Győr és környéke

2019.05.21. 16:58

Kirámolt egy kávézót egy győri nő - italt, kávét és sorsjegyet lopott

A volt munkahelyére tört be bosszúból.

A nyomozás adatai szerint 2018. október 4-én éjjel egy ismeretlen személy kinyitotta az egyik győri kávézó ajtaját, majd onnan különböző értékeket – köztük italokat, készpénzt, sorsjegyeket, kávét – lopott el. Mivel a betörés helyszíni szemléje során a rendőrök erőszakra utaló nyomot nem találtak, feltételezhető volt, hogy olyan ember követte el a bűncselekményt, aki kulccsal rendelkezett. Az üzlet tulajdonosa elmondta, hogy korábbi alkalmazottjának – akinek a napokban mondott fel, és haragos viszonyban váltak el egymástól – valóban volt kulcsa.

 

Fotók



Néhány nappal később a volt dolgozót, egy 30 éves helybéli nőt, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az asszony beismerte a bűncselekményt és elmondta, hogy aznap meglehetősen ittas állapotban döntött úgy, hogy bemegy volt munkaadójához, hogy korábbi sérelmei miatt törlesszen. Az ajtót kinyitotta, egy székkel kitámasztotta, majd bement az üzletbe. Onnan a pénztárgépből készpénzt, a sorsjegyeket tartalmazó dobozból szelvényeket, értékes italokat és egyéb tárgyakat szedett össze, azokat dobozokba rakta, majd taxival hazavitte. A rendőrök a nőnél tartott házkutatáskor már csak néhány sorsjegyet, egy kávét és két üveg italt találtak meg, amit a tulajdonosnak visszaadtak.


A rendőrkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az illetékes járási ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!