2017.03.25. 08:00
Kitelepítettek és leszármazottaik látogattak szülőfalujukba, Győrsövényházra
Hetvenegy évvel a kitelepítés után több mint ötvenen érkeztek tegnap Németországból Győrsövényházra, hogy saját gyerekkorukra vagy szüleik szülőfalujára emlékezzenek.
Mosolyokkal, ölelésekkel és könnyekkel kezdődött a kitelepítettek és leszármazottaik győrsövényházi látogatása tegnap délelőtt. A több mint ötven vendég a Frankfurttól északra lévő Weilburg és Limburg környékéről érkezett, ahol a tóközi faluból 1946-ban marhavagonokban elszállított mintegy hatszáz helybeli német többsége új otthonra lelt annak idején. Az utazást az a Johann Geigl szervezte meg, aki 1946-ban egyévesen volt kénytelen elhagyni Magyarországot szüleivel.
A nagy találkozások napja volt a tegnapi Győrsövényházon. Felvételünkön Farkas Györgyné (balról) öleli meg egy hozzátartozóját. Fotó: H. B. E.
A mindkét részről történelminek érzett nap a XX. század közepi vészterhes korszak győrsövényházi áldozatainak emlékművénél kezdődött, amelyen a kitelepített családok nevei is olvashatók. Hokstok Imre polgármester a koszorúk elhelyezése előtt nagy tapsot kiváltva úgy fogalmazott: örül, hogy ilyen sokan hazatértek a szülőföldjükre.
A programok jórészt a múlt felidézéséről szóltak. Az elszármazottak végigjárták az utcákat, hogy megtekintsék, hol álltak az ő vagy szüleik, hozzátartozóik házai. Ellátogattak az egykori Fricke-kastélyba, amelyben most többek között német nemzetiségi általános iskola működik. Délután felkeresték a győrsövényházi temetőt, valamint a lébényi vasútállomást, ahonnan 71 évvel ezelőtt elindultak a vonatok az elűzött emberekkel a bizonytalanságba. A napot a német–magyar nyelvű szentmise után a győrsövényházi települési és német nemzetiségi önkormányzat által a vendégek tiszteletére adott vacsora zárta.
A németországi vendégek és a győrsövényházi vendéglátók csoportképe a XX. század közepi vészterhes korszak győrsövényházi áldozatainak emlékművénél. Fotó: H. Baranyai Edina
Horváth Izabella, aki gyerekként látta, ahogy sok falubelijét kitelepítették, lapunknak felidézte: azóta ilyen sokan mindössze egyszer, 1965-ben érkeztek onnan látogatóba. „Ezért is nagyon-nagyon örülök, hogy részt vehetek ezen az alkalmon" – mondta mosolyogva. Fülöpné Vass Emília kérdésünkre arról beszélt: fantasztikus volt látni a közös meghatódottságot. Neki a rokonai sajnos már elhunytak Németországban, de néhányan jöttek azokból a falvakból, ahol éltek, így sok emléket tudtak megosztani egymással.
A kitelepítettek érzéseit Johann Geigl foglalta össze. „Szüleink nagyon szerették ezt a földet, mindig mint egykori otthonukról meséltek róla. És ezt sohasem negatívan tették: gyakran említették, hogy itt akkoriban harmóniában élt a közösség."
