Győr és környéke

2019.02.13. 08:00

Másfélszer többen járhatnak bölcsibe

,,Ha nem nyílik meg most a bölcsőde, akkor a feleségem valószínűleg még nem tudott volna visszamenni dolgozni" - mondta lapunknak Angyal József, aki az új lébényi intézménybe szoktatja be kisfiát, Zsombort. A hét első felében ő volt a soros, a másodikban a párja lesz az, s remélik, hogy kisfiuk hamar megbarátkozik majd a körülményekkel.

Hancz Gábor

Hamarosan több szülőnek lesz lehetősége, hogy korábban visszatérjen munkahelyére. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap jelentette be, hogy három év alatt 21 ezerrel növelik a bölcsődei férőhelyek számát. Ez 45 százalékos növekményt jelentene, a Központi Statisztikai Hivatal 2018-as adatai szerint ugyanis 47 ezer kicsit tudnak fogadni ezek a létesítmények.

Győrben 13 bölcsőde működik, köztük – felvételünkön – a Kodály utcai. A megyeszékhelyen is nagy az igény erre az ellátásra. Fotó: H. Baranyai E.

A bővülés egyébként régóta tartó folyamat. A bölcsődei férőhelyek száma 2000 és 2005 között 28 és 30 ezer között ingadozott az országban, 2006-tól azonban tartós növekedés kezdődött. 2016-ban már 38 ezer szerepelt a rubrikában. Jogszabályváltozás miatt 2017-től új ellátási formájelentek meg, így a munkahelyi, a családi és a minibölcsőde, amelyek korábban vagy nem léteztek, vagy adataik más táblázatokban szerepeltek. 


A tavalyi és a tavalyelőtti számok így a korábbiakkal nem összehasonlíthatók. Hasonló ütemű növekedés történt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében, ahol a 2005-ös mélypontkor mindössze 1075, illetve 626 kicsit tudtak fogadni a bölcsődék.

Emögött sok esetben európai uniós és hazai támogatásokkal segített beruházások állnak. A Komárom-Esztergom megyei Súron például most épül bölcsőde, és Győr-Moson-Sopronban szintén zajlanak ilyen beruházások. Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke a Kisalföldnek elmondta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból eredetileg 1,8 milliárd forintot költöttek volna bölcsődék, illetve háromévesnél fiatalabb gyermekeket is fogadó óvodák fejlesztésére, de javaslatára tavaly 900 millió forinttal megtoldották a keretet. A férőhelyek száma így legalább csaknem 400-zal nő. A politikus kifejtette, hogy a pluszpénz forrását a munkanélküliség csökkentését célzó foglalkoztatási paktumokra el nem költött pénzek jelentették, ugyanis térségünkben sokkal inkább a munkaerőhiány okoz gondot, mintsem az állástalanok magas száma. „Ha egy anya korábban vissza tud menni dolgozni, azzal azonnal egy embert nyer a munkaerőpiac, és csökken a munkaerőhiány" – hangsúlyozta Németh Zoltán.


Kétségtelen, hogy a kutatók szerint az ilyen beruházásoknak lehet demográfiai hozadéka is. Kapitány Balázs, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese a Kisalföldnek korábban azt nyilatkozta: azokban az országokban, ahol sok jó intézmény van a gyermekek ellátására, magasabb a születések száma. Ennek oka, hogy a szülők könnyebben vállalnak utódot, ha tudják, hogy az anya akkor mehet vissza dolgozni, amikor akar, s úgy, hogy közben teljesen nyugodt a gyermeke felől.

Győr felújításra költ

A győri önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból meglévő bölcsődéfelújítására költ, amelyek 320 férőhelyet érintenek. Borkai Zsolt polgármestertől megtudtuk, hogy a Kiskúti úti, a Báthory és a Türr utcai bölcsőde rekonstrukciója már megvalósult, idén pedig 800 millió forintból a Cuha utcai, a ménfőcsanaki és a Zöld utcai intézményben kezdődhetnek meg – s az előbbi két helyen várhatóan be is fejeződhetnek – a munkálatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!