Győr és környéke

2014.09.09. 11:30

Lemondott a misén a nagybajcsi plébános, polgármesterjelölt lett

A vasárnapi szentmisén jelentette be Balogh Tibor nagybajcsi plébános a híveknek, hogy a papi hivatásáról lemond, családot szeretne.

Sudár Ágnes


A nagybajcsi templomban megdöbbentek vasárnap a hívek, amikor a mise végén a plébánosuk bejelentette, hogy a papi hivatását szüneteltetni kívánja. Úgy tudjuk, emberi hangú, őszinte beszédében arról szólt, hogy családot szeretne, amit papként nyilván nem tehetne meg.

[namelink name="Balogh Tibor"] elismert tagja az egyházközségének; Nagybajcs mellett Kisbajcs és Vámosszabadi plébániai teendőit is ellátja. A bajcsi labdarúgócsapatban is játszik – ilyen minőségében szerepelt már a Kisalföldben. Legutóbb karácsony előtt nyilatkozott. 

Balogh Tibor itt még a miseruháját csomagolja, mert faluról falura járt prédikálni. Fotó: Kisalföld-archív, M. M.

Balogh Tibor itt még a miseruháját csomagolja, mert faluról falura járt prédikálni. Fotó: Kisalföld-archív, M. M.
Bejelentése után természetesen megkerestük Balogh Tibort. Azt mondta, hogy napokon belül egyeztet a megyés püspökkel, azt követően szeretne nyilatkozni. Balogh Tibor egyébként 1981-es születésű fiatal plébános, 2007-ben szentelték pappá.

A püspöki hivatallal is felvettük a kapcsolatot, ott is a szerdai találkozóra hivatkoztak, s azt ígérték: aznap nyilatkozatot adnak ki, amely tisztázza a helyzetet.

Tibor atya bejelentése felkavarta az állóvizet, s nemcsak azokban a falvakban, ahol plébános. Számos praktikus kérdés megfogalmazódik ilyenkor a civilekben, például az, hogy misézhet-e még ezek után. Egyházi berkekből kértünk választ, megtudtuk, hogy a püspök engedélyétől függ, hogy a pap a hivatását meddig gyakorolhatja. Ha felfüggesztik, akkor valószínűleg a falvait a többi paptársa között fogják szétosztani, de az ismert paphiány miatt ez nem lesz egyszerű. Mi történik, ha valamikor mégis visszatérne a papi hivatáshoz? „Ahogy mi mondjuk, akkor ágytól, asztaltól meg kell válnia ismét, s kérnie kell a visszatérést."

A cölibátus – a papi nőtlenség – kérdése is azonnal előkerült, a papság egy része annak megszüntetését sokadszor is szorgalmazná, hozzátéve ugyanakkor, hogy mindez legfeljebb választható megoldás lehetne, „hiszen vannak, akiknek a nőtlenség több erőt ad". Voltak, akik a nős diakonátus (szerpapság) lehetőségéről beszéltek, amely valamelyest enyhítené a paphiány jelentette gondot.

A történet tehát szerdán folytatódik, ám most hétfőn – a választási regisztráció utolsó napján – újabb fejlemény történt. Balogh Tibor neve ugyanis felkerült a nagybajcsi polgármesterjelöltek közé: Huszár Imre jelenlegi polgármester kihívója Balogh Tibor lesz.

Jogászi segítséggel megtudtuk, hogy önmagában az a tény, hogy egy plébános indul egy helyi önkormányzati választáson, nem összeférhetetlen. Tehát csak emiatt nem kellett volna lemondania az atyának.

Előfordult már ilyen
A nagybajcsi eset a bejelentés módja és időzítése miatt különleges, de az is tény, hogy nagyon ritkán találkozunk hasonlóval. A Kisalföldben 2007-ben nyilatkozott a papi hivatásával Győrhöz kötődő Szabó Tamás tábori püspök, akinek lemondása hátterében vélhetően hasonló ok állt. A Győri Egyházmegyében 15–20 évre visszamenőleg emlékeztek egy ilyen esetre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!