Országjáró gépész évfolyamtalálkozó: Győrben tartották az ötvenediket

Egy olyan legendás korosztály tagjai gyülekeztek a napokban az Egyetemi Könyvtárban, akiknek meghatározó szerepük volt a huszadik század második felének közlekedési szektorában Magyarországon. Közlekedési vállalatokat irányítottak, úttörők voltak a vállalkozói szférában, a hatóságoknál felügyelték a szakmát, vagy éppen biztosító társaságot vezettek. Közben szerető, támogató családban élhettek, felnevelték gyermekeiket, és most örülhetnek az unokáknak, no meg persze egymásnak is.

Összetartó közösségről van szó. Évente találkoznak, ráadásul nem hagyományos évfolyamtalálkozók ezek, hanem országjáró hétvégi kirándulások is egyben. A szélrózsa minden irányába elszakadtak annak idején, és mindig jelentkezik valaki közülük, hogy megszervezze lakóhelyén a következő évi találkozót. Imri András például kettőt is Miskolcon. Legutóbb Jósvafőt és Miskolctapolcát is meglátogatták.

Imri András veszi át arany emlékoklevelét dr. Dóka Ottó rektorhelyettestől. 

 Fotó: Májer Csaba József

„Az ország minden részére elkerültünk, busztársaságokhoz, különféle közlekedési vállalatokhoz, KPM-hez. Jómagam is dolgoztam a Volánnál, közlekedési vállalatnál, postaszállításnál. Sok helyen megfordultam, még Bábolnán is lehúztam több évet. Beszélgettünk is róla az osztálytársakkal. Olyan jó iskolánk volt, olyan kiváló alapokat, útravalót kaptunk, hogy mindannyian meg tudtuk állni a

helyünket" – mondja Imri András. „A barátság nagyon fontos dolog az életben. Jó találkozni, megölelni egymást, és netán segíteni a másikat, ha éppen arra kerül a sor" – teszi hozzá.

Feleségével, akit Tatáról vitt magával a katonaság után Miskolcra, két lányt neveltek fel. Már férjnél vannak, egyikük fodrász, másikuk biológus-ökológus. Kisgyerekkoruktól sokat vitték őket síelni a Bükkbe, korcsolyázni, kirándulni, gombászni. Imádják a természetet, benne vannak az életben. „Az hiányzik a mai apákból, nagyapákból, hogy a gyerekeket nem mozdítják ki. Mi is hibásak vagyunk abban, ha az unokák nem mozognak, hanem a mobiljuk és a gépezés rabjai lesznek. Mozogni kell! És nekünk példát kell mutatnunk ebben" – hangsúlyozza Imri András, aki még a kilencvenes évek elején járt utoljára a győri campuson.

„Most látom, hogy milyen korszerű, szép lett az intézmény. A Miskolci Egyetemnek múltja van, a Széchenyi István Egyetemre viszont ígéretes, nagy ívű jövő vár. Sajnos Miskolcon nem voltak olyan nagy autóipari fejlesztések, mint itt Győrben, pedig a borsodiak is megérdemelték volna" – világít rá, és kéri, hogy feltétlenül említsük meg a cikkben a kapuvári mofettát és a soproni szanatóriumot, ahol a 2006-os szívműtétje után szinte újjávarázsolták.

Az 1968-ban végzett Újhegyi úti öregdiákokat - akik 1974-ben fejezték be a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán az autógépész üzemmérnöki tanulmányaikat - dr. Dóka Ottó rektorhelyettes, Kuti József professzor, Várnagy András, a Testnevelési és Sportközpont volt vezetője köszöntötte. Dr. Hirkó Bálint és Bencze Tibor, az Újhegyi úti intézmény egykori hallgatója és oktatója korabeli emlékeit osztotta meg a találkozó résztvevőivel. Az öregdiákok végiglátogathatták az egyetem korszerű laborhálózatát. A Közúti és Vasúti Járművek Tanszék Diagnosztikai Laboratóriumában például dr. Polák József beszélt a Shell EcoMarathon versenysorozatban szereplő SZEnergy csapatról, és felkészülésükről az önvezető versenyszámra. Az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék Anyagvizsgáló Laboratóriumában dr. Zsoldos Ibolya tanszékvezető professzor és Kozma István kutatómérnök fogadták a vendégeket, akik megismerkedhettek a nagy teljesítményű ipari CT-berendezésen végzett különleges vizsgálatokkal, így például a Szent László hermához kapcsolódó kutatásokkal is. A Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék Csomagolásvizsgáló Laboratóriumában dr. Pánczél Zoltán mutatta be, hogy a világ legmodernebb berendezéseivel hogyan tudják szimulálni azt a sokféle hatást, ami a legkülönbözőbb nagyságú csomagokat éri útjuk közben.

