Győr és környéke

2017.01.31. 08:01

Lavinát indít el a nátha az óvodában?

Szinte nincs olyan óvodai és bölcsődei csoport ezekben a hetekben, ahol ne lenne legalább egy-két náthás, köhögő gyerek. Megosztó téma ez: van, aki már orrfolyással otthon fogja gyermekét, s van, aki úgy sem, hogy lázas volt. Az óvónők próbálják védeni az egészséges kicsiket, az orvosi igazolással azonban nem vitatkozhatnak. Szülőket, orvost, óvónőt kérdeztünk.

Zsenák-Kiss Szimóna

"Lázas Maja, így természetes, hogy elhoztam orvoshoz. Ha csak náthás, akkor visszük oviba, az szerintem belefér. Nagyon nehéz helyzet ez: dolgozom én is és a feleségem is, én főiskolát is végzek, a nagyszülők távol élnek. Lojálisak, megértőek a munkahelyünkön, de nem hiányozhatunk minden második-harmadik héten" – érintette a legtöbb szülő dilemmáját az orvosi rendelőben kislányával várakozva Horváth Péter.


Érvek


Egy másik, név nélkül nyilatkozó szülő azt hangoztatta: "Én már egy kis náthával sem viszem a kisfiam óvodába, de hiába. Sok szülő betegen is viszi a gyerekét és bele sem gondol, hogy ezzel milyen lavinát indít el, hogy megfertőzi az egész csoportot." Ez és Horváth Péter véleménye jól mutatja, hogy mennyire megosztó téma ez – állandó vitaindító a szülők között, az óvónők pedig nem sokat tehetnek.


Nincs írásba foglalva sem az óvodák, sem a bölcsődék szabályai között, hogy milyen tünetekkel nem lehet közösségbe vinni a gyerekeket. A házirendben annyi szerepel, hogy egészségesen lehet csak menni, abban pedig nem értenek egyet a szülők, hogy ki számít betegnek. Sok megkérdezett szülő szerint a vízszerű orrfolyás és a száraz köhögés még nem ok arra, hogy orvoshoz vigye óvoda helyett gyermekét, mások pedig úgy vélik, hogy már akkor otthon kell ápolni. 


Küzdenek az óvónők


Nincs lefektetett szabály arra, hogy kit vehetünk be. Láz, hányás és hasmenés esetén felhívjuk a szülőt, hogy jöjjön a gyermekért, de van, aki még azt is zokon veszi. Próbáljuk a gyerekek érdekeit nézni, ugyanakkor a szülők helyzetét is figyelembe venni. Az egészséges gyerekeknek nem jó, ha beteg van köztük és a kis betegnek sem jó úgy itt lenni, hogy nem érzi jól magát.


Ezt szem előtt tartva jelezzük a szülőnek délután, ha azt tapasztaltuk, hogy a kicsi köhög vagy nagyon folyik az orra, de a belátásukra van bízva, hogy másnap orvoshoz viszik vagy ide. Csak emiatt, ha nem lázas, nem küldhetjük haza, legfeljebb annyit tehetünk, hogy lefekvéskor kicsit arrébb fektetjük a többiektől, hogy ne köhögjön le mindenkit" – mondta Kutseráné Czigány Judit, a győri Mosolyvár Óvoda vezetője. Megjegyezte: "Küzdelem ez az óvónőknek is!"


Igazolás van, pedig marad a betegség 


A helyzetet nehezíti az orvosi igazolás. "Előfordul, hogy egy gyermek két nap távollét után már jön. Levert, nem érzi jól magát, nem úgy viselkedik, mint szokott, de a hozott orvosi igazolással nem vitatkozhatunk" – mesélte az óvodavezető, s újabb problémára világított rá ezzel.


"Ha valakit kiírok betegség miatt, utána nem rendelem vissza, mert ha a betegek között várakozik, visszafertőződik. Ennek elkerülésére az a gyakorlat, hogy a szülővel beszélünk telefonon, elmondja, hogy hogy van a gyermek és ha panaszmentes, akkor megírjuk az igazolást, amiért ő soron kívül bekopoghat. Ezzel a bizalommal vissza lehet élni, de a valóban gyógyult kicsiket védjük így" – tudtuk meg dr. Schmidt Péter házi gyermekorvostól. Hozzátette: "A szülők nagy része nem teheti meg, hogy sokat legyen távol munkahelyétől és sokaknak segítségük sincs. Tíz éve évente három-négy táppénzes naplót megtöltöttünk, most jó, ha egy betelik."


 

Kevesen játszanak. A győri Mosolyvár Óvoda Süni csoportján végigment az influenza, egy gyerkőc után lebetegedett szinte mindenki. A 22-ből 8-an voltak hétfőn, ők már meggyógyultak. Fotó: M. M.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!