Győr és környéke

2019.06.17. 10:18

Papszentelés Győrben - A papi hivatás ajándéka titok - fotók

Orgonaszó és a hívek éneke fogadta a Veres András megyés püspökkel és a paptársakkal érkező Both Zoltán, Méry László és Varga Gábor diakónusokat, akiket szombaton szenteltek áldozópappá Győrben.

Gülch Csaba

Több évszázados liturgikus hagyomány szerint – a könyörgés és a szentlecke felolvasása után – Reisner Ferenc, a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektora nevükön szólította, majd a megyés püspök kérdésére válaszolva méltónak találta a jelölteket a felszentelésre.


„Mindannyiunk élete titok" – az ünnepélyes kiválasztás után Veres András ezzel a mondattal kezdte szentbeszédét.


– Néha sejtésszerűen véljük megérteni azt a titkot, hogy miért is ajándékozott meg bennünket az Úr a földi élettel, szülőkkel, barátokkal, testvérekkel, egyáltalán miért ajándékoz meg bennünket folyamatosan életünk során. Ez egy nagy titok, amit lehet, hogy csupán földi életünk vége felé fogunk megsejteni vagy csak az örökkévalóságban tudjuk majd megérteni – mondta a főpásztor. – Ugyanilyen titok mindnyájunk számára a hivatás ajándéka is. Mitől függ, hogy ki milyen hivatást kap? Mitől függ az, hogy valaki papi hivatást kap? Nem tudjuk, csak a hála növekszik bennünk napról napra, ha kiválasztottak bennünket erre a szolgálatra.

Papszentelés Győrben


[namelink name="Veres András"] szentbeszédében hangsúlyozta: a pap szolgálatában legyen szelíd, türelmes és megértő. A kioktató, gőgös pap nem fog eljutni a hívek szívéhez.


– Az imádság a szolgálatunk alapja és nem velejárója. Nem azért imádkozunk, mert illik, hogy a pap imádkozzék, hanem azért, mert papok vagyunk. Csak ez lehet hiteles lelkipásztori szolgálatunk alapja – említette a megyés püspök, aki arra biztatta a felszentelésre várókat, hogy ne felejtsék el soha, az ígéretet Istennek teszik, tették. – Mint Istennek adott ígéret, éppen ezért vissza nem vonható, de ő mindig megadja hozzá a lelki kegyelmeket, ajándékokat és erőt is, hogy valóban példát tudjatok adni szóval és cselekedettel.


A szentbeszédet követően az áldozópapjelöltek egyhangúlag elkötelezettségükről nyilatkoztak, majd összetett kézzel a püspök elé térdelve tiszteletükről, engedelmességükről tettek bizonyságot. Ezután teljes odaadásuk jeleként az oltár előtt arccal a földre borultak, miközben az ünneplő gyülekezet a Mindenszentek litániáját énekelte. A szertartás Both Zoltán, Méry László és Varga Gábor szentelésével – kézrátéttel, szentelési imádsággal – és beöltözésével folytatódott, majd az áldozópapok a megyés püspöktől megkapták szolgálatuk jelképeit. Az ünnepi alkalom közös szentmisével zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!