezkedni. Később aztán Gregor József jött el Győrbe, és örültem, hogy nem neheztel. Imádott engem, és nagyon jókat beszélgettünk az autóban, hozottvitt, amikor mindkettőnknek Szegeden volt fellépése. Rengeteget mesélt – idézi fel.

– Sokat jelentett mindkettőnk számára, hogy a másik meghallgatja az éneklését, nagyon jól-

esett, amikor megdicsért, és soha nem is mulasztotta el elmondani, hogy mi tetszett neki. Ezen a téren igen empatikus volt, én meg viszonoztam a kedvességét. Amikor a „Majd alszom én..." áriát énekelte, minden előadáson nyugtázta, hogy ott ülök oldalt és hallgatom. Megmondhattam volna neki a rosszat is, de nem volt rá szükség. Ő is maximalista volt és mindent nagyon kidolgozottan tett a színpadra – emlékszik rá az akkor még pályája elején járó Bellai Eszter.

– Egy végtelenül kedves és jó humorú ember volt – mondja Krasznai Tamás magánénekes. – Akárhol ült, köréje gyűltek, hogy hallgassák, ahogy beszél azon az ősbölény hangján. Ha a fodrásztárba ment, többen jelentek meg ott, mint ahány embert a helyiség elbírt.

Felvonás közben egy kávé

– A büfében is egy jelenség volt – idézi fel Bellai Eszter. – Felvonás közben mindig megivott egy kávét. Egyszer megjegyeztem, hogy milyen jó a basszusoknak, hogy ilyenkor kávézhatnak. Amire azt kérdezte: „miért, a szopránok nem?" Mondom, „nem hát, a csersav az rekesztő". Erre ő nagy rácsodálkozással reagált, hogy „hű, ezt nem tudtam... hát akkor azért énekelek mindig pár percig olyan furcsán". Mondom: „hát persze, örülök, hogy felvilágosíthattalak". Azóta is, amikor növendékeimnek tanítom, hogy éneklés előtt mit nem szabad enni-inni, első helyeken szerepel a kávé és az erős paprika – céloz a győri énekesnő – még ma is jót derülve – Gregor híresen kedvenc „gyógyszerére".

Györgyfi József

Hű maradt Szegedhez

– Valóban hatalmas mennyiséget evett a cseresznyepaprikából – mondja Krasznai Tamás. – Amikor arról beszéltünk, hogy ki hogyan védekezik a légúti betegségek ellen, állította, hogy ez kiöl minden bacilust. Nekem szerencsére soha nem volt rá szükségem. Esküdött még a citromleves mézre és a régi paraszti módszerre: zsíros dunsztkötés éjjel a mellkason. Csodálatos mackó volt, s ahogy az igazi bohémek, soha nem görcsölt semmin, ha valami hiba csúszott be, könnyedén áthidalta, ebben utánozhatatlan volt – mondja Krasznai Tamás, aki 1989 után egyszer sem találkozott az énekessel. De – mint vallja – a művészek nem is búcsúznak el egymástól. Mindenki mindenkiről tud, és akivel egyszer játszott, azzal egy életre szóló barátságot kötött, ami akkor is él, ha soha többé nem látják egymást. „Ilyen a sorsunk – mondja –, nem tudhatjuk, mikor kell beugrani..."

Gregor József a Don Carlos és a Nabucco után elhagyta Győrt. Visszacsábította Szeged, ahol művészeti vezető lett, s hű maradt a Tisza-parthoz. Vele az 1979-ben elhunyt Vaszy Viktor örökségéhez is, amit – őt idézzük – „becstelenség, gonoszság, bűn volna szétherdálni". (1989. VI. 21.). Hálás volt Bor József és Csala Benedek mentőöve miatt Győrnek, mert Vaszy Viktorral együtt vallotta, hogy „a művészet nem helyhez kötött, hanem a művészethez". (1988. I. 19.) Aztán kiderült, hogy szépen hangzik, de nem ilyen egyszerű.

(Folytatjuk)