Győr és környéke

2017.07.31. 11:45

Óvodai tornaszobát építenének, utakat, konyhát újítanának fel Bakonyszentlászlón

Több pályázaton összesen csaknem 300 millió forint támogatáshoz próbál hozzájutni Bakonyszentlászló. A polgármesteri hivatal tetőfelújítására már nyertek hozzájárulást.

Hancz Gábor

„Egyelőre beadott pályázataink többségének elbírálására várunk, közben pedig amit tudunk, saját erőből oldunk meg" – így összegezte a Kisalföld kérdésére Sebestyén Vince bakonyszentlászlói polgármester települése helyzetét. A mintegy 1800 lakosú, festői környezetben fekvő falu első embere arról számolt be, hogy európai uniós támogatás révén építenének óvodai tornaszobát. A fejlesztésre 176 millió forintos igényt nyújtottak be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programra.


Ugyancsak jelentős összeget, 83 millió forintot kértek két külterületi útjuk felújítására a szintén EU-s Vidékfejlesztési Programra. A Vörösmarty és az Arany János utcát murvázni, a Jókai utcát pedig aszfaltozni szeretnék.


Ahogy említettük, ezeket a pályázataikat még nem bírálták el, ami igaz egy másikra is. A helyi konyhában csaknem 21 millió forintos beruházást hajtanának végre. A pénzből eszközöket vásárolnának, többek között gázzsámolyokat, húsdarálókat, hűtőket, mosogatógépet, saválló asztalokat. Egy sikert ugyanakkor már elkönyvelhetnek: a Belügyminisztérium 13 millió forintot ítélt oda a polgármesteri hivatal rossz állapotú tetőszerkezetének felújítására.

 

A bakonyszentlászlói önkormányzat mintegy 400 ezer forintból épített 58 méter hosszan új kerítést az óvodánál idén. Felvételünkön Sebestyén Vince polgármester az óvodai dolgozókkal és a gyerekekkel.

A bakonyszentlászlói önkormányzat mintegy 400 ezer forintból épített 58 méter hosszan új kerítést az óvodánál idén. Felvételünkön Sebestyén Vince polgármester az óvodai dolgozókkal és a gyerekekkel.



Sebestyén Vince elmondta, hogy több kisebb fejlesztést sikerült megvalósítaniuk idén. Ezek egyike égető problémát orvosolt: a Bakonyerdő Zrt.-vel közösen kiépítették a közigazgatásilag a községhez tartozó Vinyén a közvilágítást. A rendszer energiaigényét napelemek biztosítják. A Cuha-völgy miatt sok turista által látogatott részen a fűrészüzem másfél évtizeddel ezelőtti megszűnése óta jelentett ez gondot, hiszen csak a vasút melletti lámpák biztosítottak némi fényt.


Ugyancsak Vinyén egy 40 négyzetméteres esőbeállót alakítottak ki a buszmegálló helyére. Utóbbit elszállították, felújították, majd a volt szeszgyári buszfordulónál állították fel.


Pályázni sem olcsó


10 millió forintjába került Bakonyszentlászlónak a pályázatok előkészítése és  tervezése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!