Győr és környéke

2019.04.04. 11:00

Késsel támadt édesapjára egy férfi Tényőn - újabb információk

Az apának sikerült kitérnie a szúrás elől, de így is megsebesült a karján és a fején. A fia az eset után elmenekült, a rendőrség a közelben fogta el.

kisalfold.hu

Sokszor írtuk, sokszor figyelmeztettünk a drogok veszélyeire, most egy újabb, konkrét eset húzza alá ennek létjogosultságát. 


Ahogy a rendőrségi közlemény is írja: csütörtök hajnalban – három óra körül – történt, hogy Tényőn a 26 éves fiatal férfi késsel rátámadt a 64 éves édesapjára. Az apának sikerült ugyan kitérnie a szúrás elől, de így is megsebesült a karján és a fején. A mentők kórházba vitték, szerencsére nem súlyos sérülésekkel, így a sürgősségi ellátást követően már hazaengedték – tájékoztatott kérdésünkre prof. Oláh Attila, a Petz-kórház orvos igazgatója. 

Az elfogás pillanatai. Fotó: rendőrség

Az elfogás pillanatai. Fotó: rendőrség

A vélt elkövetőt a rendőrség a helyszín közelében rövid időn belül elfogta. A 26 éves fiú agresszíven viselkedett akkor is, s úgy tudjuk, ennek nagyon is konkrét oka volt. Sajnos. A fiút – információink szerint – drogok miatt már kezelték, s most is kezelik a pszichiátrián. A támadást megelőző napon is bent volt, aztán kiengedték. Ezúttal a füves cigi mellett dizájnerdrogot is használhatott, ezek együttes hatása pedig ezt váltotta ki belőle.


A kábítószerek, dizájnerdrogok hatásáról, veszélyeiről a Kisalföld pénteki számában olvashatnak részletesen.  

Előzmények:

A rendőrségre csütörtök hajnali 3 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Tényőn egy 26 éves férfi – szóváltást követően – egy késsel rátámadt 64 éves édesapjára. 


A férfinek sikerült kitérnie a szúrás elől, így a vágás a karját érte, a mentők sérülésének ellátása miatt kórházba vitték. A rendőrség a késelőt - a helyszín közelében - rövid időn belül elfogta és megkezdte a bűncselekmény helyszíni szemléjét - olvasható a rendőrség honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!