Győr és környéke

2019.04.07. 20:22

Öt nap, öt jótett: indul a győri fiatalok jótékonysági hete!

Hétfőn a kórház kis betegeivel játszanak, kedden az utcai ételdobozokat töltik fel, szerdán az időseket látogatják meg, csütörtökön az árva állatokról gondoskodnak, pénteken pedig a gyermekotthon lakóinak szentelik a figyelmüket a győri fiatalok.

D. Pusztai Andrea

Az egész önkéntes akciót a diákfórum tagjai találták ki és szervezték meg. Úgy számolnak, legalább száz-százötven társukat megmozgatja majd az április 8-án kezdődő jótékonysági t.

A képen a fiatal szervezőcsapat. Fotó: Mészáros Mátyás

– Az adománygyűjtés és a jelentkezések regisztrációja folyamatos a Facebook-oldalunkon – mondta a Kisalföldnek Kamrás István végzős gimnazista, a győri Városi Diák Fórum (VDF) elnöke. – Már régóta gondolkodtunk egy fiataloknak szóló nagyszabású jótékonysági rendezvényen, de akárhányszor összedugtuk a fejünket, kiderült, hogy nincs olyan ötlet, amire azt mondtuk volna, hogy ez az igazi. Sok jó ötlet volt. Úgyhogy egyhetesre bővítettük az akciót, amelyhez most láttuk elérkezettnek az időt. Elsősorban a középiskolásokat hívjuk, de természetesen szívesen fogadjuk bárkinek a felajánlását, támogatását. Mindennap máshová megyünk, így mindennap másokon segíthetünk. Tanítás után, három órakor lesz a gyülekező, a programokat kétórásra tervezzük – részletezte Kamrás István. – Nagy örömmel és szeretettel fogadtak bennünket mindenütt. A Petz-kórházban a Lurkó Alapítvány a kalauzunk, a közös játékkal, vidám együttléttel megpróbáljuk kicsit elterelni a gyerekek figyelmét a betegségről. A Kálóczy téri idősek otthonának lakóit sétára hívjuk, biztosan sok érdekes történettel ajándékoznak majd meg bennünket. A gyermekotthonba és az állatmenhelyre már adományokkal készülünk menni, és felajánlásokból szeretnénk megtölteni a város ételdobozait is. 

Mi a VDF?

A győri Városi Diák Fórum (VDF) egy olyan közösség, amely a fiatalokon keresztül valósít meg az egész város javát szolgáló elképzeléseket. A városvezetés és az ifjúság közötti kommunikáció színtere. 2013-ban alakult újjá, legutóbbi rendezvénye a Sportolkozz vetélkedő volt, amelyen húsz ötfős iskolai csapat mérte össze ügyességét. A fórumhoz bárki csatlakozhat, jelenleg tizenhat győri iskolából közel hatvan tagja van.


A szervezők a szervezetekkel egyeztettek arról, mit volna célszerű gyűjteniük. Aminek a gyermekotthonban a legnagyobb hasznát látnák, azok tisztálkodási és kozmetikai szerek: sampon, tusfürdő, dezodor, fogkrém, testápoló és persze játékok. A menhelyen tisztítószerekre volna szükség, a kutyáknak és macskáknak pedig száraz tápra, konzerveledelre, takarókra. Az élelmiszerdobozok feltöltéséhez tartós élelmiszereket várnak, ami lehet cukor, liszt olaj, tartós tej, befőtt, szörp, száraztészta, rizs, zacskós leves vagy például keksz. 


– A gyűjtőhely a városházán van, a portán eligazítanak mindenkit. Ha valaki több adományt szeretne hozni, egy nappal előre kérjük jelezni a [email protected] e-mailen a kocsi rendszámával és az időponttal együtt. Akkor be tudják engedni az érkezőt parkolóba. A felajánlásokat mi fogjuk majd kiszállítani az egyes helyszínekre – mondta az elnök, hozzátéve: – Nem kell nagy mennyiségekre gondolni, azt, aki pár száz forintot áldoz a zsebpénzéből mások javára, már elérte az üzenetünk. Az, hogy a társadalmi felelősségvállalásból nekünk, fiataloknak is ki kell vennünk a részünket, és hogy milyen jó érzés a tudat, hogy tettünk valami hasznosat, értékelik a figyelmességünket.

A VDF nemcsak kitalálta és megszervezte a hetet, de egyeztetett a Híd Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodával is, amelynek igazoló pecsétjével a résztvevők közösségi szolgálati naplójába is bekerülhetnek az önkéntes órák.


Kamrás István azt is elmondta: amikor egyeztettek a szervezetekkel, kiderült, hogy közülük néhány szívesen foglalkoztatna több önkéntest, ezzel biztosítva programjaik folyamatosságát. – Reméljük, lesz, akit megérintenek a jótékonysági t élményei, és segíthetünk elköteleződni valamilyen irányba, legyen szó akár elesettek, betegek, idősek vagy állatok támogatásáról.

Elérhetőségek

A programok, a kapcsolattartók elérhetőségei, a gyűjtés és a jelentkezés részletei a Városi Diák Fórum Győr Facebook-oldalán olvashatók. Érdeklődni a [email protected] címen lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!