November óta telt ház felett van a létszám a győri hajléktalanszállón

Országszerte 59-en fagytak meg szeptember óta. Sütő Csaba, a hajléktalanszálló vezetője elmondta: Győrben szerencsére nem történt még a télen tragédia. Az is biztos, hogy a jelenlegi telt ház a szó legszorosabb értelmében véve telt ház, sőt, felette van a létszám. Most arra sincs már lehetőség, hogy a több intézményből álló rendszeren belül átcsoportosítsanak helyeket. Ám így is alapelv, hogy ha Győrben élő hajléktalan kopogtat, akinek nincs hová menni, azt kiszolgálja az intézmény, s ahol elfér 10 ágy, ott elfér 12 is – ha a tél parancsolja. November óta folyamatosan 60–70 között mozog az egyébként 60 férőhelyes krízisszálló létszáma, s ehhez jön még a 30 fős menhely. Így az egész évben nyitva tartó likócsi hajléktalanszállóval együtt 300 embernek jut ágy. 

Ám idén is mintegy 80–90 hajléktalanról lehet tudni, aki a fagyban – sátorban, bódéban, lépcsőházban – éjszakázik, s ez akkor is nagyon sok, ha tudjuk, hogy előtte 130-an, 140-en laktak fedél nélkül a hideg évszakban.

Az életbe lépett törvény miatt már ősszel sokan bejöttek a közterületekről, így most a hidegebb napok nem hoztak, nem is tudtak volna hozni hirtelen emelkedést a zsúfolt szállón. De a jogszabály csak egy tényező a többi közül, ami kihat a létszámra. Az például már tavaly is új kihívást jelentett, hogy a tél során folyamatosan cserélődtek a lakók: sokan jöttek, de sokan mentek is pár hét után, s valahol meghúzták magukat. Végül összesen 190-en fordultak meg a 60 fős téli krízisszállón, s idén hasonlóra számít az intézmény – mondta el Sütő Csaba. 

P. Sándor Gézával és egy harmadik férfivel lakik a több éve emelt sátorban, a folyóparton. Fotók: Mészáros Mátyás

A közelmúltban ismét megfigyelhető volt, hogy több hajléktalan az ország keleti feléről érkezett, amikor még volt munkája és volt hol laknia. A család legmozgathatóbb tagjaként szerencsét próbált, de elveszítette állását, nem maradhatott a munkásszállón, s pár hónap alatt nem tudott félretenni elég pénzt. Bekéredzkedett – immár győri lakosként – a szállóra, s ha szerencséje van, rövid időn belül kitör onnan. Hajléktalanná válhat az is, aki dolgozni jön, s a vállalkozó nem fizeti ki. De nem ez a jellemző kör. A győri hajléktalanok többségének itt vannak a gyökerei, s az ő helyzetük sanyarúbb, mert megfigyelhető, hogy lakhatásuk, környezetük mellett a teljes lepusztulásig kitartanak, s képletesen szólva meztelenül érkeznek.

Lassan húsz éve lakik az ég alatt az ötvenes éveit taposó P. Sándor is, a teajárathoz csatlakozva találkoztunk vele. Két hasonló korú férfivel él egy régi sátorban három éve a folyónál, ők emelték a kuckót ponyvákból, egyikük mindig őrködik. 

– A válásom után utcára kerültem, lakásom nem volt. Évekig tengtem-lengtem rokonoknál, voltam a szállón is, kitanultam a koszorúkötést. De lakásra nem telne, és én a szállón azt a hangos embertömeget nem bírom. A fő bajom az asztmámmal van, most is fulladok – mondja, és kifújja magát egy fánál. Társa, Géza azt mondja, nekik most tavasz van. 

– Igazi hideg pár éve volt, az Aranypart II. játszóterénél, amikor mínusz 17 fokban töltöttük a telet. Villámgyorsan kellett inni a kapott teát, mert ahogy a kulacs kinyílt, már fagyni is kezdett. Most nincs hideg – mondja a hóval körülölelt sátor előtt, ahol a kis vödörben keményre fagyott a víz. 

Idén szereztek Gézáék egy kályhát. Kormos kéménye kilóg a sátorból, levették a könyökvéget, hogy felfelé álljon a cső, mert úgy nem fúj be a szél. Száraz hulladékgallyakat raknak a tűzre, de tegnap – korholta is magát Géza nevetve –, amikor ott jártunk a Segítőház Alapítvány melegétel-járatával, egyetlen pár kesztyűje véletlenül elégett.