Győr és környéke

2019.05.08. 09:00

Pörgött a lakáspiac: Győrben építették a legtöbb új otthont értékesítési céllal tavaly

Tovább nőtt a lakáspiaci forgalom, és a felfutó lakásépítés hatása is egyre érezhetőbbé vált.

Hancz Gábor

Az előzetes adatok alapján másfélszer több új és 6 százalékkal több használt lakást adtak el, mint egy évvel korábban – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal, amely a napokban tette közzé a lakáspiaci árakról és a lakásárindexről szóló friss jelentését. 


Folytatódott az ingatlanok drágulása is. A tavalyi utolsó negyedévben a használt lakások 9,5, az újak 3,6 százalékkal kerültek többe, mint egy esztendővel korábban. Érdemes persze megjegyezni, hogy a kisebb településeken az új otthonok általában saját használatra épülnek, így nem jelennek meg a lakáspiacon, hiszen nem értékesítik azokat.

Győrben jelenleg is sok lakásprojekt fut. Felvételünk a C. T. and Partner Kft. Bercsényi ligeti építkezésén készült. Fotó: H. Baranyai Edina

A tavaly eladott új lakások Budapesten átlagosan 591 ezer, a megyeszékhelyeken és a többi városban pedig egyaránt 359 ezer forintos négyzetméteráron keltek el. A KSH összesítése szerint értékesítési céllal a legtöbb új otthon Győrben épült, átlagosan – a vidéken magasnak számító – 405 ezer forintos négyzetméteráron. Ebben többek között az itteni sok álláslehetőség és a hazai átlagnál jobb keresetek játszhattak szerepet. A folyók városa minden budapesti kerületet megelőzött ebből a szempontból, igaz, a fővárosi ingatlanárak jóval magasabbak voltak.


Dr. Szabó Ákos, a Győrben jelenleg is több társasházat építő C. T. and Partner Kft. ügyvezetője a Kisalföld kérdésére elmondta: a győri árak a statisztikában szereplőnél valójában magasabbak, mert míg itt jellemzően emelt szintű szerkezetkész állapotban adják el az ingatlanokat, a fővárosban gyakran kulcsrakészen. A kettő közötti különbség 50 ezer forint is lehet négyzetméterenként. A szakember szerint a városban jelenleg is nagy a kereslet és a kínálat. „Szabadhegy nagyon felkapottá vált, Szigetben, a Belvárosban, Révfaluban, Ménfő- csanakon szinte bármennyit el lehetne adni. Sokan befektetési célból vásárolnak, s amíg az albérleti díjak fedezik vagy meghaladják a banki hitelek kamatait, és a mostanihoz hasonlóan jelentős marad a lakások értéknövekménye, ez így is lesz" – jegyezte meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a piac jelenleg kivár, s inkább a régi projektek futnak, mintsem újak indulnak. A szereplők azt figyelik, hogy mi lesz az új lakások esetében jövőre már újra 27 százalékos áfa, valamint a családvédelmi akcióterv egyes intézkedéseinek hatása.

A KSH adatai szerint a budapesti használt lakások átlagosan 28,7 millió forintba kerültek tavaly, 4,3 millió forinttal többe, mint 2017-ben. A megyeszékhelyeken 2,1 millió forinttal 15,1 millió forintra nőtt az átlagos lakásár. A használt lakások átlagos négyzetméterára Budapesten 504 ezer, a megyeszékhelyeken 243 ezer forint volt, 20, illetve 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kisebb városokban az átlagos lakásár 12,3, a községekben 7,7 millió forintot tett ki. Az átlagos négyzetméterárak a városokban a 2017-es 151 ezerről 163 ezer forintra nőttek, míg a községekben volt a legmérsékeltebb az áremelkedés (79 ezerről 83 ezer forintra). A kisebb településeken a lakáspiaci árak a település méretének csökkenésével jellemzően egyre alacsonyabbak. Egy másik, ennél is erőteljesebb tendencia, hogy a nagyobb városok vonzáskörzetében található kistelepülések árszintje (átlagosan 13,9 millió forintos használtlakás-ár) több mint kétszerese a távolabb eső, hasonló nagyságú helységekének (5,5 millió forint).

Sopron és Mosonmagyaróvár számai

A Központi Statisztikai Hivatal a Kisalföldet arról tájékoztatta, hogy Sopronban 257, Mosonmagyaróváron 177 lakás készült el tavaly. Közülük értékesítési céllal 100, illetve 84 épült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!