2015.09.03. 19:36
Migránsokkal Hamburgba
A ménfőcsanaki származású, Hamburgban élő olvasónk, Galgóczi Robert a napokban utazott vissza vonattal Németországba. Az átszállás gondja ezúttal nagyon igénybe vette a nyugdíjas férfit. Nehéz volt a migránsok tömegében a cipekedés.
„Az alábbi esemény, amiről ez a beszámoló szól, folyó év augusztus 29-én történt, amikor otthoni szabadságomról visszautaztam Hamburgba. Győrben szálltam fel a Budapest és München között közlekedő Railjetre, az RJ 62-es számú szerelvényre, amivel Bécsig közlekedtem. A vonat Győrbe menetrend szerint érkezett és semmi rendellenes jelenség a peronon nem mutatkozott. A szerelvény csak három percre állt meg és így sietnem kellett csomagjaimmal felszállni. Az illetékes vagon, amelyikben foglalt helyem volt, kinyitásakor észleltem az elosztó folyosón két egyenruhás rendőrt. Meglepett! Mi történhetett? – kérdeztem magamban. Körözöttet keresnek? Nem! A menekülteket tartják szemmel. A tíz üléses fülkében velem együtt hat utas ült. Volt, aki aludt, volt, aki laptopozott, vagy az okostelefonját babrálta. Bécsig teljesen normálisan zajlott az út.
Hegyeshalomban az ÖBB, az osztrák vasúttársaság személyzete vette át a szerelvény. A határ átkelése után újságot osztottak. Másik utaskísérő mentolos cukorkát, rágógumis bonbont tartott elém egy tálcán. Jegykezelő kalauz Győrtől Bécsig nem jött. Csak rendőrök jártak-keltek föl-alá. A vonat menetrend szerint érkezett az újonnan üzembe vett főpályaudvar 9. vágányára, az A-C szakaszba. Az első kocsiban ültem. Így az ablakból már láttam, mennyi sokféle ember állt, várt, ül, mozgott vagy feküdt a vágányok közötti széles peronon. A várakozók legtöbbje menekült, arab lehetett. Miért álltak ott ennyien? Mert a 9. vágányra beérkezett szerelvény Münchenbe, és a 8. vágányon várakozó ICE 90-es számú szerelvény meg Hamburgba ment! Mindkét város, mint mágnes a vasat, úgy vonzza az Afrikából, a Közel-Keletről és a Balkánról érkezett menekülteket.
Televízióban ilyen jeleneteket már többször láttam. A menekültek érkezésének körülményéről is értesítést kapunk a sajtóból, a rádióból és láthattuk a televízió képernyőjén az út viszontagságaitól megviselt és elfáradt embereket. Útközben lezajlott halálos tragédiákról is jelentést kapunk, hogy a lélekvesztőkön hány ember vesztette életét. Mindezeket eddig „csak" tudomásul vettem. A bécsi peronon látott élmény viszont valóság volt. Itt az emberek beszédét hallottam. Itt az emberek közötti tolakodást éreztem. Itt az emberek pillantásait viszonozni kellett. Itt maga az élet hatott.
A bécsi peronon alvó embereket bőrönddel együtt át kellett lépni, húszkilós bőröndöt fel kellett emelni!
Mind e sok ember hogyan jutott Bécsbe? Bizonyára valamilyen, járművel! Vonattal, életveszélyes komppal, néha repülővel is. Százezrek érkeznek Afrikából, Arábiából, a Balkánról. Cél az Európai Unió, főképp Németország ígéretföldje.
Fényképet nem csináltam. Az emberek szenvedését és kiszolgáltatottságát nem akartam fényképezni. Tudván, ha az ilyen felvételek később a kezembe kerülnek, felelevenedik bennem a sajnálkozás, amit a helyszínen tapasztaltam. Továbbá: szoptató anya mellét nem illik fényképezni.
We want to Germany! Németországba akarunk menni! Kiabálta egy kisebb csoport. Újabban Németország lett az ígéret földje. Elszánt akarattal meglepték a két szerelvény. Ahol hely volt, oda letelepedtek és lefeküdtek. Nem volt rendőr, aki fékezze őket. Annyian voltak, hogy a másodosztályú kocsik megtelte után az első osztályt is megnyitották. A vonatban lévő rendőrök engedélyt adtak erre. Az is megtelt. A folyosókon, az ülések között, sőt, a csomagtartók polcait is elfoglalták. Ha az étkezőkocsiba mentem, emberi testeken kellett átlépdelni.
Mellém is került egy szíriai, fiatalember. Aleppói, 23 éves egyetemista. Szóba elegyedtem vele. Kérdeztem tőle, hány napja van úton. Azt mondta 22 napja! Néha szabadban aludt és alig táplálkozott. Fast food élelmet fogyasztott. Hogyan jutott Bécsbe? Én az igénybe vett járművekre gondoltam. Ő az érintett országok neveit sorolta fel.
Kérdezés nélkül említette, hogy nem véglegesen, nem letelepülni jött Európába. Szeretne fogorvos lenni és Szíriába visszatérni.
Bécstől Fuldáig beszélgettünk, de később aztán elnyomta az álom és a kényelmes ülésen elaludt. Hamburg előtt fel kellett ébresztenem.
Minden állomáson, ahol a szerelvény megállt, rendőrök várták a vonatot. A kiszálló menekülteket már a peronon összegyűjtötték. Bizonyára gyűjtőtáborba szállították őket. Ott kapnak szállást, ételt, ruhát és jogosultság esetében menedékjogot."
