Győr és környéke

2015.06.16. 12:54

Össztánc egy héten át Győrben

Elstartolt a XI. Magyar Táncfesztivál, mely hagyományosan Győr egyik emblematikus művészeti kavalkádja.

kisalfold.hu



Hétfőn a hivatalos megnyitót is megtartották, elkezdődött a tánc. Nem szűkölködik sem programokban, sem újdonságokban az egyhetes fesztivál. A hazai táncművészet szinte teljes palettáját felvonultató seregszemle fókuszában idén először a gyermekdarabok állnak. Az első nap programjának különlegessége volt, hogy Győrhöz kötődő művészek léptek fel.

Az 1. Magyar Gyermek Táncfesztivál előadásai a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban lesznek, amely új helyszínként kapcsolódik be a rendezvénysorozatba. Hétfő délután a Fitos Dezső Társulat adta meg a hangulati felütést a gyerekeknek. A láda titka című előadás alkotói között Fitos Dezső, Kocsis Enikő és Kocsis Rozi nevére lettünk figyelmesek.

Felvételünkön: Velekei László koreográfus fogadja az I. Magyar Gyermek Táncfesztiválra érkező premierközönséget. Fotó: H. Baranyai Edina

Felvételünkön: Velekei László koreográfus fogadja az I. Magyar Gyermek Táncfesztiválra érkező premierközönséget. Fotó: H. Baranyai Edina
– A humor és a fantázia színes világára építettük az előadást – mondta a koreográfus Kocsis Enikő, a Lippentő táncegyüttes egyik vezetője. – A varázslat, a színes álmok gyönyörű és mesebeli világa bennünk van, ezt a kincset bárki képes meglelni. Azt vesszük észre, hogy a technika annyira beszippantotta a körülöttünk lévő gyerekeket, hogy elmagányosodnak, nincsenek valós társas kapcsolataik. A tánc nyelvén megszólítva őket fontos, hogy minőségi élményekhez jussanak.
Pezsgős koccintás helyett málnaszörppel köszöntötte a gyermektáncfesztivál közönségét Velekei László koreográfus, a Fiatalok a Fiatalokért program vezetője.

A hivatalos megnyitó este a Győri Nemzeti Színházban volt, Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója nyitotta meg Yuri Pysar fes- tőművész „Piano" című kiállítását. A gála előtt dr. Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere és Kiss János, a Győri Balett igazgatója, a fesztivál főszervezője köszöntötte a megjelenteket.

A Győri Tánc- és Kép- zőművészeti tehetséges növendéke adta meg a nyitóest felütését. Glázer Márton jövőre fejezi be tanulmányait, tehetségére már idén felfigyelt a nemzetközi szakma. Februárban a berlini táncolimpián első helyezett lett kortárs tánc kategóriában.

– Felfoghatatlan, hogy az én szólómmal kezdődött az idei fesztivál. Olyan szaktekintélyek előtt léphettem fel, akik a hazai és a nemzetközi táncélet meghatározói. Kiss János kért fel, amit természetesen örömmel elfogadtam. Hatalmas a színpad, amit egyedül kellett betáncolnom. Fantasztikus élmény volt számomra is.

Előpremier a Győri Balettől – Uneven (Kizökkent) címmel a világ egyik legfoglalkoztatottabb koreográfusa, Cayetano Soto készített egyfelvonásos estet a társulat számára. Fotó: M. M.

Előpremier a Győri Balettől – Uneven (Kizökkent) címmel a világ egyik legfoglalkoztatottabb koreográfusa, Cayetano Soto készített egyfelvonásos estet a társulat számára. Fotó: M. M.
A gála különlegessége a Győri Balett előpremiere volt, a világ egyik legfoglalkoztatottabb koreográfusa, Cayetano Soto készített egyfelvonásos estet a fesztivál házigazdáinak.

A Magyar Táncművészeti Főiskola és a Magyar Nemzeti Balett is bemutatkozott az első napon, melynek végén a Herendi Porcelánmanufaktúra Életműdíjat adományozott Novák Ferenc „Tata" Kossuth-díjas, érdemes művész koreográfusnak.

Ahogy ez lenni szokott, az éjszaka a kísérleti előadásokról szól a Kisfaludy Teremben, ennek felütése a Forte Társulat Bernarda Alba háza című előadása volt, amelyben Lőrincz Katalint, a balettiskola egykori tagozatvezetőjét láthattuk.

A fesztivál az előző évhez hasonlóan szabadtéri ingyenes programokat is kínál Győr belvárosában, a II. János Pál téren, ahol könnyedebb tánc- előadások lesznek láthatók. A rendezvényhez kapcsolódó szakmai fórum idén a Nemzeti Táncprogram végső formába öntéséhez járul hozzá a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt, a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai irányításával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!