Győr és környéke

2018.04.27. 16:55

Kilátó lett a lilahegyi torony, innen az Alpokaljáig is ellátni - videó, fotók

Újabb nagy dobással "kedveskedik" az erdei turistáknak a Kisalföldi Erdőgazdaság: a pannonhalmi lombkorona tanösvény után pénteken a Nyúl és Győrújbarát közötti 64 millió forintból felújított, bővített Lilahegyi kilátót adták át. Az egykori geodéziai torony eredeti funkcióját is megtartja: tiszta időben innen ellátni az Alpokaljáig is.

A Ravazdi Erdészet területén, a Lila-hegyen álló, vasbeton építményt évtizedekig földmérésre használták, állaga leromlott, már nem lehetett látogatni. A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt (KAEG) ötletére és megvalósításában döntöttek a bővítése mellett úgy, hogy a meglévő szerkezet az eredeti funkció megtartása mellett kilátóként is működhessen.

 


Kilátó lett a lilahegyi torony, innen az Alpokaljáig is ellátni - fotók: Cseh Róbert


A már életveszélyes beton helyett fa köpenyt kapó kilátó felújítása 64 millió forintba került, s mostantól látogatható. A pénteki átadáson Orbán Tibor, a KAEG Zrt vezérigazgatója kiemelte, szerették volna a turisták számára is vonzó célponttá tenni, hisz aközségek lakóinak, s a környező településekről érkezőknek szívügye ez a 313 méter magasan álló létesítmény. "Fantasztikus fentről a panoráma, Sopronig, az Alpokaljáig is ellátni innen."

 

Fotók



Országos kincsként tekint Nyúl értékére Schmiedt Henrik polgármester, aki a Győrújbaráttal közös fejlesztéseket méltatta. Szalóki Géza győrújbaráti településvezető elismerte, amikor évtizedekkel ezelőtt először megmászta a kilátót, még tilos volt oda felmenni. „Ezt a tájat nem uralni kell, hanem belesimulni. Akik idelátogatnak, becsüljék meg ezt a helyet" - mondta.


Kara Ákos a térség országgyűlésiképviselője úgy fogalmazott: a gyermekkori emlékeiket „porolták most le" az erdőgazdaság segítségével. Hozzátette, Győrújbarátra és Nyúlra akövetkező három évben több mint négy milliárd forintnyi fejlesztési forrás jut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!