Győr és környéke

2017.06.19. 09:00

 Közös örökségünk, értékünk, a hagyomány

A nemzetiségek hagyományai, kultúrája mindnyájunk közös öröksége és értéke - ez volt a legfőbb üzenete a hétvégén Undon megtartott megyei nemzetiségi napnak.

Nagy Márta

A Magyarországon bejegyzett tizenhárom nemzetiségből tíz Győr-Moson-Sopron megyében is él. Azaz régiónkban bolgárok, horvátok, görögök, lengyelek, németek, romák, örmények, szerbek, szlovének és románok is hozzátesznek a nagy közöshöz. Értékeiket érdemes megmutatni, a sokszínű kultúra nem veszhet a múltba. Ez hangsúlyozottan jelen volt Undon, a megyei nemzetiségi napon, ahol kiemelték, nem beolvasztani kell, hanem megismerni.


"A nemzetiségek kultúrája és hagyományai mindnyájunkat gazdagítanak, a sokszínűség érték" – mondta nyitóbeszédében dr. Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke is. Grubits Ferenc, a megyei közgyűlés nemzetiségi és civil kapcsolatok bizottságának elnöke, a zömében horvát nemzetiségű Kópháza polgármestere is a hagyományok ápolásának fontosságát hangsúlyozta.


Ötszáz éve élnek a régióban a gradistyei horvátok, s bár hazájuknak vallják Magyarországot, e hosszú idő alatt sem feledték szokásaikat, gyökereiket. De ettől a közösség lett gazdagabb.

 

 Koloszár István (középen) évtizedek óta nemcsak az undi, hanem a megyei horvát hagyományápolás egyik motorja. Fotó: Magasi

A megyei nemzetiségi nap főszereplői természetesen maguk a nemzetiségi csoportok voltak, akik dallal, tánccal, muzsikával a gyakorlatban is bemutathatták a sokszínűséget. Előbb azonban még Németh Zoltánnak, a megyei közgyűlés elnökének volt egy kellemes kötelezettsége: át kellett adnia a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Nemzetiségi Tagozatát.


Az elismerést Koloszár István, a megyei horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke, az undi horvát hagyományok nemzetközi „nagykövete" vehette át.


De nemcsak a nemzetiségekről szólt a hétvége Undon. A megyei értéknapot is itt tartották, amelynek keretében bemutatkozhatott Hövej, Kisfalud, Kunsziget, Nagycenk, Szil és Und közössége összegyűjtött, megőrzött értékeikkel és hagyományaikkal.

A díjazott

Koloszár István már általános iskolában elkezdett érdeklődni a folklór iránt. Az undi tánccsoport és tamburazenekar megalakulásától kezdve részt vesz annak munkájában, 1974-től ő vezeti az egyesületet. 1994 óta megszakítás nélkül elnöke az Undi Horvát Nemzetiségi Önkormányzatnak, két cikluson át az Országos Horvát Önkormányzat tagjaként is dolgozott. Jelenleg a Győr-Moson-Sopron Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Az Undon működő „Veseli Gradišcćanci" horvát nemzetiségi kultúrcsoport sikerei is nagyban köszönhetők az ő munkásságának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!