Győr és környéke

2019.05.02. 17:36

Közös válasz a vízügyes kihívásokra Győrben

Az egyetem képzési tartalmának kialakítása, közös kutatás és a vízügy részvétele az oktatásban - többek közt ez is része annak a megállapodásnak, melyet csütörtökön kötött a Széchenyi Egyetem és az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A klímaváltozásra és a ˝vizes˝ szakemberhiányra is válasz lehet az együttműködés.

Cséfalvay Attila

„A klímaváltozás új kihívások elé állította a szakmát, s csökkentenénk a vízügyes ágazat közép- és felső vezetői szakemberhiányát is. A Széchenyi Egyetemmel való kapcsolat lehetőséget teremthet erre" - mondta bevezetőjében Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője. Hozzátette, a körülmények megváltoztak, az árvizek magasabb szinten érkeznek, gyakoribb az aszály, így a vízkészlet gazdálkodást is ehhez kell tervezni. A kutatás is „gyenge lábakon áll", az árvizekre, az öntözésbiztonságra válaszok kellenek, megfelelő megoldások, technológiák.

Dr. Horváth Balázs a Széchenyi Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja hozzátette, a vízügy eddig is segítette törekvéseiket, „ezt most formába öntik." Az intézményben a vízzel kapcsolatos ismeretek a képzés szerves részei lesznek. 2018-ban egyébként egy új specializáció indult náluk – a vízépítési képzés. 

 

Sütheő László, a regionális vízügyi igazgatóság műszaki igazgató-helyettese a megállapodás részleteit vázolta. Ennek része az egyetem képzési tartalmának kialakítása, közös kutatás (fókuszban Szigetközzel) és a vízügy részvétele az oktatásban. A vízügyesek szakmai tanulmányutakat és gyakorlatokat szerveznek a hallgatóknak, együttműködnek a diplomamunkában, s a vízkár elhárítási feladatokba is bevonják az egyetemistákat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!