Győr és környéke

2018.09.27. 08:44

Képeket gyűjtenek a győrújbaráti és marcalvárosi Szent Anna Otthon falaira

Életet vinni a fehér falak egyhangúságába - ez a célja annak a képgyűjtésnek, amit Tóth Zoltán fotográfus szervez.

Ihász Nóra

Öt év távlatában most indult a tizedik fotótanfolyamom. Ezeknek létrehoztam egy zárt Facebook-csoportot, amiben az eddigi 150 tanítványból 100-an benne is vannak. Ott dobtam fel azt az ötletet, hogy – a korábbi kezdeményezéseimhez hasonlóan – gyűjtsünk saját készítésű, pozitív hangulatú fényképeket, és adományozzuk az idősotthon számára. Nagyon örültem, amikor láttam, hogy már az első napon összejött annyi fotó, mint amennyire szükségünk van. Többek között Tálos Péter fotóművész, a Szigetközi Fotóműhely, és a Mosonmagyaróvári Fotóklub is csatlakozott hozzánk. Ezek a fotók olyan helyekre kerülnek, ahol valóban segítenek. Feldobják a rideg falakat, és az emberek egy pillanatra elfeledkezhetnek gondjaikról-bajaikról

– nyilatkozta Tóth Zoltán, aki két évvel ezelőtt a győri kórház onkológiai osztályának falait töltötte meg képekkel, ami a visszajelzések alapján, nagyon sokat jelent a betegséggel élőknek.

 

Tóth Zoltán fotográfus korábban is szervezett hasonló képgyűjtést. Úgy érzi, sokat ad az embereknek, ha az üres falak megtelnek élettel.

Tóth Zoltán fotográfus korábban is szervezett hasonló képgyűjtést. Úgy érzi, sokat ad az embereknek, ha az üres falak megtelnek élettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!