Győr és környéke

2014.12.12. 15:32

Petz kórház - A szubintenzív őrzőt bővítették, hazaért a mellkassebészet

Mintegy 50 millió forintból új részleget alakítottak ki a győri Petz-kórházban. A sebészeti szubintenzív őrző mellett a mellkassebészet is otthonra talált.

Sudár Ágnes

A Petz-kórházban 1994 óta működött – nyolc ággyal – egy úgynevezett posztoperatív őrző, szubintenzív részleg. Az elmúlt húsz évben ugyanak-
kor a műtéri repertoár jelentősen bővült, emellett megkezdte működését a mellkassebészeti osztály is. Azt is lehet mondani, hogy két legyet ütött egy csapásra a kórház azzal, hogy a sebészeti szubintenzív osztályt bővítette, a mellkassebészetnek pedig – ugyanitt – igazi otthont teremtett.
A beruházás jelentőségét dr. Tamás László János főigazgató a tegnapi átadáson hosszan sorolta. Valóban minden szempontból jó – betegnek, kórházi személyzetnek egyaránt –, hogy kulturált helyen, a legmodernebb egészségügyi technikát használva tudnak gyógyítani.

Prof. Oláh Attila (balra) a sebészeti szakma nevében örülhet az új részlegnek. Prof. Molnár F. Tamás (jobbra) az osztályával költözhetett a negyedik emeletre. Fotó: H. Baranyai Edina

Prof. Oláh Attila (balra) a sebészeti szakma nevében örülhet az új részlegnek. Prof. Molnár F. Tamás (jobbra) az osztályával költözhetett a negyedik emeletre. Fotó: H. Baranyai Edina

Kuriózum, hogy kialakítottak egy kétágyas, zsilippel határolt, elkülönített kórtermet is, amely fertőzésveszély esetén a biztonságot szolgálja.
A legmodernebb betegágyak mellett a monitorrendszer is olyan, amely egy európai szintű kórházban megtalálható. Nyilván ezek miatt is mondta prof. Molnár F. Tamás, a Pécsről Győrbe szerződő, nemzetközi hírű mellkassebész, hogy ez a mellkassebészeti részleg Európa modernebb felén is bizonyosan megállná a helyét.

Legalább ennyire fontos tényt hagytunk a végére. A beruházás 50 millió forint volt, ebből negyvenötmilliót civil támogatók adtak össze, illetve alapítványi és pályázati források egészítettek ki. A legnagyobb rész az Audi Hungariáé volt, a cég 11 millió forintot adott a részleg kialakítására. „Az egészség az egyik legnagyobb kincs az életben. Ezért is fontos számunkra, hogy hozzájáruljunk munkatársaink és a régióban élők egészségének megőrzéséhez" – jelezte közleményében Thomas Faustmann ügyvezető igazgató.

Az új részlegben már most is gyógyulnak betegek, az átadás tehát ünnepélyes volt, a gyógyítás már a mindennapok része az A épület negyedik emeletén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!