Győr és környéke

2017.10.13. 18:22

Mutatjuk, hogyan tolják az új győri hidat a Mosoni-Duna fölé - videó, sok-sok fotó

Győrszentiván Kertváros közelében elkészült a 180 méter hosszú mederhíd. A szakemberek hétfő óta több mint 85 métert toltak az új győri műtárgyon. A hídtolási munka két héten belül zárul.

Szeghalmi Balázs

A pénteki szép őszi napsütésben a 2000 tonnás "kosárfüles" ívhíd árnyéka kicsit már rávetült a Mosoni-Dunára. Az elmúlt öt napban a szakemberek jó tempóban haladtak, hétvégére eljutottak a tolás 26. fázisáig. Ahogy azonban a folyó felett csúsztatják majd a hidat, lassítaniuk kell.

 



Lépésenként 3,6 méter


A helyszínen az egyik kivitelező, a Hódút Kft. hídépítési igazgatója, Sitku László elmondta: "a kész híd tolása a szerelőtéren kialakított hat szerelőtéri csúszkán, négy segédjármon és a hármas támaszon kialakított csúszkákon történik. A mozgatást négy darab 100 tonnás toló hidraulika biztosítja. A csúszkák magasságát folyamatosan állítani kell. A szerkezet vízszintes mozgatását 52 egységre osztottuk. Egy tolási egység alatt 3,6 métert haladunk előre, most már közel félúton járunk. Úgy számolunk, hogy október 23. körül befejezzük a feladatot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a hónap végére végzünk a híd beállításával. A szerkezetet jelenleg két méterrel magasabban csúsztatjuk a végleges pozíciójánál. A végső helyére várhatóan karácsonyra kerül Győr új műtárgya".


 

Fotósunk, Béres Márton a magasba mászott, hogy Olvasóink a legérdekesebb felvételeket nézhessék az új győri hídról.



A híd mozgatásán 80 szakember dolgozik. Egyelőre szerencséjük van az őszi időjárással: a hidat csak 36 km/óra alatti szélsebesség esetén szabad csúsztatni. A mederhíd betolása után még két ártéri híd építése is vár a szakemberekre. A kisalföldi megyeszékhely új hídjának teljes hossza 395 m lesz.


Irány a látogatóközpont!


A kivitelezők párhuzamosan végzik az útépítési munkákat is. A 14-es számú főút és a 1301-es jelzésű út közötti pályaszakaszon már végeztek az aszfaltozással, elkezdték a humuszolást, a padkázást és a forgalomtechnika kialakítása is útjára indult. "A keleti elkerülő utolsó, harmadik szakaszát várhatóan jövőre a második negyedévben vehetik birtokba az autósok" - mondta kérdésünkre Simon Róbert Balázs. Győr egyik országgyűlési képviselője örömének adott hangot, hogy a hídépítés vonzza az érdeklődőket.


 

Tolják az új győri hidat a Mosoni-Duna fölé II - fotók: Cseh Róbert



"A látogatóközpontban a héten fogadták az ezredik civilt. Tekintettel arra, hogy másfél hétig még biztosan zajlik a hídtolás, érdemes regisztrálni, a legérdekesebb munkafázis most történik" - tette hozzá Simon Róbert Balázs. A szervezők a "Látogatóközpont Mosoni Duna-híd" Facebook-oldalon várják a jelentkezéseket.

Közel 15 milliárdból épül


A keleti elkerülő harmadik szakasza 14,85 milliárd forint hazai forrásból valósul meg. A befejező etap több pénzbe kerül a híd miatt, mint amennyi az első két szakasz ára külön-külön volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!