Amikor pedig az 1968-ban végzett autógépészek egy családias ebéd után átvehették arany emlékokleveleiket dr. Dóka Ottó rektorhelyettestől, nem maradhattak el az osztálytalálkozókon megszokott rövid monológok sem: kivel, mi történt az elmúlt időszakban, hogyan emlékezik az Alma Materben eltöltött évekre.

„Két munkahelyem volt, a Volán, és az Autójavító, mindkettő Szekszárdon. Közben ide is jártam még iskolába, és oktatókat is hívtam Győrből Szekszárdra, ahol gyakorlati oktatást vállaltak. Tehát benne éltem a szakmában, most pedig nyugdíjasként töltöm a napjaimat. A hivatásom mellett borral foglalkoztam – mondta például Grünfelder Károly.

„Negyvenkét évet húztam le a Vértes Volánnál Tatabányán. Sokat változott közben a társaság. Jól éreztem ott magam, és hasznosítottam a tudásomat, amit itt szereztem. Ide jártam később gazdasági és szervezési képzésre is. Jó szívvel mondhatom, hogy a Volánnak mindig is kiváló kapcsolata volt a főiskolával, később az egyetemmel" – idézi fel az elmúlt évtizedeket Varga Kálmán.

Az 1968-ban végzett autógépészek az Egyetemi Könyvtárban. Fotó: Májer Csaba József

Rochi László humán gimnáziumban végzett, és gyakorlatias oktatásban szeretett volna továbbtanulni, ezért választotta az autógépész képzést. Nem csalódott benne. A Hungária Biztosítónál dolgozott gépjármű szakterületen, később igazgató lett. Nagyon nagyra értékelte az iskolát, egész életében jól tudta hasznosítani, amit ott tanult.

Páli Gyula harminc éven át volt az Autófelügyelet igazgatója, illetve igazgatóhelyettese. „Én is úgy gondolom, hogy a főiskolán olyan hasznosítható tudást kaptunk, ami elkísért a szakmánkban végig, ráadásul jól is éreztük magunkat a tanulmányok alatt. Ugyanolyan jól, ahogy a járműves közegben töltött évtizedekben" - mondja.

„Rólam röviden annyit, hogy az élet a munkában szerencsés vizekre vitt engem. A személyautó szakmában tudtam elhelyezkedni, és húsz évig voltam a kormánygarázs műszaki főnöke, azután igazgatója. Később elkerültem a Volvóhoz, és Svédországban is dolgoztam. Az utolsó tizenöt évemet pedig a Fordnál töltöttem" – foglalja össze karrierjét Fodor Tibor

Várkonyi Gyula 1974-ben kisiparosként kezdett dolgozni. Nehezen kapott engedélyt, mert a mérnökembereket az akkori rendszer nem arra szánta, hogy kisiparosok legyenek. Diagnosztikával foglalkozott, Nyugat-Európából, Amerikából hozott műszerekkel. 35 évig vitte az ipart, azt követően cégeket fejlesztett.

A sornak nincs vége, egymás után következnek az egypercbe sűrített gazdag életutak. Emlékezés azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, meghatározó tanáregyéniségekre, és egy-egy különleges pillanatra. A találkozó az Egyetemi Hangversenyteremben zárult, ahol dr. Arnóth Balázs kalauzolta a vendégeket, akik kamaramuzsikát is hallgathattak, és megismerkedhettek a szépen felújított zsinagóga történetével.

Jövőre pedig, ha nem is ugyanitt, de megint összejönnek az autógépészek. Az évfolyamtalálkozó házhoz megy valahová az ország újabb szegletébe, ahol egyik diáktársuk fogadja a legendás, hatvannyolcas közösséget.